„A költő-herceg várt rám a hegy ormán / négy asszonnyal, kik szívét cipelik / egy hosszu póznán. Látták kék vitorlám / s mindannyian zokogtunk reggelig.” Tegyük fel, hogy tudjuk, ki a költő-herceg, és kik voltak ezek az asszonyok Weöres Sándor Dalok Na Conxy Pan-ból című költeményében!

Legyen Ady Endre a költő-herceg, a négy asszony pedig az a négy titokzatos hölgy, akik körülötte nyüzsögtek, amikor az oda gyógykezelésre érkező költő a grazi Maria-Grün Szanatóriumban tartózkodott! Ady valóban ott töltött pár hónapot, pontosan 1913. március 7-e és július 6-a között, ahogy azt az épület falán emléktábla is megörökíti.

A száraz életrajzi adatok rögtön megelevenednek, ha beleolvasunk Ady Lajosné Az ismeretlen Ady című kötetébe:

„Ady Lajos [Ady Endre öccse – a szerk.] élete végéig tréfálkozva emlegette, milyen is volt az, amikor ők 1913. március elején: Ady, a kezelőorvos Kozmutza Béla és jómaga Grácba megérkeztek.” (Figyeljünk fel erre a névre! A „Városmajor-szanatórium és vizgyógyintézet” vezető orvosa volt az 1910-es években igen keresett csernyafalvai Kozmutza Béla doktor. Dr. Csernefalvi Kozmutza Flóra gyógypedagógus és pszichológus pedig, aki egyébként nem volt ennek az orvosnak a leánya, József Attila s Szabó Lőrinc múzsájaként és Illyés Gyula feleségeként ismert.)

Ady Lajosné könyvéből kiderül, hogy az egyre súlyosbodó mentális és alkoholbetegsége ellenére igen virulens költőre felvigyázni cseppet sem volt könnyű feladat: „Mindhárman törődöttek voltak a hosszú úttól, de miután megvacsoráztak a szállodában, Endre azt ajánlotta, Lajos feküdjék csak le. (…Lajos) hajnaltájban felriadt: megnézi Endrét, alszik-e? Mondanom sem kell: nemcsak hogy nem aludt, de vetett ágya érintetlen volt. Ő maga sehol. (…) Az urak kocsit rendeltek és elmentek a város legjobb mulatójába. No, de most utánuk vetette magát Lajos, annál rémültebben, mivel tudta, hogy Endrénél nagyobb summa pénz van.”

S ezek csak a költő-herceg megérkezésének első pillanatai voltak.

Bár a kúra célja az „italmegvonás” lett volna, Ady az új, s eleinte számára kissé túl száraz környezetben elég hamar feltalálta magát.

Szintén a fenti napló tanúsága szerint összebarátkozott „egy dúsgazdag bécsi morfinista-kezelttel”, akinek a szobájában „hogy a morfiumról leszokjék – kosárszámra áll a francia pezsgő. Ady zsebében viszont morfium-recept, őt ettől nem féltik. A cserebarátkozás ezek szerint elképzelhető. (…) Ady föléled, kiteljesedik, lebarnul és diákosan szerelmes lesz a mariagrüni tavaszban.”

A sors fintora, hogy a grazi intézményt, ahol Adynak meglehetősen intenzív kapcsolatai alakultak ki a szintén oda beutalt, rendszerint magyarországi nőbetegekkel, Krafft-Ebing, a híres német-osztrák orvos, igazságügyi orvosszakértő, pszichiáter és szexológus alapította. A szanatórium akkori vezetője, dr. Anton Stichl korábban Krafft-Ebing tanársegéde volt.

Ady a Grazban töltött hónapjait – abban az intézményben, amelyről a költő egyik korabeli újságcikkében úgy számol be, mint hogy az egy divatos osztrák szanatórium, „hova majdnem csak magyarok járnak” – a kézen-közön megszerzett ital mellett szeszélyes egymásutánban kialakított kapcsolatai, nőügyei tették mozgalmassá.

„Nekem a szerelem nem volt víg ajándék, / Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék, / De volt ravatalos, halálos-víg torna, / Játék a halállal, titkos élet-forma” – írta a költő A szerelem eposzából című versében. E szanatóriumi kapcsolatok mögött gyakran megsebzett asszonyi életek, súlyos tragédiák rejtőztek.

Ady szanatóriumban töltött négy hónapját – ha a kapcsolatok közé nem számítunk olyan futó kalandokat, mint a „dúsgazdag, kreol, gyönyörű termetű, harmincötéves osztrák hiszterika” felbukkanását vagy Boncza Bertával történő, ekkor még testvéri stílusú levelezését – négy női név határozta meg.

A temesvári Weisz Ferencné Kossak Arankát, akit csak Kicsinek nevez, Kis, kék dereglye című versében örökítette meg.

„Suta és tarka emberek között / Be jó volt itt a te kék köntösöd, / Kis, fitos, kék dereglye”. (A vers az 1914-es Ki látott engem? című kötetben is szerepel.) Ady költészetében a vizek „az értől az óceánig”, s a gályák, hajók gyakori szimbólumelemként ismerősek.

Morfiumfüggősége miatt menekült a szanatóriumba a nagyváradi Sándor Lászlóné, akinek Ady a Nyanyuci nevet adta.

A férjes asszony és a költő egy időre „eltűntek” Abbáziában is. Rövid kiruccanásukat az Adriához hosszabb, mély lelki kapcsolat követte. Sándor Lászlóné, aki hol a Schreiber, hol a Sándor Bella nevet használta, egészen Csinszkával kötött házasságáig fontos lelki társa volt a költőnek. Később túlélte morfinista férjét, sőt még a holokausztot is.

A pesti Machlup Henrikné Zwack Mici, aki a Mylitta becenevet kapta a költőtől

(és akinek a nagyapja alapította az Unicumot is gyártó szeszüzemet), több Ady-vers ihletője, múzsája is lett, Zsóka asszony (Décsi Mórné Stux Erzsébet) szerint a költő által „rövidebb lélegzetű flörtök”-ként emlegetett kategóriába tartozott.

„Még egy táviratot küldök a hét elején s ha nem dűl el, sietősen igyekszem el innen, mert már nem bírom. Persze, pénzt kell valahonnan kapnom, mert a múltkori 300 korona elment s rengeteg a borravaló. Legközelebbi tervem: Pesten meg sem állva Mindszentre menni s onnan Zilahra vagy tíz napra, a többit meglátjuk” – írja Ady Lajosné könyvében idézett egyik levelében, 1913 júniusának elején.

Heteken belül pakolt, s indult: még nem sejtette talán, hogy sötétségbe tartó üstökösként, hazájával együtt kezdi meg rövidesen a pokolba tartó utat a teljes széthullás, a végzet felé.