•Egyéni cím, egyéni hang. Milyen hatások érték, amikor elkezdett verset írni?

Naplóírással kezdődött, még tizenévesen, amikor faltam a könyveket. Édesanyámmal alkottuk a családot, illetve a nagymamám volt a harmadik tagja a csak nőkből álló közösségünknek. Sokat olvastunk, mindig volt ajándékba könyv, ha más nem is. Anyám elmondása szerint már kétévesen kívülről fújtam huszonkét gyerekmondókát a Gőgös Gúnár Gedeonból és az Ablak Zsiráfból, sokáig megvolt a felvétel is róla. Aztán jöttek a pöttyös, majd a csíkos könyvek, de voltak más kedvenceim is, például Cécile Aubrytól a Belle és Sébastien, Jékely Zoltántól a Csunyinka álma, majd később Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Verseket is olvastam, óriási József Attila-rajongóként kezdtem, de Kiss Anna A Holdnak háza van című verseskötetéből is többet tudok fejből még mindig.

Versírásba gimnazista koromban kezdtem, akkor annyi hatás ért, olyan érzelmi hullámvasút, aminek a feldolgozásában az írás segített. Budapestre költöztünk, új iskola, új barátok, teljesen új élet, jöttek a plátói szerelmek, ezek jó témák a versekhez, van is egy nagy füzetem tele vállalhatatlan szerelmes versekkel, ez az, amit soha senkinek nem fogok megmutatni. Illetve van több kötetre rúgó órai levelezésem a barátnőimmel. Minden helyzetben megtaláltam a módot az írásra, az irodalomórák mégsem húztak a bölcsészet felé, a matematikát megfoghatóbbnak találtam, és mivel jól ment, a gazdasági tanulmányok felé vettem az irányt. 

• Közgazdász végzettsége összefüggésbe kerül-e a versírással vagy prózával?

Gondolkodásmódom, életszemléletem, amelynek az is része, hogy közgazdász vagyok, mindennel összefüggésben van, a tanultak, a tapasztaltak, a holisztikus nézőpont tükröződik az írásaimban.

A dolgok feltérképezése, a megérteni vágyás, a praktikusság,

a megoldások keresése is ezzel függ össze. A pragmatizmus sokszor segít az írásban, egyrészt eltávolodni a témától, másrészt elemezni azt, ami megérintett. Azt mindig próbálom elkerülni, hogy érzelmileg túlságosan involválódjak a versbe, ezért vagyok néha szarkasztikus, olykor távolságtartó, vékony mezsgyén egyensúlyozom a racionális és az érző, álmodozó énem között. 

•Vörös István szerint verseiben a félelemről szól, a leselkedő veszélyeket lajstromozza. Valóban helyénvaló a megállapítás?

A félelem béklyó, és szeretném, ha nem ezek vezetnének az életben, bár próbálom elfogadni is a létüket. Az érdekel, hogy ha sorra veszem azokat a dolgokat, amiket félek elveszíteni, ha lajstromozom azokat, amik kizökkentenek a nyugalmamból, ha szembenézek velük, ha megfigyelem, egészen közelről, akár mikroszkóp alatt is, akkor veszítenek-e félelmetességükből. És igen, a szembenézés segít az elfogadásban.

Hosszú út vezetett a naplóírástól Hegedüs Kata önálló kötetéig
Fotó: A szerző archívumából

 

•Írásjelek című verse így szól: „irodalmi tudatosság / rázza a csengőt fogja a kezem / központozás nélküli versekben / élem a vesszőt és a felkiáltójelet”. Ez egyfajta költői hitvallása?

Elsősorban szabadverseket írok, de szeretek kísérletezni az írásjelek kihagyásával, a sorok tördelésével, nekem a legfontosabb, hogy egy versnek legyen svungja, és a végére történjen valami, aminek van tétje. Több versemben is gondolkodom arról, hogyan kell írni, hogyan történik meg az írás folyamata, egyik versem a kötetből úgy kezdődik, hogy várjuk meg, amíg az ihlet jól fültövön csap. De emellett van a munkarésze, hogy százszor elolvasom, átírom, kihúzom az elejét, hozzáírok a végén, cserélgetem a szavakat, kiteszem az összes írásjelet, majd kitörlöm őket. Ez az izzadságosabb rész, de a legfontosabb, hogy azért írok, mert jó írni. Szeretek írni. Talán ennyi a lényeg. Nem mernék olyat állítani, hogy hitvallás, mert folyamatosan változom. Most felező nyolcasokat írok, meg hexametert, és élvezem a kötött formákat, játék ez is, igaz, véresen komoly játék.

•Az apró dolgokat, a hétköznapi elemeket emeli lírába. Gondolom, mögöttük sok-sok tapasztalat rejlik.

A mikroszkopikus elemekben mutatkozik meg sokszor, hogy mi a fontos, mikre érdemes figyelnem, és hogyan működik az élet.

Ezt kutatom, mitől jó valami, mitől működik, mi a nagyszerűség a hétköznapiban. Nincs mindennap karácsony. Jól megnézem, ami elém kerül, egész közelről, feldarabolom, sejtekre szedem, sokszor a legkisebb elemi részecskékben tükröződik, ami messziről nem látszódik. De ezek a legérdekesebbek, ezekből a pillanatokból adódik össze, ki vagyok én, hogyan élek, mikor hibázom, mit szeretnék máshogy csinálni, mit nem tudtam még elfogadni. A válásomra visszanézve is sok minden utólag vált egyértelművé. Azok az apró momentumok, hogy valaki hol nyomja a fogkrémet, vagy hogy hány gombóc fagyit eszik…

Igen, a tapasztalatok gyűlnek, és ez jó, mert húszévesen nem ilyen verseket és nem ilyen témákról írtam. Minden témához valahogyan kötődöm, és a megírásában segítenek az évek, az emberismeret, a látottak. 

•Szerelmi lírája is egyedi. És gyakran mesél, epikus elemekkel.

Az én verseimnek mindig van egy köldökzsinórja, amivel kapcsolódom hozzájuk,

kell, hogy megérintsen egy helyzet, egy ember, egy érzés, ezekből indul el a szöveg. A szerelem vagy éppen a hiánya, a kapcsolódások, a csalódások tartanak tükröt, ebből ismerem meg magam, a másikat. Az epikusság is az egyik eszköze annak, hogy a történetet eltávolítsam, tárgyiasítsam, így könnyebb egészen személyes és fájdalmas élményekről írni. 

•Hogyan éli meg az idő múlását?

Az idő múlik, ha tetszik, ha nem. Én köszönöm, jól vagyok. Most egyetemre járok, a Károlira, és művészetmenedzsmentet tanulok. Egyre fontosabb, hogy olyan emberek vegyenek körül, akikkel szeretjük és támogatjuk egymást. Az is egyre fontosabb, hogy olyan dolgokkal tudjak foglalkozni, ami rólam szól. Ezeket tudatosan keresem, nem várom, hogy a sült galamb a számba repüljön. És sok ilyen dolog van, miközben a nap csak huszonnégy órából áll, sok tervem van még, a naplóimmal is szeretnék kezdeni valamit, és készül a következő verseskötetem. Miközben azért figyelem magam és az időt, nem igazán érek rá ezzel foglalkozni, annyi minden más van még.