Balatonrománc
Visz engem, visz engem lassan
egy badacsonypadlós vonat,
az ózonlyukas hőségben
testem csopakosra izzad.
Végig a, végig a parton
áll a sok vadiúj szép lak,
az ablak előtt átröpül
egy kifejlett szarvasboglár.
Felszáll egy, felszáll egy jó nő,
és egyedül van, ez botrány.
Persze, hogy eszembe villan:
Légy bátor, menj, és szepezd meg!
Na persze, na persze csakis
örvényes keretek között:
berényes férfiú vagyok,
illedelmes magyar györök.
Tisztelném, tisztelném nagyon,
lovagja hogyha már lenne,
hisz nem vagyok fenyveskezű,
nem szokásom arácsolni.
Vagyok én, vagyok én rendes,
modorom vonzó, udvari:
ahogy én beszélek, abban
hibát még senki sem lelle.
Kisztihand, kisztihand, szép hölgy,
művelném kerted és szántód,
ízlelném tested gyümölcsét:
málnád, ribizlid, áfonyód.
S ha majd lesz, ha majd lesz télvíz,
szeretnék véled kettesben
félhomályos tükörjégen
keresztül-kasul zánkázni.
Mi ketten, mi ketten egy pár?
Ez nem káptalan gondolat,
hisz szemesnek áll a világ.
Hozzáteszem szárszó gyanánt:
hogyha a, hogyha a fejem,
ez a hőségben aszó fő
nem kell, világos: nékem szent
egy ily szép hölgy akarattya.
Tramini
Még egy-két pohár tramini,
s beszédet fogok tartani,
beszédet arról, hogy miként
párosul a lé és a lét –
az emberlét s az arany lé,
allé.
Egyszerű szintemhez mérten
lét alatt a gyomrot értem,
s a jó beszédhez feltétel,
szerepeljen benne étel –
de legalábbis egy parfé,
allé.
Például a fehérborhoz,
előnye csak egy hal-orrhossz,
halászlé jó s rántott harcsa,
ez a természet parancsa –
úgy bizony, fehérbor mellé
hallé.
Legyen csütörtök, szerda, kedd,
ha keszegre vágysz, sütve edd,
rá paprikás liszt habarcsa,
ez meg a gyomor parancsa –
és akkor nem lesz purparlé,
allé.
Spagetti, pacal, libamáj,
s bármilyen ételt kitalálj:
passzol hozzá a tramini,
nem fogsz bolondnak tartani –
így társul a lét s a jó lé,
ollé.
