Szlávos arcú, „Gioconda-mosolyú”, tizennyolc éves szépség integet a Világ Ifjúsága című lap oldalairól; 1956-ban ez az utolsó lapszám. Marina Vlady, az orosz származású francia színésznő bája villan fel a lapokon – aztán kirobban a forradalom. A lapokat forgató magyar srácok fegyvert ragadnak.

Százezres tömegek özönlenek az orosz főváros utcáin 1980. július 28-án (éppen negyvenöt esztendeje), a moszkvai olimpia idején – csakhogy nem a Lenin Stadionba tartanak, nem az idült mosolyú, agyvérzéses mozgású, óriás Misa mackó merev integetése vezényli őket: a Taganka színházhoz özönlik félmilliós sokaság. Búcsúztatják, majd ugyanezek a százezrek a vaganykovói temetőhöz is elkísérik a július 25-én elhunyt, s az ellenzéki szellemiségű színházban felravatalozott bárdot, a lázadó énekest, Vlagyimir Viszockijt.

Pedig halálát, a Szovjetunió talán legnépszerűbb művészének elhunytát gondosan elhallgatta a rádió, nem mondta be a tévé. A rendőrök igyekeznek „fegyelmezni” a fegyelmezetlenül – hiszen spontán! – megemlékezőket, az egymást követve felbukkanó tíz- és tízeres tömegeket, teljes a felfordulás. Az emberek sorfalat állnak a koporsó útvonala mellett. A diktatúra hatóságai a hajukat tépik.

A Szovjetunió hol megtűrt, hol ki- és letiltott, ám az utca embere által bálványozott „sztárja”, a borízű hangú Viszockij és a női finomság megtestesítője, a Franciaországba emigrált orosz család leszármazottja, teljes nevén Jekatyerina Marina Vlagyimirovna de Poljakova-Bajdarova Vlady, a színésznő, énekesnő és írónő, aki Marcello Mastroianninak is volt filmbéli partnere, és Jean-Luc Godard-ral is forgatott – szinte törvényszerű, s ugyanilyen képtelen volt találkozásuk, kapcsolatuk. S a házasságuk is, amely áttörte a berlini falat, megbontotta a diktatúrák vad határrendszerét.

Minden a Taganka színháznál kezdődött: 1967-ben Marina Vladyt, aki egy filmfesztiválra érkezik Moszkvába, vendéglátói elviszik a Jurij Ljubimov által igazgatott avantgárd színházba, melynek előadásait a szovjet hatóságok rendszeresen (s ezután még hosszú évtizedekig) akadályozzák vagy betiltják.

Különleges, megismételhetetlen volt Viszockij Hamlet-előadása: Ljubimov később egy nyilatkozatában kijelentette, ha nincs Viszockij, ő sem rendezi meg ezt a Shakespeare-darabot.

 

„A színen egy mezítelen felsőtestű férfi viaskodik, üvölt, karját, mellét láncok szorítják” – emlékszik vissza Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című könyvében (ő nem a Hamletet látta, nem arra reflektált – a szerk.).

Az előadás után – idézi fel a színésznő – egy fiatal, alacsony, rossz öltözetű férfi lépett oda hozzá (a terem fölmorajlott), megfogta a kezét, és némán leült vele szemben. Aztán megszólalt: „Végre találkoztunk!” Marina Vlady – akkor már három váláson túl, és három fiú édesanyja – maga nem írja le, de több visszaemlékező szerint Viszockij aznap este sem volt egészen józan…

Tizenkét évvel később, egy kellemes nyári estén a Los Angeles-i Pacific Palisades előkelő negyedében, ahol filmsztárok és filmiparbeliek kavarogtak a medence körül és a verandán, italokat kortyolgatva, és drága szivarfüsttel borítva be a levegőt, egy halványkék, senki által nem ismert idegen furakodott át alacsony, izmos testalkatával a tömegen.

Átható tekintete izgalommal csillogott – a diszulfiram nevű, az alkohol hatásait csökkentő gyógyszer mellékhatásaként – és miután a buli házigazdája, Mike Medavoy hollywoodi producer bemutatta a férfit, aki saját héthúros gitárját hozta a sztárokkal teli összejövetelre, a vendég leült a nappaliban, és játszani kezdett.

Viszockij mély torokhangja, elképesztő „morgása” pillanatok alatt halálos csöndet teremtett a kaliforniai éjszakában.

Minden bizonnyal a Fekete szemek című szerzeményét is játszotta: „Az ordasra bődülök: Az ördög vigyen el! / A lovakat hajtja még a félelem, / Az ostort forgatom, ütök, csattogtatom, / Bőgve énekelek: Ej, fekete szemek!” (Földes László fordítása)

Amikor letette a gitárt, ismét néma csend volt. „Senki sem értett egy szót sem” – mesélte később Miloš Forman cseh rendező – ám Liza Minnelli és Robert De Niro kiabálni, tapsolni kezdett: „Ez csodálatos! Hihetetlen!” Rövidesen kitört a hangos ováció; olyan sztárok ünnepelték Viszockijt, mint Gregory Peck, Natalie Wood, Anthony Hopkins, Michael Douglas és Sylvester Stallone.

Marina Vlady, aki e váratlan sikernél már a bárd feleségeként van jelen, éppen ezután kezdi érezni, hogy Viszockij valami végzetes, visszavonhatatlan sodródásba került: az énekes nem evett, nem aludt, és ahogyan a színésznőt a Szabad Európa Rádió összeállításában készült egyik cikk is idézi, „szüntelenül beszélt”; csak később értette meg Marina Vlady, hogy Viszockij drogozik.

Viszockij és Marina Vlady csak 1970-ben tudott házasságot kötni; éppen abban az esztendőben írta az énekes Farkasvadászat című, a diktatúra zaklatásait, gyilkosságait leleplező dalát, ami oda vezetett, hogy hivatalosan „szovjetellenes söpredékként” kezdték őt emlegetni. Leonyid Brezsnyev viszont különös módon rokonszenvezett a bárd dalaival, s ez bizonyos védettséget jelentett számára.

Anatolij Karpov szovjet sakklegenda mesélte, hogy az 1970-es években ő maga, Viszockij és Leonyid Brezsnyev birtokolta Moszkva összesen három Mercedesét. Amikor később ki-kiengedték nyugati utakra, az énekes minden alkalommal visszatért, mondván, hogy ő szereti a hazáját. Elképesztő bárgyúságában és tájékozatlanságában Viszockij időnkénti kint-tartózkodását a szovjet szólás- és gondolatszabadság bizonyítékaként kezelte a gyakran kizárólag a szélsőbaloldal irányában (igen elfogultan) tájékozódó nyugati sajtó és közvélemény.

Marina Vlady ugyanakkor részletesen beszámol, mi mindentől fosztották meg az alkotót. A színésznő emlékirataiban is utal rá, hogy neki Viszockij többször is elmondta: olyan a Szovjetunióan élni, mintha egy „vattázott fal” szorongatná egyre jobban az embert. Viszockij koncertjeit a hatóságok nyomására rendszeresen, sorozatban, a fellépés előtt betiltották, filmdalait a vetítés előtt cenzúrázták vagy kivágták, az előadni kívánt, s a kommunista cenzorokhoz kötelező módon benyújtott dalok szövegét vagy az egész előadást „udvarias sajnálkozással” letiltották.

A szovjet sajtó soha nem említette a nevét, noha – Vlady felidézi – szinte minden házból ki-kihallatszottak (többek között magnón terjedő) slágerei. Elmeséli azt is, miképpen volt tanúja és elszenvedője Viszovckij egyik közeli, lágerből szabadult barátja egy szó szerinti embervadászatnak, ahogy a pribékek szabályosan vadásztak a havas síkságon a büntetőtelepről szökött szerencsétlenekre, vadakként lövöldözve rájuk. (Erre utalhat a bárd említett, FarkasvadászatF című dala is.)

Marina Vladynak férjéhez, a Szovjetunióba való kalandos visszatérései közben szintén szembesülnie kellett a diktatúra nyomásával, állandó megfigyelésével; szusszanásnyi szünetet jelent számukra egy magyarországi forgatás. Az egyetlen filmet, amelyben Vlady és Viszockij együtt játszhattak, Mészáros Márta rendezte; az 1977-es Ők ketten című filmben Marina Vlady egy munkásszálló igazgatónőjét alakítja, s Viszockij is felbukkan egy kisebb szerepben.

Mégis, a színésznő visszaemlékezéseiben egy repülőtéri esetről szólva kiemeli, hogy a magyarok oroszul nem szívesen szólalnak meg, németül „annál inkább” (ami neki, félig franciaként, főben járó bűn lehetett).

A hazánkkal lojálisabb Viszockij egy magyar lapnak adott interjújában a hetvenes években – Mészáros Márta mellett – Jancsó Miklóst és Makk Károlyt említette meg „jó barátaiként”.

Jancsó egyszer bemutatta egymásnak Viszockijt és Cseh Tamást, akik, ketten egy gitárral egész éjszakán át zenéltek; a nyelvi nehézségekre két üveg vodka volt jótékony hatással. Minderről az orosz bárdról szóló külhoni cikkekből nemigen értesülhetünk, ahogy arról sem, hogy végül a Taganka híres rendezője, Ljubimov is Budapesten kötött ki, ahol nem csak rendezett, hanem feleséget is talált magának – ám ez már egy másik történet.

Viszockij végzetét, az alkohol és a drogok egyre erősebb hatását még Marina Vlady segítsége, kitartása sem tudta megállítani: a hetvenes évek végére már morfiuminjekciókon élt, így próbálta fékezni az alkohol hatását. Egy turnén, 1979 augusztusában, Üzbegisztánban összeesett, orvosi beavatkozással sikerült csak megmenteni. Azt mondják: éppen híres, egyéni Hamlet-előadásán történt a tragédia.

Halála előtt alig több mint egy évvel, 1979 májusában – hasonlóan Jim Morrison híres, szintén halála előtt készített stúdiófelvételéhez – megrendítő erejű felvételeket küldött videón, Warren Beatty amerikai színész és rendező számára. Az első zeneszám elején már csúnyán köhög, s egyértelműen látszik megrendült egészségi állapota.

Amikor 1980. július 25-én, a moszkvai nyári olimpia napjaiban szívelégtelenségben elhunyt, sokan gondolták úgy, hogy az alkohol, a cigaretta és a drogok mellett a rezsim állandó pszichés nyomásgyakorlása, zaklatása is közrejátszhatott korai halálában.
Bár utólag akadt, aki azt is fölvetette, hogy a KGB a végső rosszullétkor beavatkozott, és siettette a bárd halálát, találgatások helyett most inkább a negyvenöt éve elhunyt Viszockijra emlékezzünk – abban az időszakban, amikor a nagy, keleti síkságokon ismét folyik, szörnyű, tömeges és értelmetlen áldozatokkal, a „farkasvadászat”.

 

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán – AI (Copilot)