Valóban, Annus kövér volt. Szőkésvörös, göndör fürtjei lomhán lógtak húsos vállára. Az apró, kicsit felfelé álló orra, kicsi kék szemei, tömzsi piros szája és egyre növekvő tokája furcsa, malacszerű arcot eredményezett. Annus már kisbabának sem volt sovány, bár akkor még mindenki szerette megcsipdesni a pofiját, fodros combjait, dicséretként jegyezték meg, hogy milyen jó húsban van a gyermek. De később, már az iskolában sokat gúnyolták. Próbált szép lenni, divatos ruhákban járni, csattal díszíteni a haját, de Annus a kövér lány maradt. Amikor édesanyja meghalt, újabb kilók szöktek fel az amúgy sem vékony testre. Igyekezett nem foglalkozni vele, ideje nagy részében rajzolt, festett. Fiatalon elhatározta, hogy festőművész lesz, s ezt a célját erős akarattal véghez is vitte. A festészet minden csínját-bínját elsajátította, a művészkörök pedig örömmel fogadták a vidám teremtést.

Harmincéves volt, amikor az apja is jobblétre szenderült. A temetés utáni összejövetelen a rokonok közül többen is megjegyezték, hogy ideje volna diétázni. Összesúgva arról beszéltek, hogy biztosan a súlya miatt hajadon még az amúgy kedves és sikeres Annus. Amikor az utolsó vendég is elhagyta a házat, Annus nem rogyott össze a fáradtság és a gyász terhe alatt. Dagadt, visszeres lábairól levette a kényelmetlen alkalmi cipőt, és takarítani kezdett. Közben a fejében megszületett a változás gondolata. Olyan érzések hatalmasodtak el rajta, amelyeknek soha nem engedett teret: fogyókúrába kezd. Bár azt nem tudta, miként álljon hozzá, de még akkor éjjel megrendelt magának háromféle fogyókúrás teát, és kétféle fogyasztókapszulát. Egyvalamiben biztos volt, hogy koplalni és edzeni ő képtelen. Minél többet böngészte az interneten a túlsúllyal küzdő emberek történeteit, a csodaszerek ajánlását, annál több dolgot szeretett volna egyszerre. Az ötlethalmaz úgy érte a lelkét, mint a hideg zuhany, fáradtan, ruhástól aludt el a kanapén.

Az álomtalan éjszaka után reggel újabb elszántsággal a lelkében ébredt. Behörpintett egy bögre kávét, cukor nélkül, amit rettenetesnek érzett, de tudta, hogy ez vezet a vágyott célhoz. Folytatta az ötletek gyűjtögetését, egy vastag füzetbe elkezdte kijegyezni magának ezeket. Számolt testzsírtömeget, amiről addig azt sem tudta, hogy létezik. Centit mért a hasán és a derekán. Mivel mérlege nem volt, azt is megrendelte. Dél körül arra gondolt, hogy amíg a termékek nem érkeznek meg, házi praktikákhoz folyamodik. A hasát vastagon körbetekerte fóliával, ami hamarosan el is kezdte izzasztani a hurkákat. De hamarosan jött az éhségérzet, bár addigra már annyit olvasott az ételekről, és arról, hogy mennyi ártalmas dolog van a konyhában, hogy csupán egy fél uborkát evett meg. Ezt követően leszedte magáról a dunsztot, majd bekente a derekát egy csípős krémmel, amit az apja használt derékfájás ellen, és erre a kencére tekerte újra a fóliát. Ezt nem bírta túl sokáig elviselni, a krém szinte égette a bőrét. Zuhanyzás után megállt a tükör előtt, majd az apja szavait idézte magának: Annus, te kövér vagy. Közel hajolt a tükörhöz. Nézte, hogy miként torzul el az arca a sírástól, majd távolabb lépett. Utálgatta a narancsbőrt a combjain, a hasán lévő zsírpárnákat gyűrögette, amikor megszólalt a telefon. Egy újabb kiállítás lehetőségét ajánlották fel neki. Ezeknek máskor örült, de most nem tudta kiverni a fejéből, hogy a megnyitón is mindenki arról fog beszélni, milyen kövér a művésznő. Miután a futárok egymást váltva érkeztek a különböző nagyon gyorsan, nagy fogyást ígérgető csodaszerekkel, minden kapszulából beszedett, és itta literszám a teákat, amik hamarosan súlyos hasmenést okoztak.

Annus két hét szabadságot vett ki a munkahelyéről a gyászra hivatkozva, és arról álmodott, hogy vékonyan tér vissza dolgozni, és nem győzi majd hallgatni a bókokat. Az első napokban valóban több centiméterrel vékonyodott. A negyedik napon megérkezett a mérleg, amire azon nyomban rávetette magát: százharminc kilót mutatott. Annus nem hitt a szemének, tudta, hogy nagy a súlya, de nem gondolta, hogy ennyire. Sírva fakadt, és a zaklatottságát fagyival próbálta csillapítani, amitől még inkább elkeseredett. Átfutott a fején a gondolat, hogy szakember segítségét kéri, de annyira szégyellte magát, hogy gyorsan el is hessegette az ötletet. Majd a gyomorgyűrűműtétekről kezdett olvasgatni, hamarosan rájött, hogy ezt, bár nincsenek anyagi gondjai, nem engedheti meg magának. Az első hét hasmenés után abbahagyta a csodaitalok fogyasztását, és a kapszulákból is csak az egyik félét vette be, naponta háromszor.

Nem volt kedve beszélni senkivel, emberek közé menni még annyira se. Naponta hallgatta az elhízottságról szóló előadásokat, és motivációs gyakorlatokat kezdett végezni. A tükör előtt állt minden reggel, és ahogyan a guru javasolta, először mosolygott, majd hangosan kiabálta: szeretem magam, sikeres vagyok, csodálatos vagyok! Megpróbált hinni abban, hogy csak el kell fogadnia magát, és minden rendben lesz, de
a lépcsőkön egyre nehezebben tudott fölmenni, s már a cipőfűzőt sem tudta bekötni. Ezt követően rendszeresen sírásban tört ki, és a bánatot valami finomság ízével nyomta el. Amikor befőttet evett, arra gondolt, milyen jó, hogy már nem kell hallgatnia a szövegelést arról, hogy a befőtt télire kell, nem zabáljuk be nyáron. Majd az jutott eszébe, hogy a befőttet még az apja készítette. Ha csokit vagy fagyit evett, az anyjára gondolt, akinek az emléke szép, de egyre fakóbb lett az évek során. Ha Annus nyűgös volt, az édesanyja az eldugott csokoládéból adott neki egyet, amiből egyébként nem volt szabad enni. Így Annus hisztizett, naponta legalább egyszer. Ha dicséretet kapott az iskolában, akkor elmehetett fagyizni, így lett belőle éltanuló.

Eltelt a két hét, és a csodálatos fogyás nem következett be. A második hét elejére két kilót fogyott, majd hármat visszahízott. A sarokba tette a mérleget, és arra gondolt, hogy neki ez sem megy, mert ő Annus, aki kövér, és ebből nincs kiút. Visszament dolgozni, de ahányszor valaki ránézett, mindjárt arra gondolt, hogy biztosan a méreteit nézi. Pedig senkinek eszébe sem jutott, hiszen ilyennek ismerték meg. A korábban vidám, kedves Annus munka után köszönés nélkül távozott, és egyre halkabb lett. Nem járt már a közeli kisboltba bevásárolni, hogy az ismerős eladó ne lássa, mennyi édességet vesz. A bevásárlóközpontok személytelensége kényelmes volt. Közelgett a kiállítás megnyitója, a szervező mindent elrendezett. Annusnak semmivel nem volt dolga, csupán a rendezvény elején kellett egy rövid beszédet mondania, mint máskor. De ez most nem volt ugyanolyan. Szebb akart lenni. Karcsúsító fehérneműt vett, és elhatározta, hogy új ruhákat vásárol. Meglátott egy darabot, amibe szinte beleszeretett, és kérte az eladótól a kirakatban lévő fehér ruhát, amin nagy kék virágok voltak. Az eladó kedves volt, és javasolt egy visszafogottabb, nagyobb méretű ruhát, de Annus állította, hogy ez pontosan jó lesz. Hazavitte, és megpróbált belebújni. A ruha a vállánál elakadt, akárhogy próbálta belepréselni magát, nem sikerült, az anyag feladta, és elszakadt. Dühösen próbálta apróra tépni a gonosz ruhadarabot, amikor nem sikerült, ollóval cafatokra vágta, majd a fürdőszoba csempéjén összerogyva elaludt.

A kiállítás tökéletesen sikerült, újságírók, rádiósok, tévések faggatták a fiatal művésznőt, aki gépies válaszokat adott, és úgy érezte, ez nem vele történik, hiszen ő Annus, aki kövér. Nézte a combján feszülő nadrágot, az apja temetésén is ezt viselte. A következő napon az internet tele volt a fotóival, videók is fölkerültek a közösségi média oldalára. Nézte a videót, ahol nevetett, nézte a tokáját, a hasa körül lévő úszógumit, hogy rezeg, amikor nevet, és arra vágyott, hogy bár soha ne nevetne, hogy bárcsak egy pillanat alatt eltűnne ez a sok kiló a testéről, és olyan lenne, mint azok a lányok a fogyókúrás kapszulák dobozain. A tükör előtti puffon ült, amikor bevette a harmadik marék gyógyszert, hangosan nevetett, és azt kiáltotta: Annus, te kövér vagy! Majd elaludt.