– Szívesen adnék egy könyvet – mondom Lacinak, a szállásadómnak Tokajon, a 49. Írótáborba érkezésemkor, rögtön az első napon. – Szeretnek olvasni? – kérdezem a harmincöt körüli fiatalembert.
– Én nem olvasok – feleli az egyébként roppant szolgálatkész és minden problémára nyitott Laci. – Elvagyok az okostelefonnal! Ellenben a nagymama! Ilona mama nyolcvannyolc éves, és már volt az év olvasója is! Kiolvasta az egész helybéli könyvtárat.
Ez volt a felütés itt, Tokajon, de időnk sem volt elmerengni a világ változékonyságán, mert egy a korábbiaktól annyira eltérő, programokkal dúsított és pörgő Írótáborba érkeztünk, hogy észre sem vettük, és máris elröpült a három nap, mi pedig egyik ámulatból a másikba estünk. És ezt nem a kincstári „smúzolás” mondatja velem. Az előző évekhez képest tényleg, mintha ez a mostani nem is ugyanaz a tábor lett volna, és ez nem feltétlenül a tematikán, vagyis az Irodalmi intézményrendszer és kortárs kultúra a V4 országokban témáján múlott.
A levegőtlen aulájú, unalmas gimnáziumi felolvasások helyett kerekasztal-beszélgetések egy gyönyörű helyszínen, a Rákóczi-pince teraszán, büfé ebéd kulturált fehér abroszon az ebédlővé átalakított zsinagógában, közvetlenség és humor.
Gizińska Csilla, Simona Kolmanova, Kása Péter
Mindez természetesen és főleg L. Simon Lászlónak volt köszönhető, aki már korábbi írószövetségi üléseken is bizonyította levezető elnöki tehetségét. Konkrétan: képzeljük el: ott ülünk a fedett teraszon, kellemes nyár végi szélben, és plenáris ülésnek nevezett, de sokkal inkább kerekasztal-beszélgetést hallgatunk az amúgy a tábor Nagyhordó-díját elnyerő irodalomtörténész és kritikus, Sturm László vezetésével, melyben részt vesznek a Prágai Egyetem Magyar Tanszékének, a Varsói Egyetem Hungarológiai Tanszékének képviselői, az Eperjesi Egyetem visegrádi szakának vezetőjével és az ELTE irodalomtörténészével együtt. És Gizińska Csilla meg Simona Kolmanová lengyel, illetve cseh származásuk ellenére ékes magyar nyelven beszélgetnek Kása Péterrel (Eperjes) és Mészáros Andorral (ELTE) olyan dolgokról, hogy milyen a magyar irodalom recepciója és ismertsége a három másik V4 országban. A rengeteg érdekesség mellett a legmeglepőbb számunkra talán az volt, hogy a számtalan lengyel, cseh és szlovák nyelvre lefordított és megjelentetett magyar író közül a kortársak leginkább nem a konzervatív táborból kerültek ki, pedig a Tokaji Írótábor és a Magyar Írószövetség leginkább ezeket az értékeket képviseli.
Vagy egy kerekasztal-beszélgetéssel később, s ha már lankad a figyelmünk, feltétlenül felkapjuk a fejünket a lengyel Joanna Urbańska asszonynak, a budapesti Lengyel Intézet vezetőjének aranyos elszólására, mikor a saját maga helyzetét meghatározva, miszerint ő itt, a beszélgetők között kakukktojás, véletlenül tükörtojást mondott; vagy amikor a résztvevők az irodalmi témákból kifogyva már azon sopánkodtak, hogy nem lehet jó lángost enni Prágában, mert a cseh lisztnek nem megfelelő a sikértartalma.
Sturm László, Mészáros Andor, Gizinska Csilla, Simona Kolmanova, Kása Péter
De a mostani táborba még ez is belefért. Ugyanis nemcsak az előadások sokszínűsége lepte meg az idelátogatót, hanem az újabbnál újabb lehetőségek tárháza is. Megint csak azt kell mondanunk, hogy néhány évtizeddel ezelőtt jóval nehezebb volt egy ifjú költő vagy író dolga, nem volt a két éve megalapított és idén harmadszor átadott Debüt-díj, amelyet az elsőkötetesek kapnak (idén az Irodalmi Jelen folyóirat kritika rovatának szerkesztőjeként kiváló kritikai írásokkal megjelenő Kis Petronella, a prózakategóriában a tragikumot a komikummal jól ötvöző Izer Janka, míg a költészet debütöse az egyszerre légies és markáns lírai verseket alkotó Kopriva Nikolett). Vagy például a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának kezdeményezése, melynek köszönhetően egy éven keresztül nyolc idősebb és négy fiatalabb szerző kap különféle lehetőségeket a KMI-től, amik közé tartozik többek között egy életrajzi film elkészítése, melynek riporternője az irodalom népszerűsítésében eddig is oroszlánrészt vállaló Völgyi Tóth Zsuzsa, egy Bennem a többi című antológia kiadása tizenkét szerző műveiből való válogatással, ezen kívül vidéki programok, író-olvasó találkozók finanszírozása. Az ötletadó az Írószövetség hajdani elnöke, a KMI igazgatója, Szentmártoni János, aki a második nap délelőttjén beszélgetett három „senior” szerzővel, név szerint a prózaíró Bene Zoltánnal és két költővel: Kürti Lászlóval és Zsille Gáborral. A három szerző néhány versével, illetve Bene Zoltán remek novellájával is megörvendeztette a hallgatóságot.
Szentmártoni János, Bene Zoltán, Kürti László, Zsille Gábor
Így érkezett el az utolsó nap, amikor kénytelen voltam kihagyni a díjak ünnepélyes átadását, mert Simon Adri, a kiváló költőnő biciklijének kilyukadt a gumija, és mivel a baráti társaságból én rendelkeztem autóval, és mert Tokajon nincs kerékpárszerviz, át kellett vele furikáznom Rakamazra, sőt még tovább is, reparálás végett. Ám ennek a megújult tábornak olyan „sármja” lett, hogy amit még soha nem tettem, most igen: megújult érdeklődéssel néztem meg utólag a facebookon a díjak átadását, a már említett debütösök mellett Bene Zoltán írótábori-, Sturm László Nagyhordó-, Kelemen Erzsébet és Beke Mihály András Hordó-díjának átadását, nem megfeledkezve az Írótábor kihangosításáért és az online térben megjelenésért felelős Kelemen László Tamás technikus Hordó-díjáról.
Izer Janka, Kopriva Nikolett és Kis Petronella
Dióhéjban mit is lehetne mondani még? Hogy a zárófogadást követően senki nem akart hazamenni, hogy az írók még órákig beszélgettek a felújított zsinagóga épületében, hogy Gáspár Tibor színművész nagy átéléssel mondott verset az első napi megnyitón és az utolsó napon a Pilinszky- és a Hrabal-emléktábla avatásán, hogy a borkóstoló megint csak nagyszerű volt a Hétszőlő borászatnak és Makai Gergely borásznak köszönhetően? Hogy a kerekasztal-beszélgetések közti időkben Diószegi Szabó Pál költővel, Bene Zoltán íróval, Ködöböcz Gábor szerkesztővel betegre nevettünk magunkat, és eszünkbe sem jutott, hogy az előadások helyett borospincék mélyére meneküljünk búsongni, úgy, mint a korábbi esztendőkben? Hogy remek színházi előadást, Ibsen Vadkacsáját láthattuk hétfőn a miskolci színház előadásában, és a lepusztult kollégium helyett mindenkit remek magánszálláson helyeztek el, és – igenis számítanak az anyagiak! – étkezéssel együtt csupán huszonötezer forintért? Hogy ezért még egy szép írótábori pólót is kaptunk 49. Tokaji Írótábor felirattal?
Pósa Zoltán és Kelemen Erzsébet
Végül Ilona néni is megkapta a könyvét, jövőre pedig négynapos lesz a tábor. Talán addigra szállásadónk is kedvet kap majd az olvasáshoz.
