Még egy hét után is jól emlékszem a nagyétvágyú guppira, ami megállás nélkül kergette a nőstényeket Nagy Koppány Zsolt akváriumában. "...tekergeti magát, násztáncot jár, kifordul, befordul, úgy udvarol, hogy bolondul meg, guppi létére kergeti a plattikat is, virgonc, szép, ezt tudja is magáról, feszít, olyan testtartásokat vesz fel, hogy néha megijedek, mindjárt megdöglik itt nekem, aztán rájövök, hogy csak befeszít karizmot és karizmát."
Látom séta közben a néhány centis, kis színes és fürge halat, melyből nekem is volt már gyerekkoromban is, és később, mikor megszülettek a lányaim, látom az akváriumban a nőstényeket, amik "...persze cemendéskednek, kelletik magukat, elfutnak, vagyis elúsznak nagy kacéran, és a növények közül visszapislognak nagy szomorúan, ha Hentes" – így nevezték el a vezérhím guppit a Nagy Koppány családban –, "más fehérnép után néz."
Lelki szemeimmel látom, és jókat mulatok séta közben, fel-felkacagok, hiszen mi is vettünk az akváriumba az apró halak mellé apró ékszerteknőst, sőt kis békákat is, és ezek a kétéltűek nálunk ugyanúgy felzabálták a díszhalakat, mint a teknős nagy Koppányék akváriumában. Sőt, egyszer még ebihalakat is hazavittünk, lányaim nagy örömére, s már előre elképzeltük, miképpen növekednek, változnak át a kis fekete halszerű lények, komoly, nagy brekuszokká, hogy aztán egy szép napon kidobhassuk az összes ébresztőórát a lakásból, mert úgyis a hajnali kuruttyolásukra ébredünk majd. Ebből aztán semmi nem lett, mert a "kis békák" félelmetes sebességgel falták be a nagyjából két-három tucat ebihalat, amit beöntöttünk nekik a lassan-lassan terráriummá változott akváriumba, köszönték szépen az élő eleséget, és kiguvadt szemekkel pislogva várták a folytatást.
Mi, olvasók – akár a telhetetlen, feneketlen bendőjű békák –, is várjuk a folytatást, pedig alig végeztünk Nagy Koppány Zsolt Apucifoci című kötetével, mert az akváriumi rémdrámákon kívül sok egyéb színes történetet olvashattunk benne a lakásvásárlás nehézségeitől kezdve a gyereknevelésig bezárólag, oly plasztikusan és átéléssel, hogy az ember szinte befalja a könyvet, mert minden szaván, mondatán érzi, hogy rólunk szól.
Rólunk, mert mi keresünk nekünk való lakást Pesten, mi megyünk el az ingatlanközvetítőhöz, aki barátságosan megveregeti a hátunk és elismétli a tőlünk hallott szavakat és kifejezéseket, hogy aztán jól megvágjon bennünket; mi feszengünk az ügyvédi irodában és a mi szánkból csúsznak ki a káromkodások, amiket a gyerek természetesen azonnal megtanul, hogy az óvodában, iskolában és az élet számos területén azonnal és folyamatosan és élete végéig alkalmazza.
Mindezt Nagy Koppány oly kedvességgel teszi, hogy az olvasó sem sértődik meg, ha éppen az érintett szakmák valamelyikét űzi, legfeljebb jókat mosolyogva tovább lapoz. Nini, mondja az elképzelt ügyvéd, nini, az ingatlanosról is lehúzta a keresztvizet! Úgy kell neki!
Mintha Karinthyról hallottam volna ezt, hogy engem is gúnyoljon már ki az író úr, engem nem pellengérezett ki, biztosan nem vagyok elég jó, jajgattak az akkori literátusok, és sorban álltak a nagy nevettető asztalánál a New Yorkban, vagy a Japánban.
Nem véletlen a párhuzam, a téma, ahogy mondani szokták az utcán hever, de nem mindenki emeli fel, pucolgatja, kristályosítgatja, hogy aztán azt mondja, tessék itt van, ez a ti életetek, rólatok szól, nem vettétek észre? Ti akartok derékfájás ellen konditerembe járni, hogy ott aztán rémülten észleljétek, középkori kínzókamrába csöppentetek, valószínűleg spanyol inkvizítor tulajdonossal, ti jártok vérvételre, ti lesztek betegek, és a ti gyereketek beszél csúnya szavakat használva.
Ráadásul ahogy haladunk előre a kötetben az írások stílusa egyre groteszkebbé, abszurdabbá válik, már nem egyszerűen vicces sztorikat olvasunk. A vérvételre váró betegek egymás vérét ontják, és a szövegek időnként naplószerűvé válnak.
Az akvárium, amúgy szimbóluma lehet a műfajnak, melynek mestere a szerző. A tárcáról van szó, mely manapság újra reneszánszát éli. Mert míg sok évig, mit évig, évtizedig alig-alig olvastunk tárcanovellákat (kivéve a sok politikai tárcát!), addig manapság neves irodalmi lapok kérnek meg szerzőket, hogy annyira jó vagy, nekünk is írjál már tárcát lécci, ne csak azoknak! Persze, ilyen nagymenő szerző azért ritka madár, s ezek egyike Nagy Koppány Zsolt. A feuilleton, vagyis a tárca nem mindenkinek megy. Karinthynak, Kosztolányinak kell lenni ahhoz, hogy naponta kirázzon az ujjából az ember egyet. Vagy Nagy Koppány Zsoltnak.


Nagy Koppány Zsolt: Apucifoci. KMTG – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021, 232 oldal