Elromlott a szökőkút,
száraz kőperemén tulipánok
forró szobrai állnak,
veri őket, s körben a fákat
a napfény.
Autók surrognak,
távoli, tompa a hangjuk,
a járdán centis hangyák
hemzsegnek – tán
eső lesz, tán az Úr,
kit magasan rejt a mély azúr
(fölöttem, s fölöttük ugyanúgy),
ilyenre írta algoritmusuk
minden helyzetre. Ámbár
nem értek hozzájuk,
ők se hozzám. És értetlen
állunk egymással szemben
az összes túlhevült kőtulipánnal,
a gépkocsikkal, a fákkal,
és oly távol Tőle,
ki mindezt megszervezte –
ha esni akar, most már eshetne.

A város lelke manapság
Történetek sora rejlik az utcasarkokon, a kirakatokban vagy a kapualjakban. Mozaikdarabkákként hullanak elénk, amikor Muszatics Péter íróval elindulunk a peremkerületekből a város középpontja felé. A Budapest most szerzője azokból a fragmentumokból építette a városról készült esszéregényét, amelyeket maga megélt, olvasott és amire a jelen helyzetképből következtetett.

Mindegy, csak dolgozni ne kelljen
A kínai regényektől sok mindent várhat az olvasó, de azt általában nem, hogy hangosan fel-felröhögjön olvasás közben. Lu Nei könyve (Az én Babilonom) azonban ilyen.

A szépség és a csirkefarhát
Ha aznap nem lett volna akciós a csirkefarhát, Gábor sohasem pillantja meg a világ legszebb nőjét. De a csirkefarhát miatt kitérőt kellett tennie, lekéste a nyolcvannyolcast. A megállóban álldogált, amikor egy busz oldalán, a rápingált SZÉPSÉG felirat mögött meglátta Zsuzsát.