Apa nem öltözött át. Nem szokott. Legalább azt az olajfoltos inget lecserélhette volna. De apa nem cserél, csak ha már nagyon muszáj. Mindene régi. Nincs telefonja. Illetve van, de nem okos. Apa nem online. Csak itt tud vele beszélni. Amióta apa elküldte. Meg otthon, de ott nehezebb. Anya mindig rászól. Apára. Mondja neki, hogy nem érti a lányokat. És őt se érti. Anya nem is akarja, hogy apa többet értsen.
Apa mindig ugyanarról beszél. Most is. Csak a tanácsai újak. Azt mondja, nem kéne annyi kólát inni. Mert nem egészséges. Cukrozott szar. Így mondja. Nem lehet félreérteni. Talán CR7 akcióját látta a tévében, ezért jutott az eszébe. Ronaldo aranyos volt, ahogy félretette a kólát. Van stílusa. Érdemes követni. Az Instán és az életben is. De apa nem erőlteti. Ezt sem. Jóska bácsiról kezd beszélni. Azt mondja, megöregedett. Már nem lehet rábízni a dolgokat. Nem bírja, nincs benne már elég erő. A lány alig emlékszik Jóska bácsira. Apa pontosít, körülír. Már dereng. Az még nem, hogy most min is dolgoznak. Építkeznek, vagy ilyesmi. A kollégiumot is állandóan javítgatják a menkeszek. Alig lehet miattuk közlekedni. Trágárak is. Lehet, hogy apa is az. Ha nincs otthon.
Ahogy a fiúk is. Ott, a másik ülésen. Ott több a sör, több az izzadság is. Apa rekedt. A fiúk nem. Mondják. Egyre hangosabban. Egyre erősebben. Apáról. A lány újrafűzi a Vanst. Lehajol. Apa még süket. A lány már nem. Érti apát, érti a fiúkat is. Nem mozdul, ülve marad. Nem néz át. Apára figyel. Csak apára. Minden másodperc, amíg apára néz, egy ütés a fiúkra. Kitartó. Üt, már fél perce, mindjárt egy. Érzi, lesz az kettő, talán több is. Üt és üt és üt. Ahogy a fiúk hangereje nő, úgy üt ő is egyre erősebben. Bírni akarja, bírni fogja. Erős, mint apa szaga.
Apa nem törődik a fiúkkal. Edzi a lányt. Évek óta. Mindig azt gondolja, majd legközelebb. Akkor majd jobban figyel. Akkor majd átöltözik, megmosdik, legfeljebb a későbbivel jön. De nem teszi. Otthon akar lenni, el akarja érni a lányt. Ahogy a biliárdgolyó. A fehér, a többit. Aztán továbblöki minden találkozáskor. Kell a közös út. Csak két sáv, ő és a lány.
Apa halkan beszél. Éjjel dolgozott. Elszorítja hangját a tokája, ami mögé becsúszik az arca, ahogy a teste is teljesen elveszik a hájban. Lassan törli önmagát az ülésről, ahogy a Cleaner tisztítja a meghajtót. A lány is ezt érzi. Azt, hogy eltakarja a fiúk elől a teste. Az arca maga a meghívás, működik, mint egy erotikus címlap, melle többet ígér bármelyik TV Shop szpíkerénél. De észnél van: tiltja a reklámokat, egyetlen új program sem telepíthető. Apa mondta, hogy így legyen. Most apa háttal ül. A menetiránynak. Sohasem engedi, hogy a lány is ezt tegye. Inkább áll végig, nem ül le, de a lány nézzen előre. Mindig.
A fiúk ismerik őket. Látásból. A lányt követik az Instán is. Gyakran festik a fotói alatt pirosra az üres szívet. Van, amelyik egyből, direktbe, van, amelyik előbb inkább kettőt kopog az ujjaival. Már legalább hatszázhúsz ütést kaptak, telik az idő, de nem számolják, alig érzik. A vonat megy velük előre, minden lassításnál tolul a testbe a megkívánás, fojtogatja a gátlást a düh, izzadnak a fékek, sírnak a sín alatt, belenyüszít a békébe a tehetetlenség, csikorgatják fogaikat a sértések. Apa nagydarab. Ormótlan szikla. Olyan, amit nem fotóznak a turisták. Amit nem mutogatnak sehol. Amire senki sem büszke. Áll a hullámverésben, amíg el nem porlad. Amikor majd üt az óra. De még nem, most a lány üt. Kering a szikla körül, Gorgóvá válva ijeszt mindenkit némasága, Leviatánként járőrözve védi, forr a lélektenger, és ma biztosan téved az összes Ézsaiás.
A lány megigazítja apa gallérját. Figyelme slankít, tekintete parfümként árad. Bontatlanul dobja ki a kólát. Közel hajol. Puszit ad. Sokat. A fiúk hallgatnak. Apa mindjárt leszáll. Hazamegy. A lány tovább. A fiúk is. Ahogy apa akarta.
