Az indián áll a dombtetőn. Mögötte alacsony égbolt, a kékje rajzolja ki, kissé vibrálón a sziluettjét. Tolldísze a földig ér – csak tudom, nem látom. Sastollakból van, nagy evezőtollakból. Törzsfőnök. Minimum. Mi lenne más? Mindennapi elfoglaltsága ez. Mindig készenlétben: ha rá gondolok, máris ott terem, fenn, a domb hajlatának legmagasabb pontján. Néz ELŐRE. MESSZE. EL. Ennyit tesz. Sustorog a szél. Ördögszekér görög el a domb lábánál. Időnként megy le a Nap.

Mennyi méltóság, mennyi önérzet! Mennyi rendíthetetlenség! Az üres tájban ő az utolsó. Nincs már más, nincsen társa rég.

Mögöttem az x-edik Lovasezred. Fogalmuk sincs, hogy ott vagyok. Karabélyaik kifényesítve, egyenruhájuk poros. Csatarendben állnak, várják a parancsot. A Colonel majd inteni fog a kürtösnek, ő a szájához emeli a hangszert, és felfújja a pofazacskóit. A kürt tompán rikolt a hatalmas tér akusztikátlan szélzúgásába majd. De még nem.
Szemben a magányos indián. Nem csinál semmit. Ám egyszerre, egy vonalban, némán, a gerincre léptet háromezer harcos. Musztángjaik fegyelmezettek. Mint egy fal, fenyegetőn: a két vége a horizontba ér. Tengernyi indián. Az x-edik Lovasezred újoncain félelem borzong végig.

Nem lenne szabad most oldalra néznem. Ott egy fűcsomó mögött Bud Spencer és Terence Hill figyel. Hasalnak. Bud épp Terence kabátja szélét rángatja csuklóból, és ingerülten suttog:

– Mi a fenét keresünk még itt?! Hordjuk el az irhánk!

Terence Hill kék szemét ragyogtatja, kópésan vigyorog, és felvonja a szemöldökét.

– Ráérünk még… – Ezt válaszolja.

Az indiánoknak fogalmuk sincs róluk, az x-edik Lovasezrednek fogalma sincs róluk, és nekik sincs az indiánokról, sem az x-edik Lovasezredről. Se rólam. És az x-edik Lovasezred nem látja a törzsfőnököt. A törzsfőnök nem látja a Lovasezredet. Nem tud a háromezer harcosról, akik nem tudnak róla.

Lassan megtelik a puszta. Aztán kiürül. Aztán megtelik. Aztán kiürül. Aztán megtelik. Aztán kiürül. – Fehér Szarvas a dobját veri, úgy kántálja: „Szemem előtt sárga bölénycsorda!”. Mert, aki elment, visszatér. És aki visszatért, elmegy, hogy visszatérjen. Mint a szívünkben a gyerekkor.