„A keresztelői lakoma a maga rendje-módja szerint esett meg, jó pecsenyék, jó borok voltak sűrű pohárköszöntőkkel az újszülöttre… (aki) …a harmadik, legtágasabb szobában (amelyik a szájhagyomány szerint az imaszoba volt) az oszlopai közt lengő bölcsőben… feküdt.” Az idézet a Jókai Mór élete és kora című könyvből, Mikszáth Kálmán tollából származik. Hogy mennyi benne a képzelet, és mennyi a valóság, azt már örök homály fedi, de az bizonyos, élvezetesen vezet be a korabeli Komárom társadalmába, életébe, szokásaiba.

Az is bizonyos, hogy a keresztszülők nem kevesebben voltak, mint tizenhatan, erről Jókai nyomait kutatva magam is meggyőződtem a református egyház által őrzött anyakönyvet böngészve. Kalauzom komáromi látogatásom során Vanya Péter muzeológus, a helyi Duna Menti Múzeum munkatársa.

Jókai szülőházának helyén ma vegán étterem üzemel
A szerző fotója

 

A nevezetes keresztelői lakoma, Jókai szülőháza az 1848-as nagy tűzvész során leégett, a helyén új épület emelkedik. Ez előtt állunk most.

Vegán étterem – mutat kísérőm a benti fényekre.

A Jókaira emlékező tábla viszont nem hiányzik a faláról egy légkondicionáló berendezés és az étterem neontáblája között. „Ezen a telken állt az a ház, melyben Jókai Mór született 1825. február 18-án.” Nem mostanában állíthatták, ugyanis a mai nyelvtörvény szerint kötelező a szlovák fordítás is. Hogy mennyire lenne rá szükség, azt döntse el ki-ki maga, a tény az, hogy Révkomárom lakóinak ma már több mint harminc százaléka szlováknak vallja magát.

Jókay Móric tehát ennek a háznak a helyén született két nappal a keresztelője előtt. Tudvalévő, hogy abban az időben nem sokat tétováztak a keresztelők megtartásával, nem akarták ugyanis, hogy az újszülött netán még annak előtte hagyja itt az árnyékvilágot, mielőtt keresztvíz érte volna a homlokát.

És ebben volt szomorú tapasztalata a Jókay családnak is. Móric születése előtt két fiúbátyja is meghalt, mindketten a Lajos nevet kapták a keresztségben. Móric viszont a két elhalt báty után már csak babonából sem kapta ugyanezt a nevet, inkább az apa, Jókay József kedvenc hőséét, a nagy utazóét, gróf Benyovszky Móricét választották számára.

Ez volt tehát a szülőháza, ahol Móric másfél éves koráig laktak – hallgatom a vezetőmet. – Most pedig nézzük meg a nevelőházát, ahogy ő maga nevezte a helyet, ahol felcseperedett.

Nem kell sokat gyalogolnunk a sarokházig, amely ma bérház, zárt kapukkal. A homlokzaton csak annyi olvasható, hogy belül van egy Jókai-emléktábla… Merthogy egészen pontos legyek, az a ház sem áll már, a mai bérház annak helyére épült. Az udvarban található emléktáblát az eredeti ház utcafrontjáról mentették
a helyén álló házba.

Jókai Mór édesapja ekkor már a vármegyei árvaszék vezetője volt megemelkedett fizetéssel – vezet tovább Vanya Péter a Jókay család életében –, ám a házat ebből még nem építette volna fel. Kellett ahhoz egy eladott telek ára a komáromi Erzsébet-szigeten és egy nagy megnyert per is.

Az anyakönyvben, az „Ezer Nyolcz Száz Huszon Ötödik Esztendőben” még „Móritz”-ként szerepel
A szerző fotója

 

Jókai Mór édesapja ugyanis az árvaszéken betöltött tisztsége mellett ügyvédként vállalt pereket is. Maga nem törzsökös komáromi, diplomája megszerzése után Ógyalláról költözött a polgárosodó Komáromba. Jókay József legénylakást bérelt, s megnyitotta benne az irodáját is. Hogy Ógyallára hogyan került a család? A legendákat mellőzve, ami bizonyos: a nemesi kutyabőrt az Esztergomnál a török ellen vitézkedő ős, bizonyos Sámuel kapta. Egy-két nemzedékkel később már Ógyallán találjuk a Jókayakat. A négy testvér egyike József, akit az apja, szintén Sámuel, nem tart elég rátermettnek a gazdálkodáshoz, így aztán hagyja, hogy kitanulja a prókátorságot, s Komáromba költözzön. Itt is házasodott, s vette feleségül 1812-ben Pulay Mária banai birtokos lányát.

A sarokház, amelyet szemlélünk, amúgy megérett egy alaposabb felújításra. Innen járt Móric a négy épülettel arrébb lévő iskolába, a református templommal szembeni kollégiumba, s mivel félénk kisfiú volt, ekkora útra is szigorúan kísérővel kelt, de később is az ablakban kellett állnia és kinéznie édesanyjának vagy nővérének, amíg a kisfiú be nem fordul a kollégium kapuján.

Így teszek én is most Vanya Péterrel. A bejárat mellett a presbitérium által állított emléktábla, rajta Jókai-idézet: „Az én időmben a komáromi kollégium volt a Felvidék Mekkája…” Első sikereit itt aratta: hatévesen folyékonyan olvasott, ami megalapozta tekintélyét diáktársai és tanítója előtt egyaránt. Már első iskolaéveiben verselgetett, de igazából rajzaival tűnt ki. Nem véletlen, hogy még pápai diák korában is festő akart lenni, az irodalom mellett csupán a szintén Komáromban írt Hétköznapok sikerén felbuzdulva döntött.

No, de előreszaladtam kicsit a történetben.

Móric csodagyerekszámba ment, tizenegy éves korában jelent meg első négysorosa egy pesti lapban, Tóth Lőrinc jóvoltából. Csak hát vézna volt, félénk és visszahúzódó, akinek még a tanára is rosszallotta, hogy egész tanévben egyetlen verekedésben sem vett részt… A családban elhatároztatott, hogy Pozsonyba küldik cserediáknak, kicsit önállósodjon, meg tanulja is a német szót. Két év után tért innen vissza anyanyelvi szintű némettudással, megannyi élménnyel – s ugyanakkora félénkséggel, mint amekkorával útra bocsátották. S nagy szomorúságára: ennek az évnek októberében halt meg az édesapja, aki halálos ágyán biztatta, ne legyen közszolga, legyen inkább csak ügyvéd.

Móric apja halála után hosszan betegeskedett, ezért egyik tanítója, Vály Ferenc otthon tanította, közben pedig Eszternek, Móric nővérének udvarolt, majd hamarosan nőül is vette – s egyben elhatározta, hogy kis sógorát életre neveli. Társaságokba vitte magával, ahol Móric ugyan nem oldódott fel, de annál inkább figyelt. Megannyi későbbi alakját mintázta ezekben a társaságokban megfigyeltekről! Megismerte a dunai kereskedőút által gazdagodó város alakjait, szívta-szívta magába a típusokat, hogy azután évtizedek múltán keltse életre őket papírlapjain. S ahogy egy gazdag városhoz illik, áldoztak a művészetekre is, így hát írók, költők gyakran megfordultak a városban. Jókay pedig ment már magától is, s egyre nagyobb kedve lett az irodalmi élethez.

Miután mindent megtanult, amire a komáromi iskola taníthatta, Pápára került, ahol a gimnázium ebben az időben virágzott, s ahol olyan társakra akadt, mint Orlai Petrich Soma és bizonyos Petrovics Sándor… Innen Kecskemétre ment jogot tanulni, ami ott akkoriban kétéves stúdium volt, s tért vissza 1844-ben Komáromba, még mindig azzal a dilemmával, hogy festő legyen-e vagy író. Mert bár eminens joghallgató volt, a művészetek jobban érdekelték. Egyelőre azonban beállt a város legjobb fiskálisához, Asztalos Istvánhoz bojtárnak. Keresetlevelek helyett azonban inkább Kecskeméten megkezdett regényét, a Hétköznapokat írta. De nem otthon, mert ott túl nagy volt a nyüzsgés, hanem a családnak a komáromi Duna-szigeten lévő kis kertjében.

Jókay a Hétköznapokat karácsonyra befejezte, s végre ő is belevetette magát a társaséletbe. Ekkor találta meg először a szerelem is Asztalos István leánya, Etelka személyében. A kapcsolat szépen szövődött is. – Jókai gyakrabban járt bojtárkodni Asztalosékhoz, Etelka pedig magán-
órákat vett Vály Ferenctől… – ám hirtelen vége lett mindennek. Jókayné egy társaságban fennen hangoztatta, soha nem engedné a fiát katolikus (Asztalosék azok voltak) családba házasodni. A kijelentés visszajutott Asztalosné fülébe, aki menten elutazott Etelkával, hogy a fiatalok még csak ne is találkozhassanak. Etelka olyannyira belebetegedett a történtekbe, hogy nemsokára meg is halt. Jókay pedig Pestre utazott egy évre Molnár József ügyvédi irodájába, hogy minden ügyvédi vizsgáját letegye, majd végleg hazaköltözzön Komáromba, s ott irodát nyisson.

Soha többé nem költözött vissza Komáromba – hallgatom Vanya Pétert, miközben a Jókay-szobor felé ballagunk.

Hogy is költözött volna vissza, amikor Pest volt az akkori irodalmi élet központja… A Hétköznapok meghozta számára az áhított sikert és ismertséget, ott voltak barátai, Petőfi, a közélet is egyre jobban izzott, hogy aztán 1848. március 15-én a Pilvaxból indulva lángra lobbanjon. Komáromba csak hazalátogatott néha, de azt is egyre ritkábban – viszont az itteni élményeiből élete végéig táplálkozott.

A Jókayak síremlékei is őrzik a család emlékét Komáromban
Fotó: A szerző fotója

 

Öt regénye közvetlenül Komáromhoz köthető – említi vezetőm. – A mi lengyelünk, amely ugyan fikció, de Klapkának állít emléket, a Politikai divatok, amely nagyrészt itt játszódik, és benne Petőfit Pusztafi személyesíti meg, Az elátkozott család, A tengerszemű hölgy és talán a legjobb, legismertebb regénye, Az arany ember. A főszereplő Timár Mihály alakjául az „igazi arany ember”, a komáromi Domonkos János szolgált. Jellegzetes alakja a regénynek Brazovics Athanáz is, az akkor még létező komáromi szerb közösség egyik meghatározó figurája, dúsgazdag kereskedő, akinek a temetési menetét Jókai gyermekkorában még láthatta. Mára a komáromi szerbség teljes mértében asszimilálódott, emléküket csupán a sírjaik és jobb napokat látott ortodox templomuk őrzi.

Közben megérkezünk a Jókai-szoborhoz, Berecz Gyula alkotásához. Amekkora volt a Jókai-kultusz a városban, annyira meglepő, hogy csak évtizedekkel a halála után, 1937-ben avatták fel. A Jókai Egyesület – nem sokkal Jókai 1904-es halálát követően alakult, s 1911-re már székháza volt – által összegyűjtött pénz hadikölcsönbe ment el, aminek a visszafizetéséhez minimum meg kellett volna nyerni a háborút… Így a szándék, hogy születésének századik évfordulóján szobor emeltessék számára, nem valósulhatott meg. A szobor kalandos történetéhez tartozik még, hogy sok magyar vonatkozású alkotással együtt a háború után eltávolították, viszont az első volt, amelyet visszaállítottak 1954-ben – halálának ötvenedik évfordulóján –, „az örök és megbonthatatlan magyar–csehszlovák barátság jegyében”… A Magyar Írószövetséget Illyés Gyula és Veres Péter képviselte „Jókai elvtárs” (a szókapcsolatot a helyi párttitkár beszédéből kölcsönöztem) szobrának újraavatásán.

A Jókai Egyesületet 1948-ban feloszlatták, értékeit elkobozták. A rendszerváltást követően újraalakult, a vagyonukért pereskedtek ugyan, de soha nem kapták vissza. Magával a szelíd és a politikát, különösen a nemzetiségi politikát a műveiből távol tartó Jókaival egyébként még a legérzékenyebb szlovákoknak sincs bajuk. Számos művét lefordították, a komáromi múzeumban mindig is volt kiállítása.

Ezt most, születésének kétszázadik évfordulójára megújítjuk – tudom meg Vanya Pétertől. – Ehhez számos tárgyat kapunk a Petőfi Irodalmi Múzeumtól. Biztos vagyok benne, hogy az előreláthatólag ősszel nyíló kiállítás a nagy íróhoz méltó és látványos lesz.