Tárgyilagosan, olykor száraz, intellektuális humorral, az eseményekre és a maga személyére reflektáló bölcsességgel vagy éppen kissé elszoruló torokkal. Olykor szinte hallatszik a csend, amely némelykor megelőzhette egy-egy mondat kimondását. Mert az emberi élet nehezen kimondható drámai mozzanatai is szóba kerülnek ebben a majd háromszáz oldalas, fényképekkel is illusztrált kötetben. 
Az interjúkötet „hőse”, Somorjai Ádám, érzékelhetően nemcsak az őt kérdező írónak (gimnáziumi osztálytársának), nem is csak az olvasónak beszél, hanem önmagának is: mintegy összefoglalja az életét, amelynek java része már nyilvánvalóan eltelt. Ennek tudatában gondolja végig életének többé vagy éppen kevésbé sikeresnek tekintett eseményeit.
Nem akármilyen (eddigi) életutat tudhat maga mögött ez a közel hetven éve született, esztergomi ferences diákból bencés szerzetespappá lett férfiú, végzettségét tekintve német–történelem szakos tanár, erkölcsteológus, történész, aki anyanyelvén kívül legalább öt nyelven beszél, aki tíz évig tanított a pannonhalmi és a győri bencés gimnáziumban, foglalkozott könyvkiadással, évtizedek óta folyamatosan kutatja Mindszenty bíboros életének utolsó időszakát, tanult és egyetemen oktatott is Rómában. Hosszú időn át dolgozott a Vatikáni Államtitkárságon – mint a könyv címe utal rá, három pápával volt személyes kapcsolata is: beszédeiket fordította, tárgyalásaikon tolmácsolt – ennek során sok ismeretet szerzett a világegyház életéről, a Vatikán mindennapjairól. Sok mindenről beszél ezzel kapcsolatban is, anélkül, hogy bárkit vagy bármit „kibeszélne”.
Bármiről szól – gyerekkoráról vagy a mindenkori magyar valóságról, diákkori szerelmeiről és szerzetesi hivatásáról, történelemről vagy egyházpolitikáról – jó tanárhoz illően igyekszik a dolgok mélyére látni, és tágasabb összefüggéseket felmutatni. Életútjának gondolatokban, információkban gazdag áttekintése ugyanakkor nem nélkülözi a személyességet – egyfajta mértéktartó vallomásként is olvasható. Aligha a magamutogatás, sokkal inkább egyféle tanúságtétel szándékával.
Zárszóként így fogalmaz az interjúkötet végén: „A mai önérvényesítő világ tele van boldogtalan emberekkel. Én boldognak tudhatom magam, mert szerzetesi hivatásom szerint Isten akaratát kerestem és szolgáltam. Nem kívánkoztam magasabb pozíciókba, elég volt annyi, amennyit rám bíztak. Nem kaptam öt talentumot, de kaptam kettőt, és nem ástam el.”
Ezen a ponton – a kötet első olvasóinak egyikeként és az „alany” több mint hatvan éve személyes ismerőseként – mindenképpen vitába kell szállnom Somorjai Ádámmal. Ő két talentumról beszél, de van az három, sőt, talán még három és fél is…

Három pápa magyar írnoka. Somorjai Ádám bencés szerzetessel beszélget Elmer István. Kalota Művészeti alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest, 2021, 312 oldal