Horatius és Radnóti Miklós emlékének
„Míg én voltam a kedvesed,
S felfénylő nyakadat még nem ölelte más…”
Horatius (Radnóti Miklós fordítása)
23. / Éneklő csalogány
Éneklő csalogány a fán,
hintázik dala hullámain, égeren.
Csengőhang: tavaszé talán.
Felvesszük. Beleszól. Alkonya jön velem
hosszú árnyaival haló,
napfényben ragyogó rózsatövek közé.
Internet-keresőbe írt
emlékek kijövő képei vannak itt.
Érkeznek seregélyek is,
pöttyös tollaikon még utazás nyoma.
Allergén kikeletbe visz
villámló szemeik mértani pontsora.
24. / Dongó árnya
Dongó árnya a fák fölött,
feltűnése szerint változik ablakunk.
Röppályája kiszámított,
nem hallom be zaját, méheket látni kint.
Megfejtése enigma lesz
minden percnek, ahogy minden enigma csak.
Jósgömbünk a világ marad,
bolygóként belenézünk üvegébe most.
Mit hoz, mit vihet: el ne hidd!
Bolygónk döng odakint, árnya velünk suhan
űrből űrbe, de itt marad,
mint múltbéli remény, mint tovatűnve sansz.
