A kiképzésen bemutattam, meg is dicsértek, de azt mondták, hogy ez ugyan érdekes, de már elavult technika. A százados nem mondott ilyet. Meg sem szólalt. Ájultan feküdt, mint egy darab szar. Az ember az ő korában már felelős az arcáért, azért is, ha nem védi meg. Ahogy elnéztem, ő már nem lesz a régi. Ahogy én sem, és az életem sem. Nagypapa megmondta előre, hogy így lesz, vigyáznom kéne, ne önérzeteskedjek annyit. Már egész kicsi koromban megmondta, hogy ebből még bajom lesz. Nagyon féltett.  

Nagypapa tanult ember. Oroszul is tud. Utálom, ha szidják az olyanokat, mint nagypapa. Attól, hogy szegény valaki, még ember, meg lehet az ilyet is becsülni. A százados tudta ezt, csak hergelni akart. Gondolta, ha majd menni kell, mert ezt ő biztosra vette, és mi is sejtettük, legyen bennünk nafta. Haragudjunk mindenért: mert mozdulni kell, mert kevés a zsold, mert még június közepén is hideg van, és kint állhatunk órákig, mert rohadt nehéz a fegyver, kényelmetlen a sisak, a plexi, a pajzs, mert nézni kell a nyomorult fejüket, hallgatni az üvöltésüket, amiben aztán tényleg nincs semmi alázat. Pedig annak kéne lenniük, örüljenek, hogy nem lőjük szét őket. Meg azért, mert el kell hinni, hogy nem jár nekik semmi, semmi sem jogos, amiért itt tüntetnek. Különben hogy a fenébe rúgnád, ahol éred, hogyan bírnád ütni a viperával, amikor a közeledbe kerül. A téren végig szorosan álltunk, az egyik drága kolléga már sokadszor taperászta a szuszpenzoromat, mert alig fért el köztünk, de nincs mese, muszáj tapadni, szorosan, ahogy a nőhöz az ágyban. Nagypapa szerint egy idő után minden nő olyan, akár a múlt: nem szabad vele foglalkozni. Azt mondta, ne legyenek sérelmeid, mert akkor nem a jövőn töröd a fejed. Időt veszít, aki a múlttal törődik. Ne hordozd magadban, felejteni kell, el kell engedni, hogy erős legyél. A holodomorra sem lenne szabad emlékeznünk, mert nem enged tisztán látni. Elég, ha megnézzük az ő apját, akiből egy roncs lett. Pedig örülhetett is volna, hogy nem őt ették meg, minek bánkódni. Nem is jut előre soha az ilyen ember.

Nem úgy, mint az a paraszt, az az állat, amelyik folyamatosan ott hörgött a pofámba. Már vagy tizedszer jött nekem. De a többi is ezt csinálta. Nem féltek. Azt hitték, ha sokan vannak, győzhetnek. De nálunk a fegyver, a kiképzés, az erő. A könnygáz is alig volt rá hatással, pedig nyomtam az arcába veszettül. A haverja meg mintha röhögött is volna. Esküszöm, láttam a rohadt fejét, amint vigyorog a símaszk mögött. Ezek az öreg tramplik kiröhögtek, vigyorogtak, közben meg tartották a markukat, hogy nagyobb nyugdíj kéne meg több segély. Meg igazság. Azt se tudom, milyen nyelven beszéltek egymással, egy szavukat sem értettem. Aztán valami villant. Azt hiszem. Ordítottam rá, mit csinálsz, te oktalan állat, tedd el, ha van nálad, ha nincs! A másiknál is volt valami, nem tudom, szúrt vagy ütött, de éreztem, ahogy folyik a vérem. Nem vagyok ájulós. Inkább megvadulok ilyenkor. Bármikor megesküszöm, hogy hallottam a tűzparancsot, nem képzelegtem, hiába mondják, hogy nem adták ki. Jöhet ezer ügyvéd.

Nagy zajt csaptam, mint nagypapa, amikor kiderült, hogy nem fizetik ki a cégénél fél év után sem. Szólt apámnak, hogy segítsen, de az gyáva. Nagypapa egyedül intézte. Azt mondta, muszáj volt, alig volt mit enni. Még nekem sem futotta ajándékra a születésnapomon. Ő pedig nem azért gürizett, hogy éhenkórászkodjon egy életen át. Nekem mindig vett ajándékot. Ahogy nőttem, mindig valami nekem valót. És mindig játszott velem, tanítgatott. Az apámat nem szerette, ő örülhetett, ha nem kapott pár sallert ajándékba. Azért utálta, mert apám folyton finomkodik. Így pedig nem lehet megmaradni, itt keménynek kell lenni. A többiek is azok. Ha választani kell, inkább a ravaszon legyen az ember ujja, mint a körömtépő fogóban, ahogy a sok baromnak, akik nem értik, hogy ha valami elmúlt, az elmúlt. Nagypapa tépett már körmöt, szerinte jobb végrehajtani, mint átélni. Jobb dolga van a szolgának, mint a rabnak. Mégsem vállalta volna, ha nem szeretne bennünket, mert a nőket folyton megsajnálta. De a nők mindig veszélyesek, így aztán erőt vett magán.

Nekem nem volt ennyi időm gondolkodni. Élni akartam, harcolni, nem hülyén megpusztulni egy rohadt kis tüntetésen, amiért egypár nyugdíjas érzékenykedik. Mindent úgy csináltam, ahogy a kiképző, a széttört állú százados tanította. Végül is nekem köszönheti, hogy ennyivel megúszta. Ha marad, tutira leváltják, vagy hadbíróság elé kerül. Indult a tonfa, torokra, hadd küzdjön levegőért az a barom, ha nem törik szét egyből a légcsöve. Csak ezután lőttem. A levegőbe akartam, de amikor oldalról egy célzott rúgással eltörik a térdedet, akkor nem maradsz talpon, akkor elfekszel, mint a náci vagyon egy svájci bankban. Ezért nem a levegőbe ment a töltény, hanem a tüdejébe. Nem így akartam. Hamar kimúlt, alig harminc centiről kapta a lövést. Nem kockáztattam, a haverjára kilőttem a fél tárat. A környéken mindenki kapott belőle. De kaptam én is, valaki lépen szúrt, nem is emlékszem utána semmire. A többiek ekkor ijedtek meg, persze nem engem, magukat féltették. Pár perc, és már egyiküknél sem volt fegyver, a tüntetők meg berohantak a Rada épületébe.

Nagypapa mellett ébredtem. A nővérek okosak, a papírokból rájöttek, hogy rokonok vagyunk, így egymás mellé fektettek bennünket. Azt mondta, azért van itt, mert valamelyik kis gyíkfaszú bemajrézott és lövöldözni kezdett. Még Afgánba látott ilyet – mellesleg ott tanulta meg a pastut is – egy tizenéves kiskölyöktől. Majdnem kinyírta az egyik barátját, pedig az csak dumált, nem csinált semmit, ezért muszáj volt gyorsan eltörni a térdét, megállítani valahogyan, de az a kis szemétláda erre kieresztette az egész tárat, pont, mint egy amatőr. Akkor lőtte szét az ő beleit is. Szerinte ennyit nem ért az egész nyugdíjtéma. Ők a veteránok, lehetett volna annyi eszük, hogy ezt nem így kell intézni. Neki is otthon kellett volna maradnia. Annak azért örült, hogy a többiek nagyon elgyepálták a kommandósokat, lássák csak, még érnek valamit az öregek 2018-ban is. Az viszont bosszantotta, hogy mégis a nyikhajok győztek: nem lesz semmilyen emelés. Mielőtt elaludt, még dohogott, hogy ha ott van a százados, az a lógós barom, akit amúgy régóta kedvel, mert érti a dolgát, az kikapta volna a hülye gyereket a sorból, akkor nincs ez az egész. De nem haragszik rá, még tegnap megbeszélte vele pár kupica és jó pár hrivnya mellett, hogy engem nem enged a térre, átvezényeltet máshova.