Levelek a szélben
Fújt a szél a reggel-forgatagban.
Itt maradt levelek kergetőztek a betonon.
Kicsik és nagyok, sárgák és barnák.
Kergették egymást, forogtak, perdültek.
Kis állatként, felszabadultan.
S a következő sarkon lapátolták társaikat.
Utolsó útjukra vitték őket.
A még boldog elmenőket.
Fehérvári séta
Versreményt szülő reggel, séta az utcán.
Hideg fényözön, csillognak a házak.
Falaik aranyban.
És jönnek halott fotósaink velem szemben.
Pista falközi portréival.
Tamás titkok tónusaival.
Feri fekete-fehér filmes gépével.
Bence boldog békeidők bájaival.
És fotózzák a házakat. A lakóparkokat.
Az ablakcserés régi házakat.
Fotózzák a fényeket.
De most már nem adják nekünk.
Viszik magukkal.
Amint eltűnnek a mindenségben.
Hajnalban
elmentél. Várt a szolgálat.
Vártak az otthon lakói.
Ők is szeretnek.
Én még aludtam. Rólad álmodtam éppen.
Itt hagytad parfümöd illatát.
Illatod.
Átlenged a lakást.
Mosolyod a napfény.
Az asztalon a nekem készített ebéd.
Kezed nyoma a kilincsen.
Légy áldott ma is.
Mint én vagyok.
