Aki szerelmi téren visszafogott, akinek házasságát és családi életét konfliktusok terhelik; akinek az egészségi állapota törékeny, mert a legkülönfélébb betegségek gyötrik; akinek politikai pályáját derékba töri egy idegen hatalom, akit meghurcolnak, sőt börtönbe zárnak; akinek a hétköznapjai nem bővelkednek szórakoztató élményekben, annak az embernek jóformán egyetlen mentsvára marad: a művészet. Ez történt Madách Imrével, aki élete minden bölcsességét-tanulságát egy korszakalkotó remekműbe „sűrítette”. Ám milyen volt a kapcsolata a szebbik nemmel?

A magyar irodalomban – mint bármely más nemzetében – kezdettől voltak nőfaló, gátlásoktól mentes szerzők, akik meglehetős hevességgel udvaroltak, sikert sikerre halmozva. Elég csak Balassi Bálint kalandjaira gondolnunk, Jókai időskori pajzánságára, Ady Endre hódításaira vagy akár Devecseri Gábor és Páskándi Géza intim ügyeire. Ezen a téren az 1992-ben elhunyt író, Kolozsvári Grandpierre Emil vitte el a pálmát, akiről hírlapi nekrológjában jogosan állapították meg: hosszú élete során mindent elkövetett annak érdekében, hogy az utókor őt kizárólag fekvő testhelyzetben tudja elképzelni… Az irodalmi Casanovák névsorát természetesen még folytathatnánk.

Madách Imre nem tartozott a féktelen étvágyú nőcsábászok közé: barátai inkább visszahúzódó, bátortalan ifjúnak tartották. Pedig életvidám, a világra kíváncsi, sportolni és játszani szerető fiúként indult az életnek, ám a sors egymást követő csapásai megtörték. Az első súlyos trauma édesapja 1834 januárjában bekövetkezett halála volt: a mindössze kilencéves Imre hosszú időre bezárkózott, és könyvei közé menekült. Amikor tizennégy évesen bölcsészetet és jogot tanult Pesten, elvegyült diáktársai között, vívott, úszott, festett, kirándulni járt, sőt még a faesztergályos mesterséget is elsajátította. Abban az időben, 1836-ban talált rá a szerelem – egyes irodalomtörténészek szerint az első, mások szerint a többedik – egy Cserny Mária nevű lány iránt. A kutatók körében újabban az is vita tárgya, vajon életművének korai hét Mária-versét Madách ehhez a lányhoz írta-e, vagy egy másik Hont (netán Nógrád) vármegyei Máriához.

A korábbi szakkönyvek rendre azt állították, hogy a tizenhat éves Lónyay Etelka, a pesti diáktárs, Lónyay Menyhért húga volt Imre első szerelme. Nos, valójában a második. A költő e múzsájának ajánlotta 1840-ben megjelent bemutatkozó verseskönyvét, a Lantvirágok című karcsú gyűjteményt. Hanem akkortájt rosszra fordultak a dolgok: Madáchot egyre inkább gyötörték régóta meglévő betegségei, a köszvény, a szívbaj és a tüdőbaj, különösen az utóbbi, ráadásul családi okokból elhagyta Pestet, és visszaköltözött Nógrádba. 1841 tavaszán a trencsénteplici tüdőszanatóriumban ismerkedett meg a szintén ott lábadozó Dacsó Lujzával, s lángra lobbant iránta – szerelmüknek az vetett véget, hogy a lány két évvel később meghalt. Akkor, 1843 elején írta Madách egyik korai színművét Férfi és nő címmel; benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémia országos drámapályázatára, de nem kapott érte díjat.

Egy tisztességes költő a világ bármely pontjára kerül, ott „gyorsított eljárásban” beleszeret valakibe. (Petőfitől József Attilán át sokan bizonyítják ezt.) Madách is ehhez a szabályhoz tartotta magát, amikor nem sokkal Lujza halála után szerelmes lett egy grófkisasszonyba, losonczi Gyürky Amáliába, és verseket írt hozzá. Néhány héttel később viszont már a nógrádi alispán unokahúgáért, Fráter Erzsébetért rajongott, és két évvel később Csécsén feleségül is vette. Terjedelmi okból itt nem tárgyalhatjuk házasságuk viszontagságos történetét, Erzsébet tragikus sorsát, valamint Madách édesanyjának, Majthényi Annának nyomasztó szerepét: ez külön írást érdemel. Pedig szegény Imre tisztelte-becsülte a nőket, s kitartott mellettük. Amikor halála előtt egy évvel az MTA levelező tagjává választották, székfoglalóját A nőről, különösen aesthetikai szempontból címmel írta (régi betegségének fellobbanása miatt már nem foglalhatta el székét, s helyette Bérczy Károly olvasta fel dolgozatát).

Milyen kár, hogy a gyakorlati megvalósításba nála mindig valami hiba csúszott!

A szerző költő, műfordító