Negyven esztendeje hunyt el a XX. század egyik legnagyobb magyar költője, írója és gondolkodója, Illyés Gyula. Természetes, hogy ennek kapcsán elgondolkodjunk azon, hogy a költő halála óta eltelt évtizedekben méltó helyére került-e a magyar szellemi életben Illyés hátrahagyott, hatalmas és sokrétű életműve, amely a hagyatékban maradt kéziratok feldolgozása során napjainkban is folyamatosan újdonságokkal szolgál.

Illyés Gyula – néhány éves nyugat-európai, párizsi tartózkodás kivételével – itthon, Magyarországon élte le életét, így sorsa szorosan belefonódott a magyar történelem egyik legnehezebb évszázadába, amelynek három diktatúra, két világháború és egy fegyveres harccal, majd súlyos megtorlással végződő forradalom volt a mérlege. Életének, költészetének és gondolkodásának meghatározó tapasztalata volt a tolnai végeken, Felső-Rácegrespusztán töltött gyermekkora, amikor a maga mélységében ismerte meg a pusztai emberek kiszolgáltatottságát, reménytelen szegénységét. Ugyancsak a föld népe körében kapta szellemi útravalóul a magyar népköltészet, népmese ismeretét és a tolnai tájnyelv szépségét, kifejezőerejét is. Tizennégy éves korában édesanyjával együtt Budapestre került: a modern nagyváros a világháború hozta mélyszegénység ellenére is éles kontrasztot mutatott a földműves- és zsellérsorban élők általa ismert, nehéz sorsához képest. Ez az ellentét és a „szülötte földhöz” való hűség a kezdetektől lírájának meghatározó motívuma lett, ebben gyökerezett szociális elkötelezettsége. „Testem e nép, e táj – / Nem lehet szólnom, cselekednem, / néma vagyok és tehetetlen, / tetteim letörnek kezemről, / amig e szép anyag, amelyből / formáltattam és teremtettem, / talpra nem áll, / hogy felnövesszen” – írja Dűlő-út című versében. Pesti iskolás éveiben kapcsolatba került Kassák Lajos szocialista és avantgárd mozgalmával, majd négyéves párizsi tartózkodása során személyesen is megismerte az európai művészeti élet újító irányzatainak képviselőit. A társadalmi igazságosság iránti elkötelezettsége mellett ezek is meghatározó tapasztalatokat jelentettek, világirodalmi kitekintést biztosítottak számára.
Hazatérését követően költői elismertségével párhuzamosan Illyés Gyula a magyarság egyik figyelmet érdemlő szószólója lett, aktivitása és műveltsége is hozzájárult a népi írók mozgalmának megerősödéséhez. Résztvevője volt a nemzet sorsát érintő politikai vitáknak, szellemi erejét bizonyítja számos fontos publikációja, megjelent könyve, szociográfiai munkássága, folklórgyűjtése, műfordításai és szerkesztői munkája is. Pályakezdő évtizedeinek eredményei – amikor négy alkalommal is elnyerte a Baumgarten-díjat –, a Nyugat hasábjain közölt írásai, majd szerkesztői szerepvállalása Babits Mihály oldalán, megalapozták általános elfogadottságát. Bár már a két világháború közötti évtizedekben is nem egy támadás érte mind a politikai jobboldal, mind a baloldal részéről, költői és emberi alapállása, művének magaslatai olyan elismerést hoztak számára az egész társadalomban, amilyen százévvel korábban Vörösmarty Mihályé volt. Nem véletlenül, mert Illyés is vérbeli költő, Zrínyi és Vörösmarty felelősségtudatával: verseiben, írásaiban gyakran megszólalt a nemzetéért való aggodalom és a felmérhetetlen veszteségekkel is dacoló remény:

„Hegyre kerültünk… vagy hegyre szorultunk, / barátaim, de megritkult sorunk! / S be védtelen, jajt-zümmögő alattunk / az édes ország, melyért harcolunk… (Ozorai példa) Ez hozta magával, hogy a második világháború végén beköszöntő „szép új világ” is elfogadta, ha vonakodva és nem jó szívvel is, de az egyre könyörtelenebb kommunista diktatúra idején is számoltak tekintélyének súlyával a politikai élet irányítói. Alkotómunkájának, mint Kodály Zoltánénak is, teret adtak, sok más kitűnő íróval ellentétben könyvei megjelenhettek (NB. nem mindegyik!), és drámáit játszották a színházak. Mint ismert, Illyés nem utasította el a megszólalás lehetőségét, de művei sem az ötvenes években, sem a Kádár-korszakban, önként vállalt szilenciumát követően, nem a kommunista szólamokat visszhangozták, hanem az eseményeknek – a hivatalostól eltérő – az igazságért vívó olvasatát adták. Drámáiban is a magyar nemzet történelmi sorsfordulóit elemezte, újra átélhettük bennük összetartozásunkat, történelmi hőseinknek fenyegetett szuverenitásunkért folytatott küzdelmeit.

Szerepvállalása, verseinek, esszéinek sorskérdéseinket elemző szókimondása rágalomhadjáratok, támadások sorát váltotta ki napjainkig megismétlődően, amelyek mögött mindig felfedezhetők a politikai indíttatások. Hol szociális elkötelezettsége miatt baloldalinak, hol XX. századi nagy válságainkat, így a Trianon utáni szétszakítottság következményeit feltáró írásai miatt nacionalistának bélyegzik, de a magánéletében is gyakran turkálnak avatatlan kezek. Hatalmas és sokágú életművének, művészi értékeinek elemzésére, sajnos, máig kevesebb figyelem fordul.

De bízzunk benne, hogy ez az évforduló és a XXI. század nagy kihívásai, nemzeti létünk mai sokféle fenyegetettsége felhívja szellemi életünk figyelmét Illyés Gyula életművének, közösségi elkötelezettségű munkásságának értékeire és aktualitására! Hogy beteljesedjenek
A férfi, aki eszményeket vélt védeni egy életen át című versében megírt sírfeliratának sorai: „Jó volna hinni persze: itt / őt fedi por, nem verseit, / nem elveit, / s fölszáll, ha zeng a Harsona / e sírból bár egy halk sora!”