Íme, a víz, íme, az ember, ujjbegyéből peregnek a molekulák, a húsz éve sejtekben őrzött fájdalmak, szereptelen szerepek, anyátlan-apátlan árvák homályos emlékei ölelésről.
Nagyanyám kezének illata kerít körém sűrűn szövött hálót vírustalan időkből, apró szemének megkopott fénye ezer gyertyalángként világítja az utat. Terebélyes eperfa terít árnyékot a házra, tyúkok kárálnak, egyenként szedik magokra kérdéseimet. Ki kíváncsi őseimre, kopott szürke napjaikra a virágillatú nyárban, dagadt erektől sajgó éjszakáikban sikoltó sóhajtásaikra, és rám, mielőtt megfogantam? Meztelen gyerektalpak a sárban, tízujjnyi üzenet, keresem benne a csendet, a szót, az elhalasztott múltat, keresem benne a szilánkokra zúzott hitet. Hátha megragasztható, legyen kötőanyag nagyapám bölcsessége, időtlensége a szerelemnek. Kárpótlás a múltért, kamat az elveszített órákért, torz képek simára vasalása egyetlen magányos éjszaka. Cukros kenyér keserűségből dagasztva. Sűrű szilvalekvár rotyog a tegnapi tornácon, lepény édes fahéjjal kerítve, porcukorfelhőben nagyanyám, angyalok szárnyán szánkázik felém. Üzenetek holnaputánra, ráncos délutánokra, fájdalommentes beteg napokra. Imádság mindenkinek, aki szólja a szót, aki sírja a könnyet, aki ismeri az ismeretlen mindenhatót. Imádság neked tőlem, imádság a síron túli időkre.
Legyező redőiben ülnek a szótlan napok, forróságot ont a beton, kiköpi tüdejéből két évtized minden keservét. Pirula kéne, priznic a lázra, simogatás kínzó emlékek ellen. Húszévnyi keserv konténerben, szerepet cserélt napok és hónapok a kikötőben hajóra várva. Veled mennék, ha hívnál. Korlátlan étkezés kuponra, forrása az erkölcstelenségnek, rózsaszín melléből apadó kút, kék erekből álló folyam lesz az évek alatt.
Kéne egy tábla, lámpa három zöld jelzéssel, dzsípiesz Isten hangjára hangolva, hallható suttogás minden útkereszteződésben. Elakadásjelző kitéve, évek óta kerülgeted, odébb rúgod, ha vendégek jönnek, vagy valaki elmegy. Dzsípiesz Isten hangjára hangolva: az útvonalon veszély várható, fordulj vissza, ahol lehet! Zsákutca, szűk utak, hajtsd tenyeremre fejed, megfordítalak. Közel az útkereszteződés, dudaszó, sziréna, éket ver koponyádba az üres csend. Mindenki hallgat, csak Jézus énekel, egy fán ülve lelógó lábakkal. Nem úgy néz ki, mint a kereszten. Fárad a tegnap, ledőlne, ha lenne hová, sátorban matrac, húzzál rá cipzárt ma éjjel. Szúnyog- és kullancsriasztó a világ ellen, mesélő csillagok halványkékre hangolva ott, ahol belecsorog az ég a semmibe. Mindenségre savlekötő, itatós lehangoltságra, kórházi ágy előjegyzés nélkül, haldoklóknak kockacukor feltámadáshoz.
Nagyapám beretvája a komódon, simogatja az elmúlás, újrahangolja az élethez, minden kikeményített pillanathoz. Húz ünneplőt, születésnapi torta kéne tegnapra, hátrahagyott éveim sztaniolban, masnival átkötve. Csak legyen elég a szesz, bódítsa el a magányos pillanatokat, imbolyogjon minden hazug mondatba rejtett gyöngybetű. Faragj tízparancsolatot kiugrott szenteknek. Legyen keserű pohárban szerelem, töltsd újra, ha elfogyna.
Kétszer húsz év mögöttem, előttem mennyi? Kérdezem anyámat, szájából üres hangok szaladnak szerteszét, bevonják ígérettel a világot. Legyen ma pont a kérdések végén, legyen biztosítókötél minden felkiáltójel.
Jósok, jövendőmondók, üveggömbbe antikrisztust sóhajtók. Ki mondja meg, merre csöpög a vér a túlvilágon, ha elhagyja testem, merre keresse a fényt az alagút, ha tényleg vége, merre merjek szeretni anyám után? Merjek szeretni anyám után? Ráncokból családregény, Biblia lopott pillantásokból, anyám soha el nem küldött leveleiből, polcokon felejtett terhekből, gégét szántó pirulákból. Véres szavak jönnek a szájból, nem akarom, titkolnám minden hangom, de szétfolyik, beteríti az előttem futó utat. Itasd fel a holnapi vért, csillapítsd, fertőtleníts erős lúggal, imádsággal, megbocsátással, ha még van erőd.
Ócska ventilátor pörög mellettem, szórja a tegnapok békéjét, porlasztja a szótlan magányt, temérdek kincsét a Jóistennek. Hosszú bot kellene, hogy kopogtathassak az Úr ajtaján, ő kinézne az ablakon. Megkérdezné, ki vagyok. De lehet, hogy előre tudná, hiszen mindent tud rólam, mióta megfogantam. Fogantatás élő szóból, gondolatból, kromoszómák keverednek, mint összerázott zizi a dobozban. Ikszek és ipszilonok léteznek az anyaméhben, megszületnek kegyelemből. Felsír az árva gondolat, ott maradt egyedül a sárban, esőcseppek gyúrnak belőle harmadnapra szerelmes verseket.
Állj mellém, itt erősebb a jel, meggyónhatod online vétkeid, küldj üzenetet a Teremtőnek. Küldenék én is égi e-mailt, beleírnám, mi történt az elmúlt években, merre kerestelek, hol tettem dobozba el nem mesélt meséim. Most pont olyan forró nyár van, mint amikor elmentél. Keresztre feszített emlékek, fent a domb, lábam alatt a víz, Jézust látom sétálni feléd. Bátorság kéne kazalnyi, imádságból gát.
Dzsípiesz kéne karácsonyra, Isten hangjára hangolva. Bekapcsolnám, amikor eljön az idő. Leülnék egy hintaszékbe, kitárnám a plafont, s hagynám, hadd szeplőzzenek be a csillagok. Te fognád a kezem, és addig imádkoznál, amíg el nem alszom.
