Mióta gyűjtöd a könyveket?

Amióta megtanultam olvasni. Kiskoromban a szüleim mindig hagytak nekünk pénzt az asztalon. A húgom fagyit vett rajta, én pedig azért a két-három forintért meg tudtam vásárolni az antikváriumban valamelyik Delfin-kötetet.

A könyv tovább tart, mint a fagyi. Sőt, ha nem volt pénzem, az antikváriumban hitelbe is odaadták

a kiválasztott olvasnivalót. Ez gyerekként nagyon nagy hatással volt rám, máig megmaradt az emléke.

Megvannak még a Delfin sorozatban megjelent első könyveid?

Igen. Azóta sikerült a teljes sorozatot összegyűjtenem, már csak nosztalgiából is.

A könyvgyűjtemény egy részlete (a szerző felvételei)

 

Mikor vetted észre, hogy gyűjtő lettél? 

Amikor néhány sorozatomból már csak egy-két kötet hiányzott. Akkoriban alakultak a sci-fi klubok, ezeken keresztül is kapcsolatba kerültem más gyűjtőkkel szerte az országban. Elkezdtem keresgélni, hirdetni, cserélni. Abban az időben nem volt ilyen sok, és a könyvek ára is megfizethetőbb volt, könnyebben meg tudtam venni azt a néhány regényt, mint mostanában.

Fantasztikus könyvekből azért egész nagy volt a kínálat.

A Kozmosz Fantasztikus Könyvekből évente kijött tíz kötet, a Galaktika negyedévente, majd kéthavonta jelent meg, mielőtt havilap lett. Esetenként más kiadók is megjelentettek fantasztikus könyveket, de ha az ember mélyebben beleásta magát, rájött, hogy

kiadtak fantasztikus könyveket anélkül, hogy borítójukon vagy a fülszövegben jelezték volna.

Például a Modern Könyvtár, amely az ötvenes évek második felében indult, ugyan kifejezetten a szépirodalmat képviselte, de amikor sikerült beszereznem és végigolvasnom mind a hatszázvalahány kötetet, kiderült, hogy benne minden harmadik könyv a fantasztikus irodalom alkotásai közé sorolható. Az első Batman is ebben a sorozatban jelent meg.

Fantasztikus könyvek

 

Kik voltak a kedvenceid?

Nagyon szerettem Stanisław Lem kissé filozofikus műveit vagy Isaac Asimovot, aki nagyon szórakoztatóan írt. A magyarok közül Zsoldos Péter kalandos könyvei voltak a kedvenceim. És mondanék még néhány olyan könyvet, amelyek ebbe az irányba indítottak el. Mindenképpen meg kell említenem Brian W. Aldiss Amíg világ a világ című regényét, amely eléggé sokkoló történet, mégis utána kezdtem el olvasni a Kozmosz Fantasztikus Könyveket. Ebben az első könyv Abe Kóbó A negyedik jégkorszaka volt, ami nagyon tetszett. Ezt követte

Karinthy szórakoztató könyve, A delejes halál és Fred Hoyle-tól az Osszián küldetése.

Párhuzamosan a Delfin-könyveket is olvastam. Néha akadt egy kissé keményebb történet, mint Darltontól A titokzatos bolygó. Ezek nagyon olvasmányos művek voltak, rá is álltam erre a műfajra, de továbbléptem egy másik területre, ami még inkább megfogott: a klasszikus irodalomban kezdtem el keresni a fantasztikus, misztikus motívumokat.

A János vitézből Tündérország?

Akár az is, de én inkább Goethe Faustjára gondolok vagy Mikszáth klasszikus kísértettörténetére, A fekete kakasra vagy az Új Zrínyiászra, melyben Zrínyi visszajön a túlvilágról. De ott van a Szigeti veszedelem is. Kevesen tudják, hogy a mű alig egyharmadát teszi ki Szigetvár ostroma, ám az eposzt egy nagyon izgalmas és érdekes túlvilági jelenet vezeti be. De ilyen például

Kosztolányitól a Hrussz Krisztina csodálatos látogatása

vagy egy-egy Hajnik Miklós-történet. Madách drámai költeményéből, Az ember tragédiájából rengeteg kiadásom van, és még a Kalevalát is idesorolom.

A régieknek sem volt szegényes a fantáziájuk

 

Időközben elkészült a fantasztikus irodalom bibliográfiája is. 

Nagyon megfogott és érdekelt a könyvtörténet. Hogyan keletkezett a mű, hogy adták ki. Van-e másik fordítása, mennyire teljes a magyar kiadás, hány példányban jelent meg, volt-e borítóváltozata, meg ilyenek. A fantasztikus irodalom bibliográfiája érdekes történet. Az elsőt itt, Miskolcon, a Megyei Könyvtár adta ki 1969-ben, és tíz éven belül még kettő jelent meg. Ezek alapján pipálgattam, hogy ez megvan, ez még nincsen, akkor ezt kell keresni. Aztán a kétezres évek elején arról beszélgettünk,

milyen lenne egy jó bibliográfia, amely a gyűjtői igényeket helyezi előtérbe.

Így egy-egy cédulára sokkal több adat került fel, és kialakult egy kártyás rendszer, melynek első felére a színes borító került, a hátoldalára pedig a szöveg.

Fantasztikus történetek

 

És fel a netre?

Nem. Megcsináltam az első kártyákat, és körbekérdeztem a gyűjtőket, hogy a netre feltéve lenne-e jobb vagy kinyomtatva. Mindenki azt mondta, hogy

kinyomtatva jobb, mert aki gyűjtő, az kézbe szeretné fogni,

ezenfelül mindenki úgy rendezheti, ahogy akarja, a saját szempontjai szerint. 2001 óta havonta ötven-száz kártyát készítek. Tavaly decemberben a kétszázötvenkettedik csomag jött ki.

Sokan gyűjtik a fantasztikus irodalmat?

Igen, elég nagy gyűjtőtábora van. Talán ezt gyűjtik a legtöbben, valamint a krimit és a klasszikus ponyvákat. Vannak új gyűjtők is, de egyre kevesebben. Egyébként úgy látom, hogy kissé ellaposodott a műfaj, túl sok a gyenge fantasy, de akadnak jó példák is, többek között a Harry Potter sorozat.

A gyűjtemény egyik féltett darabja

 

A könyvek szerelmese, megszállottja vagy. Miért nem valami könyves pályát választottál?

Nagyon szeretek túrázni, szeretem a természetet. Úgy terveztem, hogy erdész leszek, de Sopron messze van, és a szüleimnek ez nem tetszett. Ezért magyar–biológia szakra jelentkeztem. Érdekes, hogy a felvételinek épp a magyar része nem sikerült. Tóth Árpádból elhasaltam. Mivel így alakult, apám, aki a társadalombiztosításnál dolgozott, magához vett ellenőrnek a következő felvételiig. Ott szeretettel fogadtak,

nagyon jó volt a gárda. Elég annyi, hogy még a szabadság alatt is be-beszaladtam,

csak hogy néhány percet beszélgessek velük. Egy év múlva nem volt szívem otthagyni őket, ott ragadtam, majd ebben az irányban tanultam tovább.

Egy ritka könyv, csak két példány jelent meg belőle

 

Megkérdezhetem, mekkora volt a legnagyobb összeg, amit egy könyvért kiadtál?

Olyan százezres tétel volt. Családos ember vagyok feleséggel, két gyerekkel. Nyilván ők a legfontosabbak az életemben, tehát ha ilyen előfordult, azt előtte megbeszéltem velük.

Azt mondtad: gyerekek, az idén azért nem megyünk nyaralni, mert apa könyvet vesz?

Ez pont fordítva működik. Tehát

ha ők azt mondják, hogy kell valami, akkor nem veszem meg azt a könyvet, sőt adott esetben eladok

néhányat. Itt van előttünk Friedrich de la Motte Fouqué Undinéje, ami a német romantika magyarul egyik legszebb és legnagyobb könyve. Ezt például úgy tudtam megszerezni, hogy egy hasonló kaliberűt adtam érte cserébe.

Az egyik legszebb és legnagyobb magyar könyv az Undine

 

Bár fiatal vagy még, elgondolkodtál-e már azon, hogy mi lesz a gyűjteményed sorsa?

Ez jó kérdés. Sok gyűjtővel voltam, vagyok kapcsolatban, és igazából jó példát nem tudok mondani, mert

azoknak a gyűjtőknek az anyaga, akik már nincsenek közöttünk, szétszóródott.

Az örökösök eladták a könyveket. Volt, akiéből én is vásároltam nagyobb mennyiséget. Én sem hiszem, hogy az enyém egyben maradna.