Elromlott a szökőkút,
száraz kőperemén tulipánok
forró szobrai állnak,
veri őket, s körben a fákat
a napfény.
Autók surrognak,
távoli, tompa a hangjuk,
a járdán centis hangyák
hemzsegnek – tán
eső lesz, tán az Úr,
kit magasan rejt a mély azúr
(fölöttem, s fölöttük ugyanúgy),
ilyenre írta algoritmusuk
minden helyzetre. Ámbár
nem értek hozzájuk,
ők se hozzám. És értetlen
állunk egymással szemben
az összes túlhevült kőtulipánnal,
a gépkocsikkal, a fákkal,
és oly távol Tőle,
ki mindezt megszervezte –
ha esni akar, most már eshetne.

térségi kötelék – Hegedűs Gyöngyi versciklusa
Ezek a versek Krisztus urunk mennybemenetelében és utána mutatják meg a személyes hollét egybecsengését a közvetlen transzcendenssel: elemelkedés, miközben a kapaszkodó köznapok nem vesztik súlyukat.

Édes a bosszú
Emlékszem, azon a télen nem esett hó. Száraz december volt, a tévében is bemondták, hogy nem lesz fehér karácsonyunk.
Az utolsó tanítási nap hatodik órájában szorzásokkal szenvedtünk, és már csak tizenöt perc volt hátra a téli szünetig, amikor Mócsing elordította magát a hátsó padban, hogy esik a hó, fosik a ló…

Görbe tükörben Sartre és Beauvoir
A francia kultúrában az idők során gyakran kapcsolódott össze irodalom és filozófia. A francia értelmiség mindenkor érdeklődött a közélet iránt, olykor alakította is azt. Elegendő, ha csak Voltaire nevét idézzük fel, aki könyveiben, leveleiben ostorozta kora társadalmi viszonyait, s még börtönt is elszenvedett nézetei miatt.