Udvardy Zoltán több húron is játszik az irodalom lírai hangszerén, hiszen nevét nem csak novellistaként, de regényíróként, sőt még dokumentumkötet-szerzőként és filmrendezőként is jegyzik. Ami ez utóbbit illeti: Géczy Dáviddal közösen 2019-ben készítették el a Népírtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilmet, amely 2021-ben fődíjas lett a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A mozi gerincét az a történelmi tény adja, hogy az újra felálló csehszlovák állam Pozsonyból és környékéről 1945 tavaszán, tehát még a második világháború befejezése előtt, megkezdte a német és magyar családok kitelepítését. Az oknyomozó alapossággal leforgatott dokumentumfilm feltárja a pozsonyligetfalui koncentrációs tábor történetét. Mozijukban az alkotópáros azt is bemutatta, hogy a magyar és német menekültek halomra ölésén kívül még milyen összefüggés van a pozsonyi tábor és a csehországi Přerov mellett elkövetett tömegmészárlás közt. Bemutatták a gyilkosokat, de a sorsukat is.

A Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilmből virágzott ki a Sóval hintették be című kötet,

amely a forgatás után feltárt legújabb kutatási adatokat is tartalmazza. Teszi mindezt úgy, hogy közben megvilágítja az elfeledett genocídium körülményeit és annak emlékezetét. Mert bizony, a világháború utáni Csehszlovákiában népírtás történt. Genocídium – ellenünk. Magyar soá, mégpedig a szó eredeti értelmében, amely csapást, veszedelmet jelent.

Ezerszeresen igaz a latin mondás: „Historia est magistra vitae”, vagyis, hogy a „Történelem az élet tanítómestere”. Mindez igaz Udvardy Zoltán történelmi regényére is, a 2018-ban napvilágot látott Izgatás Babylonban címűre, amely olyan gondolatokat boncolgat, melyek 1989 előtt simán kimerítették volna a közösségellenes izgatás vádpontját. Udvardy hű maradt önmagához, és ezzel a kötetével is egy nehéz történelmi világba, jelesül a kádári Magyarország kulisszái mögé viszi el az olvasókat, jelezvén egyúttal a téma iránti személyes érzékenységét is.

Miképpen Karthágót egykoron lerombolta és sóval hintette be az új világ új ura, a római Scipio Aemilianus Africanus, ugyanúgy próbálta elpusztítani a XX. század két őrülete, a trianoni diktátum és a térségünkre kényszerített kommunizmus is a korábbi, régi világunkat.

Udvardy egész irodalmi életére igaz, hogy erre a küzdelemre, a régi és az új rend harcára fókuszáló írásokat jegyez.

Nem csak a regényének, de novellásköteteinek is ez a küzdelem adja a hihetetlenül finom, lélekemelő dinamikáját. Egyformán igaz ez a megállapítás a 2015-ben megjelent Tizenkét elgépelt oldal című kötetre is, és a most megjelent legfrissebb kötetére, az Egy denevér szakszerű befogása címűre is.

Az Izgatás Babylonban című könyve bemutatóján azt mondta magáról, hogy „általában jegyzetfüzettel a kezemben bolyongok. Csak megyek és írok, nézelődöm. Hiába a modern technika, ragaszkodom az írás ezen műfajához. Ez valahogy a szakmához tartozik. Szeretem a hétköznapokat, a történéseket figyelni”. Legújabb kötete, amely a 95. Ünnepi Könyvhétre időzítve, a Magyar Napló Kiadó Kft. míves gondozásában jelent meg, tökéletesen megfelel Udvardy karakteréből kivilágló, s imént elárult arts poeticájának.

Udvardy Zoltán a novellista-mesterség összes rejtett szegletét ismeri. Rutinos tollforgatóként tisztában van azzal, hogyan kell megragadni és irodalmi magasságokba emelve ábrázolni az élet apró, akár még banálisnak is mondható helyzeteit, a mindennapok természetesnek vett, és feltűnés nélkül elsuhanó pillanatait, vagyis az örök pillanatokat. Novellái egyszerre szórakoztatók és tanulságosak, könnyedek, de mégis fajsúlyosak, telve ötletes, írói „csavarral”. Olyanokkal, amelyek az utolsó pillanatban egészen más pályára állítják a történet menetét, s új értelmet adnak az egész szövegnek.

Udvardy „ravasz” írói csavarjai miatt az Egy denevér szakszerű befogása című kötet üdítő színfolt a mai magyar könyvpiacon,

az Ünnepi Könyvhét egyik megkerülhetetlen olvasmánya. Természetesen nem csak azoknak, akik a Magyarországon élő 28 denevérfaj szakszerű befogása után érdeklődnek, bár a címadó novella még számukra is szolgálhat némely érdekes információval, mégpedig a denevérek kapcsán mi másról is, mint az emberi együttélésről. A másik ember elfogadásáról, – Istenem, milyen sokan próbálták már lejáratni, hitelteleníteni a másik ember felé a felebaráti szeretetből forduló jézusi parancsot! – legyen az házastárs, vagy akárcsak egy idegen öregasszony. Mert ez mindennek az alapja, és ezt Udvardy is pontosan tudja.

A mély humanizmusból táplálkozó kötet három tematikus egységre oszlik. Az elsőnek a Történelem, vadmalacokkal a címadó novellája, s az itt csokorba gyűjtött írásokból

kiviláglik Udvardy történelem iránti érzékenysége és finoman cizellált hazaszeretete.

A második fejezetnek is az egyik novella adja a címét, mégpedig a Legyen világosság. Ebben a részben az élet mélyebb kérdéseit boncolgató írások találhatók, mint például a Gazdátlan bánatom, vagy az Időről, egy flekkben. A kötet harmadik fejezete, amely az Állati 7 címet viseli, Udvardy élet- és természetszeretetéről árulkodik. A 28 hazai denevérfaj – mindegyik különösen védett! – egyikének (Plecotus austriacus, vagyis hosszúfülű denevér) befogását boncolgató címadó novellát is itt lehet elolvasni. Csakhogy Udvardy ravasz író, mert a történetben ebben az esetben sem adja alább egy jókora csavarnál. Az Üres pohár című novellában így búcsúzik kutyájától: „A lábunknál aludt el. Légzése felgyorsult, aztán nagyon hangossá vált. És nagyon egyenletessé. Olyan szabályossá, hogy érezni lehetett a csillagok irtózatos, évezredeket leforgó lüktetését az örökre elveszett puszták felett. Hallgattuk, lélegzet-visszafojtva, ezt az utolsó felvonást. Hamar abbahagyta. És azóta olyan kevés dolog van, ami befejezhető. Elkészülnek a gombapörköltek és a saláták, és állunk azzal a vacak tejfölöspohárral, ami senkinek az orrára nem fog már rákerülni, és soha nem fogunk nevetni már a tejfölös pofáján, és soha nem fogja már azt a parancsszerű, tutuló kiáltást kiadni, amire a szobában vagy az udvaron azok a kutyáink is harciasan felugrottak, akik ezt a konyhánkban basáskodó kis vezért annak veszélyes harciassága miatt nem is nagyon láthatták”. A Ki az elefánt? című novellában – melyben a Huba névre hallgató hatalmas méretű négylábú egyik erénye éppen az őt jellemző kissé joviális, enyhén lekezelő magatartás, mely ráadásul sztoikus nyugalommal párosul – pedig végképp összekeverednek a szerepek.

Anélkül, hogy tovább spoilerezném a kötetben feltűnő novellákat, kimondom: mindegyik gondolatgazdag, mély értelmű, olvasmányos írás. Bár ez nem újdonság, hiszen Udvardy remek tollú novellista – is.

Udvardy Zoltán: Egy denevér szakszerű befogása. Magyar Napló Kiadó Kft., Budapest, 2024, 190 oldal