Elsősorban kultúraszervezőként olvastam rólad. Leginkább annak érzed magad?
Nem. Én tanár végzettségű vagyok, tanultam magyart, történelmet és filozófiát, emellett sportoltam is, mint közép- és hosszútávfutó. Tán túl hangzatosnak tűnhet, de csak normális embernek szeretném gondolni magam, aki tanárként bekerült egy hivatalba, ahol nem lett bürokrata, hanem a szó köznapi értelmében egyszerűen igyekezett normálisnak maradni. Azt érzem, azt szeretném hinni, hogy most sem lettem „hülye hivatalnok”. Persze az a terület, amivel foglalkoztam, szinte „vezetett” a művelődési és sportosztályig. Ehhez csatlakozott aztán az idegenforgalmi tevékenység, számtalan protokollfeladat a polgármester mellett, „ahol írni kellett, meg olvasni kellett”, ahogy szoktam mondani. Olyan tisztviselőnek vallom magam, aki, mint az Hamvas Bélánál is olvasható, nem hivatalnok, hanem egy ember, aki a munkáját hivatásból végzi. Mondhatnánk, hogy nem lehet megfizetni, mert nem a fizetésemért dolgozom. Nem a pénz mennyisége számít. És persze rengeteg minden rám ragadt a kultúraszervezésben. Hivatalba lépésem óta rendezzük a Jókai Napokat, komoly kultuszt csináltunk neki. Akkor indult a Quasimodo-költőverseny is, amelyre huszonkilencedik alkalommal kerül sor, és most „ráharapott” a veszprémi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program is, de együtt dolgozunk Demeter Szilárdékkal, találkozunk Pál Dániel Leventével, tehát a PIÜ-vel is kooperálunk – mindenkivel, akivel lehet, és akik értékszempontúak, mint például a Janus Pannonius Alapítvány. Ezek egymást hozzák: a kapcsolatok új kapcsolatokat szülnek, és én igyekszem élni velük a kultúra érdekében.
Az a benyomásom támadt, tevékenységed, tevékenységetek nyomán Balatonfüred kulturális értelemben kezd országossá válni. Például a Salvatore Quasimodo-verseny már korántsem pusztán lokális vállalkozás, hanem országszerte híres.
Igen, azt hiszem, ez önteltség nélkül elmondható, mert abból indultunk ki, hogy nem provinciális dolgokat szeretnénk, és ha csak megnézzük a nagydíjasokat, Faludytól kezdve Határ Győzőig, Zalán Tibor, Lackfi János, Orbán János Dénes, Jász Attila vagy Szálinger Balázs… ez a névsor nem régiós költészeti mustrából adódik. Bemutatkozott a költőverseny Párizsban is, az UNESCO meghívására – abban az évben volt Szálinger Balázs nagydíjas, meg Kabdebó Tamás különdíjas.
A magyar, olasz és ír nagykövetség pedig olyan költészeti estet rendezett, amelyen ott volt mindenki: az afrikaiak, az arabok, az indiaiak is, tényleg mindenki, és ámultak, hogy ilyen létezik. Négy nyelvre, köztük angolra is lefordították a verseket, óriási sikere lett a dolognak. De voltunk ezzel máshol is, Bécsben például. Én úgy érzem, ez is elég nagyszabású program, ám nem szeretnénk megállni, továbbra is a mind szélesebb nemzetközi nyitáson dolgozunk. Hadd említsem meg Tempevölgy című folyóiratunkat, amelynek alapításában benne voltam „vastagon”, és ott is azt mondtuk, olyan füredi irodalmi lapot szeretnénk, amelynek hatóköre sokkal távolabbra nyúlik, mint Balatonfüred. Tehát nem helyi lap, nem is balatoni lap, nem is régiós vagy megyei, hanem országos – reméljük, hogy a színvonala is olyan.
Azt gyanítom, hogy a lehetőségeitek megszaporodnak, hiszen mint említetted, Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa, és ehhez programjaival Balatonfüred is kapcsolódni tud.
Így van. Két szálon kapcsolódunk be, ami mindenképpen a kultúrához kötődik. Lesz egy-két kulturális beruházás, amelyet az EKF (reméljük) fog támogatni. Magángyűjteményből modern képtárt gründolunk most, egy szabadtéri kulturális létesítményt tervezünk egy nagy parkban, ahol sok minden épül még, és ami nem az EKF-hez kapcsolódik. Aki ismeri Füredet, tudja, hol van a Huray utcai piac: nagy parkoló volt, azelőtt focipálya. Ennek a helyén hatalmas rendezvényközpont épül, közel hétszáz férőhelyes színházi nagyteremmel, süllyeszthető, billenthető padlóval, zsinórpadlással, zenekari árokkal, akár konferenciákra is jó lesz, sokféleképp hasznosíthatjuk majd. Ehhez szeretnénk EKF-pályázatból kiállítócsarnokot építeni. Szkárosi Endre mondta egyszer, hogy Balatonfüred Magyarország nyári irodalmi fővárosa. Most igazán jó ez a cím, és valóban ilyen irodalmi központ szeretnénk lenni, ezért is fogunk össze az országos hatókörű intézményekkel, és tavaly már kaptunk is egy kis pályázati pénzt a Quasimodóhoz.
Idén sokkal többet várunk, és sokkal szélesebb lesz a spektrum. Eddig volt egy költőverseny, magyar költőknek. Most lesz egy versek megzenésítésére is – zsűritagok révén beszállt a Zeneakadémia, és az Artisjus is. Pályázatot írtunk ki a középiskolás és az egyetemista korosztálynak, hogy „az én versem” címszóval csináljanak, divatosan szólva valami szelfit, mondják el egy magyar költő versét. A legérdemesebbeket meghívjuk verstáborba, ahol kortárs költőkkel és színészekkel találkozhatnak, verseket dolgozhatnak fel, dramatizálhatnak együtt, egyáltalán: bekapcsolódhatnak ebbe a körbe.
Annak is nagyon örülök, hogy az EKF a Hamvas-kultusz ápolásában szintén látott fantáziát. Kezdetben a Hamvas-projekt egyszerű megemlékezés volt. Én abban nem vagyok partner, hogy ezt pusztán valamilyen elvárás miatt tömegesítsem. Arra utalok, amit Béla bácsi mondott, tudniillik, hogy őt nem kell mindenkinek megérteni, és nem is fogja. Tehát az, hogy ma olvassuk, megértsük, az nem tömegprogram. Mindazonáltal nagyon sokat dolgoztunk egy három évre készített pályázaton: két kötetet szeretnénk 2023-ra összehozni. Fiatal, nemcsak magyar egyetemi tanárokkal és tudósokkal, nagyon okos srácokkal fogtunk össze, egy szellemi agytröszttel. Fontos a hamvasi mű recepciója.
Hamvas egyik legjobb ismerője egyébként Száva Babics volt. Az sem véletlen: a horvátok és a szerbek, a délszlávok nagyon értették Hamvast. Nyilván a krízis, a világválság, és a többi okán. Szinte lediktálta nekünk, hogyan kell csinálni a Hamvas-kultuszt: ültessetek fát, mondta, aztán a Fák című esszéből kijelölte a megfelelő oldalt. „Ezt mindig olvassátok rá, mindig másik nyelven!” Lefordítottuk románra, hindire, angolra, franciára, szlovákra, kínaira, az illető nagykövetet meghívtuk, ott pedig magyarul és az adott nyelven ráolvastuk a fára a szöveget. Ezért is vonnánk be a horvátokat, szerbeket a Hamvas-recepció füredi munkáiba.
Az eddigiekből kitűnik, hogy valójában nemcsak országos a tevékenységetek, hanem – ahogy mondtad – határokon átnyúló. Ez növekvő tendenciát mutat, vagy már régen is ilyen volt?
A szándék és a tendencia megvolt, ám most kezd igazán megvalósulni. Nem lehet említés nélkül hagyni Rabindranath Tagorét, és Füred viszonyát hozzá. Most volt a 160. évfordulója a nagy indai költő születésének. A Tagore-kultusz nagyon erős nálunk, még sincs igazán kihasználva, pedig nagy az érdeklődés. Sok lehetőség van, hogy nyissunk. Akár a film terén. Itt voltak nálunk például Bollywoodból, a hindi nyelvű filmgyártás fellegvárából. Nézték a Balatont, ekkor választották ki Füredet, mint filmhelyszínt. Az EKF-nél pedig úgy döntöttek, Füredre hozzák a filmszemlét. Veszprémben nyílik, nálunk lesz a díjkiosztó. Hatalmas ünnepség lesz. Nem mellesleg százhúsz éves a magyar film, és Balatonfüreden nagyon sok filmet forgattak, ezért azon is tűnődünk, hogy levetítsük-e a Liliomfit, de ez csak egyetlen ötlet, nagyon sok mindennel készülünk. Arra pedig határozottan büszke vagyok, hogy a tavalyi záráskor Káel Csaba kormánybiztos azt mondta, hogy Balatonfüred a magyar Cannes. Láttuk drónfelvételen a tavalyi esemény egy éjszakai vetítését a Széchenyi-szobor előtti szabadtéri színházzal, teliholddal, Balatonnal – a kormánybiztos úr nem járt messze az igazságtól.
És feltételezem, ez még nem minden…
Valóban. Ha már nemzetköziségről beszéltünk, említeni érdemes a bécsi Collegium Hungaricummal és a Római Magyar Akadémiával való nagyon jó kapcsolatunkat.
Utóbbiban járván vittünk magunkkal promóciós anyagot mind Quasimodo, mind Hamvas örvén. Volt, hogy Melocco Miklós szobrászművész születésnapját ünnepeltük ott, aki Rómában született. Természetesen akkor is műsorral érkeztünk. Komoly siker lett. A bécsi Collegium Hungaricum vezetője szerint pedig Jókai kapcsán Alsó-Ausztriával lehetne szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.
Visszatérve azonban Magyarországra, most irodalmi szalont akarok indítani, amely könyvbemutatóktól kezdve képzőművészeti akciókon át a zenéig, széles skálát vonultatna fel. Nagyon barátságos helynek álmodom: könyvtársarokkal, kis kávéfőzővel – olyan fészket csinálnánk, ahová szintén nem a tömeget akarjuk behívni, hanem ahol meg lehet egy kicsit nyugodni, könyvekkel találkozni, lapozgatni, nem kütyüvel bajmolódni csak. Dolgozunk rajta, reméljük összejön valahogy. Ezenkívül pályáztunk a Dante-évfordulóra, és már most gondolkodunk a Petőfi-évfordulón. Ott van a Jókai Emlékház, lehet, hogy Jókai és Petőfi kapcsolatáról lesz szó. Az Arany-évben erre volt már precedens Arannyal és Jókaival, tehát ez a vonal megint indulhat, ráadásul most, mint utaltam rá, az osztrákok is bekapcsolódnak. Közeleg az Eucharisztikus Kongresszus, világtalálkozó – nem irodalom, nem is tisztán teológia, nem is csupán hitélet, de ami fontos: Balatonfüred ebből nem maradhat ki. Megállapodást kötöttünk a tihanyi perjellel, a veszprémi érsekséggel, ebből is születnek kulturális rendezvények, mint például egy Szent Efrém-koncert. Mindeközben nem feledkeztünk meg a Pilinszky-évfordulóról sem. És még bizonyára kihagytam pár kezdeményezést – de talán nem is lehet így hirtelen felsorolni, mi mindent kínál és tervez nyújtani a kultúra rajongóinak Balatonfüred.
