De Noémi hiába állt közel, nem segített. Ma is a rövid szoknyája volt rajta, abban ő nem hajolgat a férje előtt. Az nem lenne jó. Lali nem ezért van a világon. Na, jó, néha ezért. Noémi nem volt fukar. Most is adott pénzt. Eleget. Nem tudni, mennyit, mert Noémi a pénzt időben mérte: mennyi kell egy, két, esetleg három órára.
Jobban ismerte Lalit, mint ő önmagát. Azt is tudta, hogy Lali sosem öltözik át, nem is nagyon volt mibe, de fürödni nagyon szeret. Mielőtt elindult, hozta a lavórt, sietve megtöltötte, és már vetette is kuvikszemeit Noémire. Aki a szivacshoz szívesebben ért, de Lali könyörgően tudott nézni. Noémi könyörületes volt. A pucér férfi kicsit fázott, mert Noémi még nem fűtött. Amíg az irodában nem fűtenek, addig ő sem otthon. De Lalit ez nem érdekelte, mert Noémi nem volt valami ügyes. Sokszor kicsúszott kezéből a szivacs, s ilyenkor puszta kézzel ért hozzá, ráadásul le is kellett hajolnia érte, mert hát Lali mégsem teheti ezt anyaszülten. Amikor Noémi lehajolt, Lali érezte a leheletét, a dús ajkakat a bőrén, és – ne szépítsük – mindenütt. Ezek voltak a boldogság pillanatai. Noémi tudta ezt, és igazából nem volt ellenére. Szeretett jót tenni.
Lalit is szerette, de sohasem ilyenkor. Ilyenkor azt akarta, hogy az ágaskodó férfi ne Lali legyen, mert Lali mindig csak este kilenc után Lali, aki itt fürdik, az nem Lali, mert Lali mindig otthon van, s ez itt mindjárt elmegy, hamarosan hét óra. Ezt már többször kibeszélték Margittal, akivel a posta előtt futott össze, amikor épp nagyon sírt, mert a csekkeket abban a hónapban sem tudta befizetni, és unta már a lyukakat a padlón, Lali egyetlen kabátját, és az egész falut. Margit is azt mondta, hogy a szerelem legyen tiszta, azt ne szennyezze be semmi, még a szex sem, még akkor se, ha az ember lányának a férjéről van szó. Margitnak lehetett hinni. Ő nem fürdette a férjét már jó ideje. Amióta megromlott az egészsége. Akkor hagyta abba, amikor már a boltba is alig tudott elmenni. Alig volt harmincöt, de már csókolommal köszöntek neki a harmincévesek is, úgy csoszogott. Lábai hatalmas O betűt formáztak, és csak döcögni bírt. Biciklire pedig végképp nem ülhetett. Bottal járt, úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna rajta. Évekig ült a kocsmában este, egészen zárásig. Pedig nem is ivott. Nagy veszekedések várták otthon mégis. A férje nagyon hangos ember volt. Csillapíthatatlan. Kicsi, borvirágos arcú, mégis vidám figura, ezért is szeretett bele. Ő is szerette Margitot, még akkor is, amikor már Margit őt nem. Ekkortájt kezdett Margit kocsmázni. De a férje még így is szerette, még féltékeny is volt, amiért nincs otthon. Nagyon szerette. Mindennap. Egy idő után Margit már felkelni sem nagyon bírt, s jobban utálta az ágyat, mint a ganajozást, pedig azt aztán nagyon gyűlölte. Azt szokta mondani, rengeteg főd, rengeteg szar. Amikor meglátta a posta előtt síró Noémit, rádöbbent, hogy másnak se jobb. Ismerte Lalit, és ismerte a házuk padlóján a lyukakat, s hirtelen eszébe jutott, hogy mivel lehetne azokat betömni. Minden gyorsan történt. Kifizette a csekkeket. Noémi még ekkor is sírt, de ő vigasztalta. Azt mondta neki, hogy a Laliért megéri, az egy rendes ember, lehet szeretni. Kibírja majd, hogy esténként egy kicsit kocsmázni jár, megkapja majd Margit helyét. Jó hely az, közel a pult. De azt is mondta, hogy vele pedig nem is tehetne jobbat, mert így ülhet otthon nyugodtan, a férje pedig boldogan jön majd haza kilenc után, s neki már semmi dolga nem lesz vele. Talán meg is gyógyul majd. Értse meg, kell ez a kis kimenő otthon. Hozza csak át a csekkeket minden hónapban, nem lesz gond. Noémi egy ideig kerülgette a lyukakat, ahogy vadállat a tüzet, aztán elküldte Lalit a kocsmába. Minden este hétkor. Két órára való pénzzel. Előtte mindig lefürdette, gondoskodott róla, szívta magába Lalit, amennyire csak bírta. Azt akarta, hogy emlékezzen, legalább két órán keresztül, amíg ő Margiton segít. Lali nem értette, mért kell kocsmába mennie. Noémi azt mondta neki, hogy azért, mert minden rendes férfi jár kocsmába, s ott költik a saját pénzüket. És ő minden este várni akarja őt, mert ő a férje és nem más. És nagyon büszke, hogy az ő férje nem koslat más nők után. Lali örült, a feleségével dicsekedett mindenütt. Margit mondta is neki egyszer, amikor együtt mentek a megálló felé, hogy bizony áldott egy asszony az. Komolyan gondolta, de szaladnia kellett, mert már indult a busz. Lali ráért, messze volt még az esti fürdés. A járólapot már rég lerakták.
