A XX. század kegyetlen iróniája, hogy a két nagyobb fiú választott néven szerzett művészi rangot: az író Márai Sándor és a filmrendező Radványi Géza.
A széltől is óvott, kamaszodó lányka bizonyára tudta, de nyilvánvalóan nem értette, miféle világégés volt körülötte az elmúlt esztendőkben, és mi vár rá a következőkben. A naplónak való füzetet édesanyjától kapta, aki az első oldalon néhány soros versikével indította útra: „Adja Isten, hogy ebbe a kis füzetbe sok-sok / kedves dolgot jegyezhess be.”
Eleinte gyakran ír az iskoláról, a barátnőkről, az első fiúról, aki elkísérte, egy sárga cipőről, táncóráról, teniszről, könyvről, aztán szaporodnak az értetlenkedő mondatok papokról, apácákról, akiknek le kellett tenni a szerzetesi ruhát, menekült grófnőről, „kommunizálásról”, de közben családi ünnepekről, utazásokról, egyre töredezettebben, hogy aztán 1922. március 31-én kilenc évre megszakadjon a napló. Akkor is csak pár sorral toldja meg: lányának, a huszonegy hónapos Zsuzsikának ajánlja emlékeit.
A fakszimilében is olvasható Napló Szigethy Gábor szerkesztésében, avatott ajánló soraival és lapszéli jegyzeteivel, korabeli újságokból vett magyarázó idézeteivel és versrészletekkel jelent meg.
Grosschmid Kata: Naplóm, 1918–1922, Kassai kislány bolyong a viharban. Trianon Múzeum, 2021, 127 oldal
