Az erdélyi magyar kulturális élet halk, de biztos hangú tanúja és alakítója volt, aki tanárként, szerkesztőként, kritikusként és esszéistaként is maradandót alkotott.

A Szatmár megyei Sárközújlakról indult, a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdiplomát, majd az erdélyi magyar irodalom szolgálatába állította tudását. A Korunk és az Utunk szerkesztői munkája mellett tanított, kutatott, írt – következetesen és elmélyülten. 1990-ben Magyarországra települt, de gondolkodása mindvégig az erdélyi szellemi hagyomány talaján maradt.​

Pályáját nem lehet elválasztani attól a történelmi kontextustól, amelyben az erdélyi magyar értelmiség a túlélés formáit és lehetőségeit kereste. A Ceaușescu-diktatúra idején az irodalom az önazonosság egyik utolsó menedékévé vált, és Láng Gusztáv – miközben elkerülte a nyílt konfrontációt – olyan szellemi tartást képviselt, amelynek súlyát utólag talán jobban értjük, mint akkoriban.

Nem az élvonalban, hanem a háttérben volt jelen,

de nélkülözhetetlen súllyal: kritikáiban, tanulmányaiban, szerkesztői munkájában mindig a közösségi emlékezet és az irodalom erkölcsi tétje lebegett előtte.​

1992-ben jelent meg a Kiskatedra című tanulmánykötete, amely nem csupán irodalomtörténeti írásokat gyűjt egybe, hanem az erdélyi kisebbségi lét szellemi koordinátáit is kijelöli. A cím – szelíd iróniával – arra az önként vállalt tanítói pozícióra utal, amelyben a szerző a diktatúra évtizedeiben dolgozott: katedra nélkül is tanítva, szellemi fórumot teremtve az irodalom köré.​

A 2015-ben megjelent Kérdezz másképp... című esszékötet már egy másik korszak terméke, de ugyanaz a hang szólal meg benne: az elemző, árnyalt, vitaképes értelmiségié, aki tudja, hogy a kérdés sokszor fontosabb, mint a válasz. Láng ebben a kötetben mintegy szellemi hidat ver múlt és jelen, Erdély és az anyaország, hagyomány és kritika között.​

Nevét – Kántor Lajossal közösen írt – Romániai magyar irodalom 1945–1970 című monográfiájuk tette széles körben ismertté, amely máig alapműként szolgál a korszak értelmezésében. De munkássága nemcsak a múlt feltárására, hanem a jelen felől való kérdezésre is képes volt. Láng Gusztáv számára az irodalom mindig közösségi ügy volt, és írásai ennek a felelősségnek a jegyében születtek.​

Most, hogy búcsúzni kényszerülünk tőle, nemcsak egy kiváló tudóst, hanem egy – a szó nemes értelmében vett – tanárt is elveszítettünk. Aki nem nevelt követőket, de gondolkodásra késztetett. Aki nem épített iskolát, de iskolateremtő hatással bírt. Aki nem harsogott, de akire érdemes volt odafigyelni.​

A Kiskatedra ma már emlékmű, de élő szellemiség is. Láng Gusztáv öröksége: kérdezni – másképp.​