Keresték az okokat, például mennyi ideig volt távol az adott ember, vagy mennyire volt éhes a macska, de nem találtak komolyan vehető összefüggéseket. Igaz, a minta elég szűk volt, csak egy adott lakóterületen vizsgálódtak.

Természetesen nem ez az első és az utolsó macskakutatás. Lehet, hogy nem is a legérdekesebb. Szinte naponta olvashatunk arról, hogyan éljünk együtt jól a macskánkkal, ha már mintegy tízezer évvel ezelőtt úgy alakult, hogy mellénk szegődtek. Egy jó böngészéssel percek alatt szinte tökéletes gazdikká válhatunk. Persze szigorúan csak elméletben. De az is több a semminél. Szilveszter környékén például különösen fontos volt tudni, hogy

a szokásos, háborút idéző zajoktól a macskák is félnek,

ezért különösen gondoskodón kell feléjük fordulnunk, sőt mi magunknak is nyugodtnak kell maradnunk, mert ezzel is jó hatással vagyunk rájuk, segítünk nekik az új év első perceinek elviselésében.

Lehet, hogy azért félnek, mert a vadmacskáéval (Felis silvestris) ellentétben a házi macska nevéből (Felis catus) hiányzik a varázsszó? Sajnos erre vonatkozóan nem találtam semmilyen cikket vagy kutatást, egyvalami viszont biztos, még soha nem láttam január elsején rettegő vadmacskát a kredencbe bújni.

Felis silvestris, vagyis a közismert, bár fogyatkozó számban élő vadmacska
Fotó: Csonka Péter, forrás: Wikipédia

 

Innen nézve január 6-ának, vízkereszt napjának sem örülhetnek túlságosan, mert

bár mosakodni akár napi három órát is képesek a saját nyálukkal,

a vízbe merüléstől irtóznak, tisztelet a kivételnek. Azért a farsang kezdete ad a macskák számára némi reményt, hogy anélkül öltözhetnek be boszorkánynak vagy Csizmás Kandúrnak, hogy lebuknának. Nem volt oly rég, csak kicsivel több mint ötszáz éve, hogy VIII. Ince pápa átlátott rajtuk, és felszólította a keresztény világot az üldözésükre és elpusztításukra. Hol volt már ekkor a kis Jézust melegítő vagy a kígyótól megvédő macska története? Pedig az ókorban nagy becsben tartották, mert a rágcsálók és a kígyók ellen a legjobb védekezés a macskatartás.

Básztet egyiptomi istennő szobra, amely a párizsi Louvre-ban látható
Forrás: Wikipédia

 

Vagy talán még mindig eleven volt az egyiptomi macskaistennő, Básztet hagyománya? De lehetne még jó néhány, görög és római istent említeni, akinek egyes tulajdonságai, rituáléi bizony fennmarad(hat)tak, ha kissé módosulva is, viszont pogány mivoltuk és a macskához kötődésük miatt magától értetődő volt, hogy szegény állat a sátán képviselője. Ráadásul a Biblia sem említi a macskát, egyetlen vitatható helyet kivéve. Furcsa is eljátszani a gondolattal, paradicsomi béke ide vagy oda, hogy mi lett volna a kígyóval, ha Ádám és Éva macskatársaságban mennek a tudás fájához.

Ami nem is a tudás, hanem a tudat, pontosabban az öntudat fája volt. Az emberi történelem legalábbis ezt tanúsítja. A legmagasabb szintű tudás elérése helyett kisszerű, földszagú hatalmi játszmák és háborúk folyton-folyvást, természetesen végtelen öntudattal.

Lehet, hogy mégiscsak érdemes lenne azt a kutatást elmélyíteni. Hátha kiderülne, mit akarnak annyira mondani nekünk a macskák.
Például azt, hogy ne csak rájuk figyeljünk, hanem egymásra is.

 

Nyitókép: Pixabay