– Hallom, mégy te is Balatonfüredre? Autóval? – kérdi egy kedves ismerős telefonon.
– Nem, vonattal utazom – mondom.
– Kocsival mégy Füredre? – kérdi egy másik, szintén kedves, messengeren.
– Vonattal...
Hogy miért mentem vonattal, magam sem tudom. Talán babonából. Babonás az ember. Nem mintha ilyenkor annyira fontos lenne az első díj, hiszen összesen hárman fogunk versenyezni a magyar széppróza napján rendezett novellaíró játékban, és ezért mindhárman nyerni fogunk, a bronzérem garantált, de hát, de hát... az ember hiú. Főleg, ha íróféle. Mert ha maga a helyszín és az időpont nem lenne elég – Jókai Mór születése napján tartja meg a Magyar Írószövetség ezt az ünnepet, immár hetedik alkalommal –, szóval, ha ez nem lenne elég, a szállásunk is pont a nagy mesemondóról elnevezett utcában van, épp az ő egykori villájával szemben, ami ma már múzeum. Itt írta többek között számára legkedvesebb és máig legnépszerűbb regényét, Az arany embert. Egyszóval az íróféle, ha már nem is él azokban a nyugalmas dualista időkben, mikor pödrött bajszú és kackiás fiatalemberek tették a szépet fűző közé szorított derekú, hosszú szoknyát viselő, ám majdnem födetlen keblű leányoknak és szépasszonyoknak, azért igyekszik felnőni a... hova is? Hát ez jó kérdés. Mert egyfelől a művészeti alkotások megítélése, mint tudjuk, mindig roppant szubjektív, másfelől az írók nem versenylovak, hogy pont akkor hozzák ki magukból a legjobbat, amikor eldördül a startpisztoly.
Az esemény kezdetén Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese mondott ünnepi megnyitót
Fotó: Martinovics Tibor/balatonfured.hu
Mi hárman – Kollár Árpád, Lőrincz P. Gabriella és jómagam – mégis erre vállalkoztunk, a játék és a remek társaság kedvéért, no meg természetesen a már említett hiúságból. Hát persze, hiszen ki ne adná oda a percet egy törött cserépért, amikor fenn állhat a színpadon, a nagyérdemű közönség tapsvihara közepette? Főleg, ha a nagyérdemű túlnyomórészt kollégákból, vagy ha nem, akkor mindenképpen értő olvasókból áll?
Ráadásul ilyenkor mutatják be Az év novellái kötetet is, melyet a korábbi évek gyakorlatától eltérően idén Toldi Éva szerkesztett, a tavaly megjelent bőséges novellatermésből válogatva.
A szerzőkkel, pontosabban Varga Klárával, Novák Valentinnal és Szélesi Sándorral utaztam együtt a tavaszias verőfényben. Kárörvendve és vigyorogva itták a dobozos Krusovicét, míg én az ásványvizemet nyeldekeltem.
– Kérsz egy kortyot? – kérdezték gonoszkodva. Tehették, hiszen ők már túl voltak a nehezén, bekerültek az antológiába, míg előttem még állt a feladat, akár csak egy megmászhatatlan csúcs a Himalájában.
– Jót kéne írni, Ferencem, akkor te is bekerülnél a kötetbe – poénkodott Sándorom is. (Lásd még: Szélesi.)
De hát a nap – mint írtam – sütött, a sebesvonat száguldott, a Balaton pedig éppen ott volt, ahol szokott, vagyis menetirány szerint a vonattól balra, tükrén megcsillant a fénylő napsugár, s mindez megnyugtatóan hatott versenyláztól zaklatott idegeimre.
Aztán beértünk. Kiderült, hogy még mindig van hátra vagy három óra az este hat órai kezdésig.
Varga Klára már Fehérváron leszállt, mert onnantól a barátnője autójával utazott tovább, Szélesi Sanyi és kedvese a szállásukra igyekeztek, ami nem ugyanott volt, mint az enyém. Valentinnak nem volt szállása, így jobb híján együtt lődörögtünk. Előbb a vízparton nézegettük a kacsákat, majd egy kerthelyiség teraszán múlattuk az időt. Ő újabb sörökkel, én egy szürkeharcsának hazudott, de azért ehető halból készült halászlével és sok-sok ásványvízzel.
A buli a jó nevű Anna Grand Hotelben zajlott. Szívszorító emlékeket keltett, mert a szomszédságában van a szívszanatórium (ez egy rossz poén, de nem tudtam kihagyni), ahol sok neves elődömhöz hasonlóan három eléggé feledhető hetet töltöttem tizenöt esztendővel ezelőtt. Mondjuk szívesen kihagytam volna ezt az élményt, gondoltam, mennyivel jobb most egy ünnepi rendezvény résztvevőjeként ide érkezni... Ennyit a nosztalgiáról.
Élménybeszámolónk szerzője, Gáspár Ferenc éppen „körmöl”
Fotó: Martinovics Tibor/balatonfured.hu
A hivatalos ünnepség, mint mindig, beszédekkel kezdődött. Elsőként Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese mondott ünnepi megnyitót. Aztán beszélt Bóka István, Balatonfüred polgármestere, végül pedig Erős Kinga, Írószövetségünk elnöke, aki ezúttal is – mint oly sok más alkalommal –, a többiektől eltérően nem előre írt jegyzetből, hanem fejből mondott izgalmas dolgokat, többek között arról, hogy a költészet napjának áprilisi megünneplését is az Írószövetség kezdeményezte egykor, és mára már úgymond önjáró lett az ünnep, vagyis országszerte mindenütt megemlékeznek rá.
Ezek után Völgyi Tóth Zsuzsa, az est moderátora Kontra Ferenc író segítségével kisorsolta abból a tizenkét Jókai-regénycímből azt az egyet, aminek vezérmotívumként szerepelni kell majd a hármunk által írt elbeszélésekben.
„Eltűztünk” körmölni. Így csak utólag értesültünk a kellemes beszélgetésről Az év novellái korábbi szerkesztője, Bíró Gergely, valamint az idei szerkesztő, Toldi Éva és Völgyi Tóth Zsuzsa között, no meg arról, mily nagy átéléssel olvasta fel az antológia legfiatalabb szerzőjének, Masri Mona Aichának írását Tallián Mariann színművész.
Mi csak körmöltünk és körmöltünk. Jöttek, hogy nem jó helyen ülünk, üljünk máshová. Laptop becsuk, átvonul, laptop kinyit. Körmöl. Gabica (Lőrincz P. Gabriella) kimegy elszívni egy cigit. Közben megszólal a mobilja, feleségem reggeli ébresztő zenéjét fújja, sokáig. Ezt már Árpi (Kollár Árpád) sem bírja, kiszalad a teremből, kávét kerít magának. Mobil újból megszólal. Kitartó egy hívó lehet...
Nyögök, töprengek. Körmölök. A kétszarvú embert olvastam, de elég régen, egyszer Kassán járva, két előadás között, a szállásunkon. Rémlik, hogy egy emberre büntetésből ráhúztak egy bakkecskefejet, és valahogy odanőtt neki a képére. Ebből kéne valamit alkotni...
Mint később kiderült, Gabicával mindketten ugyanazt a címet adtuk, vagyis A kétszarvú embert, egyedül Árpi tudott ettől elszakadni, és a Sodrás ezért tartalmilag is talán jobban sikerült, mint a miénk. Az enyémnél mindenesetre egységesebb lett, ezt utólag kénytelen voltam tárgyilagosan megállapítani.
Amíg mi a gépünket és az agyunkat gyötörtük, a nagyérdeműt a Kaláka együttes varázsolta vissza a gyerekkorába.
Ezután Tallián Mariann és Lázár Balázs olvasta fel hármunk zsengéit, miközben a zsűri tagjai – Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese, Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Kontra Ferenc Prima Primissima- és József Attila-díjas író, Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, a 2018-as verseny győztese, Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő – győzködték egymást.
A Sodrás nyert, vagyis Kollár Árpi, de természetesen mindnyájan nyertesek lettünk, leginkább az irodalom és a széppróza. No meg a magyar nyelv, amiről Kosztolányi azt mondta, az élete legnagyobb élménye. És a miénk is.
A nyitóképen a zsűri és a versenyzők (balról jobbra): Rózsássy Barbara, Nagy Koppány Zsolt, Erős Kinga, Kollár Árpád, Kontra Ferenc, Lőrincz P. Gabriella, Gáspár Ferenc, Bíró Gergely
