Hála a bábeli nyelvzavarnak a műfordítás sarokköve lett szellemi életünknek. Ahová a kereszténység betette a lábát, ott a nemzeti kultúra jószerével a Szentírás fordításából bontakozott ki. Shakespeare ezer szálon kötődik William Tyndale bibliafordításához. A magyar irodalmi kultúra pedig különösen fordításfüggő: ha már Shakespeare, Arany János fordította Hamletje nálunk afféle nemzeti dráma szerepét öltötte magára. Meg sem lepődünk rajta, hogy legjelesebb íróink komoly fordítói életművel rendelkeznek. Mindez különösen magasra állította a magyar fordításszakma mércéit, amelyeket paradox módon akkor veszünk észre, ha észrevehetetlenek, ha nem is észleljük, hogy fordítással állunk szemben, akárha eredeti magyar alkotásban merülnénk el. Ebből fakad, hogy bármilyen művészi fokon művelte is a fordító a szakmáját, ültette át a művet, a neve szinte elfelejtődik, említésre is csak némely vájtfülű tartja méltónak.

Várady Szabolcs beszédét tartja (fotó: Hodossy Ilona)
 

 

Hogy e méltatlanság ellen tegyenek, összegyülekeztek pályatársak, kollégák, tanítványok és olvasók, hogy emléktáblát avatva emlékezzenek meg Borbás Máriáról (1930–2020), ezeknek a mércéknek egyik jeles fenntartójáról és őrzőjéről. Kocsis Borbála, a Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete Humán Bizottsága elnökének köszöntője után Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító és évtizedeken át kolléga méltatta életművét, idézte meg személyét, meghatóan is, szelíd humorral is, alkatának és művészetének megfelelően. Az avatás után a társaság átvonult a Hegyvidéki Kulturális Szalonba, ahol az Örömzene Vonósnégyes játéka után Ferencz Győző József Attila-díjas költő, műfordító és irodalomtörténész vezetésével kiváló kollégák, Barabás András, Barna Imre, Gy. Horváth László, Mesterházi Mónika, Nádasdy Ádám és N. Kiss Zsuzsa idézte fel emlékeit. A sort Gy. Horváth László, egyebek közt John Updike, Walter Scott és Lev Tolsztoj fordítója kezdte. Még falusi iskolás gyerekként határozta el, hogy műfordító lesz. Csornán orosz tagozatos, heti két órát angolul is tanuló gimnazistaként angol nyelvű színdarab került a kezébe, amelyet mártogatós tollal írva lefordított, és beküldött az Európa Könyvkiadónak. Kisvártatva visszakapta a kéziratot, teljesen átírva, ámde hosszú levél kísértében, melyben Borbás Mária szerkesztő felsorolta a típushibáit, de határozottan biztatta a további munkára. A felvillanyozott kamasz visszaírt, hogy ott, vidéken nincsenek angol könyvek, amelyekből dolgozhatna. Rövidesen nagy csomagot kapott a szerkesztőnőtől, tele fordítani való kötetekkel. Így indította el őt pályáján Borbás Mária, akivel utóbb évtizedeken át együtt dolgoztak szerkesztőkként a kortárs magyar irodalom, egyebek között Vas István, Lator László és Osztovits Levente fémjelezte nagyszerű műhelyében.

A felavatott emléktábla (fotó: Hodossy Ilona)

 

Ferencz Győző szerint Borbás Mária több értelemben is hűséges fordító volt. Egyfelől ragaszkodott a mindig ékes magyarsággal megvalósított szöveghűséghez, másfelől hűséges volt a szerzőkhöz, szembeszökően visszatért a klasszikus angol értékvilágot megjelenítő írókhoz, Jane Austenhoz, a Brontëkhoz vagy éppen Agatha Christie-hez, s a XX. század őrületeit humorral, iróniával, szatírával ábrázoló szerzőkhöz, Kurt Vonneguthoz, Gerald Durrellhoz és az ifjúsági íróhoz, Roald Dahlhoz. N. Kiss Zsuzsa műfordító, aki kollégája számos regényfordításának versbetéteit magyarította, felidézte, hogy szerkesztőként az anyai barát számtalan kiadásban újraigazította Sőtér István klasszikusszámba menő fordítását, a franciából készített Üvöltő szeleket, Emily Brontë remekművét, mígnem 1993-ban tulajdon átültetésében is közreadhatta azt, igaz, valamelyes bánatára meg kellett tartania a régi, szép és bevált címet. N. Kiss Borbás egy apró leleményével illusztrálta Borbás Mária fordítói karakterét: nála „dimbről dombra libben” egy mesealak: a klasszikus értékekhez ragaszkodó írástudó olykor nem átallott könnyed merészséggel kiforgatni kötött vagy kötöttnek vélt formulákat.
 

A megemlékezők a színpadon, balról jobbra: N. Kiss Zsuzsa, Nádasdy Ádám, Barna Imre, Ferencz Győző, Gy. Horváth László, Mesterházi Mónika és Barabás András (fotó: Hodossy Ilona)

 

Borbás Mária kétszáznál is több könyvet, klasszikus és modern regényeket, számos színművet, esszékötetet és megannyi ifjúsági művet ültetett át magyar nyelvre. Több mint félévszázados szerkesztői munkássága szinte felbecsülhetetlen, sokrétű, minden műfajra kiterjedt. Nem lehet azonban említés nélkül hagyni, hogy ő szerkesztette az Európa Könyvkiadónál (és elődjénél, az Új Magyar Könyvkiadónál) megjelent Shakespeare-összeseket és egyéb -kiadásokat, amivel kétségkívül beírta magát a magyar Shakespeare-filológia történetébe. Írt gyermekkönyvet Ciróka-Maróka és ifjúsági regényt Tél Budán címmel. Szerkesztőként hosszú éveken át híres-titkos füzetében gyűjtötte a kiemelkedő fordítói melléfogásokat, leiterjakabokat és képzavarokat. Ezekből közölt válogatást A bűnbak bégetése, avagy gyöngyszemek a papírkosárból és Így irtunk mi, avagy a műfordító sem fenékig tejfel címmel.

Gazdag életművére és pályafutására szép szóval, hálásan, örömmel, jó szívvel emlékeztek a pályatársak, a tanítványok és a családtagok, a számos unoka.

Valami a méltó helyén van.

 

Nyitókép: Borbás Mária (portré a családi archívumból)