És ezt meg is írtam A bandita keze megremeg című tárcámban. Mindig tudtam, hogy a Nagy Testvér figyel, ez ma már szinte közhelyszámba megy. De hogy humora is van? Ezt azért nem gondoltam volna. És olvassa az Országút lap internetes változatát! Vagy engem olvas, itt, az én gépemen? Vagy mindkettőt?

Mindenesetre még nem tökéletes. Mert a kilencvenedik évem messze van, ha megérem egyáltalán. Az erekcióm pedig... no erről nem nyilatkozom, zsörtölődtem magamban. Mégiscsak magánügyem!

A linkhez egyébként egy képet is mellékeltek, akár legutóbb. Akkor a halál témában egy idős asszony fotóját – anyósomhoz hasonlított a halálos ágyán –, most viszont egy dús keblű hölgyet, olyan negyven körülit, horgolt, piros csipkeruhában, félrefordított fejjel mosolyogva. Alatta, hogy hány cseppet kell a csodaszerből bevenni lefekvés előtt. És akkor a nő eljön. Másképpen nem lehet. Akár a halál.
A zenei csatornát egyébként meg lehet rendelni reklámok nélkül, ingyenesen két hónapra, utána viszont már több mint kétezer forint havonta, de a bankkártya számot már most azonnal meg kell adni. És akkor nem jön a vörös ruhás nő, enyhén kancsalítva és mosolyogva, sem a halál anyósom képében.

Így is, úgy is be vagyok hálózva. Már nem is csodálkoztam, mikor másnap, lefekvés után – és cseppek nélkül! –, immár félálomban egy újabb hirdetést olvastam, ami így szólt: Ingyen letölthető! Üdvözlünk az AI világban!

Az I betű nyomtatott formában roppantul hasonlít a kis l-re. És hát, mikor az ember már félig kómás, akkor el is képzeli azt az alvilágot. Mondjuk nem is kell sok képzelőerő hozzá, hiszen a neten már terjednek a rövidebb filmecskék focizó, kosárlabdázó, futóversenyen részt vevő robotokról, sőt, legújabban gyermeket szülő robotról. Igaz, csak robotgyereket szül egyelőre a szerencsétlen, de akkor is. Gyanús, hogy a vörös ruhás nő, aki ugyanúgy kancsalít, mint azok a hajdani csajok a pénztárcák képein, amikért annyira rajongtak a nálunk ideiglenesen állomásozó orosz katonák, szóval, hogy ő sem igazi. Hanem csak olyan Alvilági. Talán robot? Vagy csak egy kép, amit az AI generált?

Egy biztos, nyitva felejtettem a gépemet, én meg mély álomba szenderültem. És akkor...

Hirtelen bekerültem az Al világba. Nyakkendős, öltönyös ördögök szolgáltak ki, fehér kesztyűben olyan finom és soha nem kóstolt egzotikus ételeket tálaltak, amelyekről én korábban nem is álmodtam. Csak most. A francba, gondoltam. Mi lesz, ha felébredek?

– Nem fog felébredni, uram – szólított meg az egyikük, egy jóvágású fiatal. – Semmi értelme, ugyanis. Vagy visszavágyik a poros, büdös Budapestre? Itt, minálunk semmi dolga nem lesz, kényeztetjük napszámba, szobára mehet akár két ördöglánnyal egyszerre, lessük minden kívánságát. Ez nem olyan, mint az a buta film, a Mátrix, melyben mindig verekedni kell. Ez itt valódi Eldorádó.

El voltam ámulva. Valamiért a „titok az erekcióhoz” felől nem érdeklődtem – mint már mondtam, a kilencven év még messze van –, a szemem sarkából viszont már meg is pillantottam a vörös ruhás démonokat. Ugrásra készen álltak egy párnázott ajtó előtt.
– És mindezt... csak úgy ingyen?

– Természetesen. Önjáró autóink és ingyenes repülőink is vannak, oda szállhat velük, ahová csak szeretne. Ami a szíve vágya.

– Valamivel csak kell fizetnem – akadékoskodtam. – A lelkem adjam el?

Erre a démon felkacagott.

– Óh, azok a régi idők! Szó sincs ilyesmiről! Csupán...

– Csupán? – csaptam le rá. – Ezek szerint mégis kérnek majd valamit.

– Nos... igen.

Az ördöglegény közel hajolt, és úgy suttogta a fülembe:

– A gondolatait kell, hogy ide adja. No, és az érzelmeit. De elsősorban mégis a gondolatait. Mondjon le a gondolkodásról, uram.

Ekkor – mint a mesében, vagy abban a réges-régi regényben, mely a távoli jövőben játszódott, és Az orchideák bolygója volt a címe –, erőszakkal fel akartam ébreszteni magam.

– Fel kell, hogy ébredj! – szuggeráltam magamnak, és mikor ez vagy megtörtént vagy nem – ezt már nem tudtam eldönteni –, leültem a klaviatúra mellé, hogy az éterbe kiálthassam minden félelmemet a Mesterséges Intelligenciáról. Hogy ne írhassak, gondolhassak azt, amit akarok? Soha! Tudja meg mindenki, mi vár ránk! Talán még nem késő.

(Vigyázat! Az írást az Artificial Intelligence generálta. Vagy mégsem?)

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Geminivel generálva)