Az 1800-as évek második fele mind irodalomtörténetileg, mind történelmileg egy nagyon érdekes, átmeneti korszak volt, amiből az 1855-től 1889-ig élt Reviczky Gyula bőven kivette a részét. Arany Jánossal, lírájával való kapcsolatát már sokszor és sokan elemezték (például Vajthó László Reviczky-monográfiájában külön fejezet szól erről Reviczky és Arany címmel). Tudjuk, hogy Arany volt egyik eszményképe, még akkor is, ha az új irodalmat szerette volna „megcsinálni”, ami akkoriban szembement az Arany- és Petőfi-epigonokkal, de sohasem magával Arannyal vagy Petőfivel, csak az igénytelen, műgond nélküli utánzóikkal, akik „rossz dalokat” írnak. Ellenük írja az Új népköltők című versét: „Legyetek hát parasztbetyárok, / és hordjatok fokost, gatyát”.
Ám Petőfivel való költői kapcsolata már nem számít annyira nyilvánvalónak, holott, ha megnézzük, több verset írt róla, vagy hozzá kapcsolódva, mint Arany Jánosról, vagy Arany Jánoshoz, és ez minimum elgondolkodtató.
Kezdjük Petőfiről írott versei sorát a Petőfi szobra előtt cíművel, amelynek első versszakában Petőfi rejtélyes halálára utal, majd felveti annak lehetőségét, hogy maga az Isten ragadta el („Nem tudni, hogy leszúrva, letiporva / Vesztél-e el, vagy Isten elragadt. / Néped csak bámult, meg se könnyezett: / Petőfi nem halt meg, csak elveszett!”). A strófa vége Petőfiből is egy kvázi istent csinál: „Örök dalokat hagyva szíveinkben, / Fölszállt az égbe, mint egy régi isten.” A második versszak a kard és a borostyán szimbólumát ütközteti, melyek közül az egyik a költő halála lett, a másik az élete. Az 1886-ban írt költemény jól mutatja, hogy a Petőfi-kultusz már javában virágzott akkoriban: „Emléke ércnél, márványnál szilárdabb.” Vagy ugyanerről ebben a sorpárban: „Ó, nézz alá, ó, nézz le a magyarra, / Petőfi Sándort, hogy mily nagyra tartja!” A vers utolsó strófái arról tanúskodnak, hogy Petőfi hősi halála nem volt hiábavaló. Fellendülést, változást hozott, és ezt Petőfi egyik közismert alakjával fejezi ki: „Pató Pál úr munkához lát serényen; / Röstelli, hogy soká lustálkodott. / A magyar nemes ősi renyheségben / Nem mondja már: Paraszté a dolog! / Költőnek, honfiúnak szobrot állít; / Árpád apánk szép nyelve felvirágzik.” És, ami a legfontosabb, béke van: „A sutban egy hever csak; ‒ hadd heverjen! / Az ősök kardját rozsda verje ki. / Hadd érjenek nyugodtan, munkacsendben / Malasztos békekor gyümölcsei.” A Petőfi szobra előtt című költemény nem ütemhangsúlyos formában íródott, hanem jambikus stanzákban, de a Petőfi–Arany–Tompa triász is inkább jambikus-trochaikus periódusokkal dolgozott, ha nem vesszük számba elbeszélő költeményeiket.
A Petőfi él! című vers Reviczkynek egy jóval korábbi alkotása, és a vers alcíme szerint arra az álhírre írta, „hogy Petőfi a szibériai ólombányákban raboskodik”. „Petőfi él, de nem, mint hiszitek, / Nem, mint bágyadt tekintetű öreg” ‒ kezdi a művet. „Petőfi él! De nem volt soha rab. / Ne higgyétek, nem hord láncokat!” Reviczky a szabadság hősét képtelen így elképzelni, szinte felháborítja. Azt a változatot fogadja el, hogy meghalt a harcmezőn, és már „csak” az emlékezetben él, de ott nem is akárhogyan: „Petőfi él! Lánglelke fenn virraszt. / Vénség, halál sohasem érik azt.” Ennél a két sornál meg kell állnunk egy pillanatra. Azért érdekesek számunkra, mert a mindig nagy verstani pontossággal verselő Reviczky itt valamiért megengedi magának, hogy nőrímre („virraszt”), hímrímmel feleljen („érik azt”). Máshol nem nagyon találunk ilyen esetet a művészetében, tán legfeljebb még egy helyen. Vagy a füle tévesztette meg, és a virraszt-ot egy r-rel ejtette, vagy ezzel is rájátszott az előtte való kor, tehát Arany és Petőfi poétikájára, akik, ha nem is sokszor, de néhányszor szintén rímeltettek nővéget hímvégre.
Reviczky Szeptember végén című verse már a címével is utal a Petőfi-versre, aminek a tartalmából nem sokat emel át, viszont a versformáját majdnem teljesen átveszi, a négyes és ötödfeles anapesztusokat, és ami ezzel jár, a hímrímek és nőrímek váltakozását, illetve a keresztrímeket is: „Ősz járja megint, hervadt levelek / Röpködnek a légben szerte a fákrul.” Ám a periódus sorait megcseréli, és ezáltal a vers hangulata is megváltozik, bár ez a vers is az őszről szól. Tehát míg Petőfinél a nőrímes sorokat követik a hímrímesek, addig Reviczkynél a hímrímeseket a nőrímesek. Különbség még az is, hogy Reviczky némileg több spondeust, tehát pótlábat iktat be, és így kevésbé lesz dallamos a vers. Illetve az is elég fontos különbségnek mondható, hogy míg Petőfi általában spondeusokkal kezdi a sorokat (leszámítva azokat a helyeket, ahol látszólag jambussal, de bizonyos licenciák miatt azok is vehetők spondeusnak), Reviczky többször anapesztusokkal indít, a tizenkét sorból összesen négyszer: „ne reméljek-e, fényre ne várjak?”. És végül az előző sor még egy különbségre hívja fel a figyelmet: arra, hogy Reviczkynél a strófák utolsó sorai megrövidültek egy verslábbal.
Reviczky szintén Petőfire utaló, Ágyban, párnák közt halni meg című verse 1889-ben íródott Arcóban, ahová tüdőbaját kúrálandó utazott a költő, ám hazaérkezése után nem sokkal, még ugyanabban az évben meg is halt. E vers tehát a halál-, és a betegségversek sorába tartozik, és azt az óhaját fejezi ki a haldokló szerzőnek, hogy lehetőleg ágyban és párnák között haljon meg: „Egy aggodalma volt Petőfinek: / Ágyban, párnák közt halni meg (…) Járnak pár százan sápadt képpel itt. / Közelgő sorsát érzi mindegyik. / De nem okoz félelmet senkinek: / Ágyban, párnák közt halni meg (…) Mit bánja ő, ha részenként hal is meg, / Érezze elhalását minden íznek. / Fogyjon ki lassan, mint a mécs világa, / Egyet kíván csak: későn, jó sokára.” Ez az igen szép halálvers, ami kapcsolatot tart Reviczky méltán ismert Számlálgatom című versével, arra az ötletre épül, hogy vesz egy klasszikus Petőfi-verset, és megírja annak ellentételét, de ezek a művek az „ellenkezés” ellenére is egyértelmű hódolatok.
Hasonló módon funkcionál a Petőfi ellen című, korábbi verse is, ami Petőfi Egy telem Debrecenben című versének „ellenverse” kíván lenni, és mindkét vers ugyanúgy kezdődik: „Hej, Debrecen, / Ha rád emlékezem…” Mindkét lírai mű jambikus sorokból építkezik, de Petőfié szabadabban használja a sorhosszokat. Míg Petőfi debreceni, téli sanyargásait írja meg meglehetősen humorosan, addig Reviczky tavaszi és kifejezetten kellemes (szerelmi) emlékeket kapcsol a városhoz: „Május hava / Szebb volt-e valaha? / Bágyadt kedélyem újra éledt; / A föld megint a régivé lett”. Egyébként már Petőfi is előre leszögezi, hogy minden zordsága ellenére valamiért mégis nosztalgikus érzéssel eleveníti fel az ott töltött időket: „És mindamellett / oly jól esik nekem, / Ha rád emlékezem.” Tehát a végére még az is kiderül, hogy nem is annyira ellenvers ez az ellenvers.
Ezekkel a költeményekkel lassan végére is értünk Reviczky Petőfit idéző verseinek. Az Arany János halálára című költeményében csak utal rá: „Nemrég hevült, ma sír minden magyar. / Hamar jött az örömre gyász, hamar!” Reviczky saját lábjegyzete szerint ezekben a sorokban arra céloz, hogy néhány nappal a Petőfi-szobor leleplezése után halt meg Arany János. Ugyanebben a versben még itt is megemlíti nagy elődjét: „Mikor Petőfinek hódolt a nép, / Arany sugártól ragyogott az ég”. A Fakó poéta című művet állítólag Jókai Mórról írta, akinek kifogásolta erkölcsi hajlékonyságát, és Petőfi erkölcsi és emberi nagyságával vetette össze: „Szegény magyar fakó poéta! / Szerencséd, hogy nem él Petőfi: / Gyűlölte a szemforgatókat, / nem bírt ő, mint te, dörgölődni”. A strófát azzal zárja, hogy még jó, hogy Petőfi halott, és nem kell látnia. A Március 15-én című versében is utal egy szóval Petőfire: „Hogy százados rabláncát tépje le”. Ez a vers 1887-ben íródott, tehát egy évvel később, mint a Petőfi szobra előtt, és érdekes megfigyelni, hogy ebben a versben már nincs annyira megelégedve a szabadságharc eredményeivel, mint az előbbi műben: „Nem, ez nem az a márciusi szellő! / Nem a szabadság éltető lehe”. Reviczky a jambikus-trochaikus versformák mellett többször használta a magyaros, ütemhangsúlyos verselést is, ami szintén felfogható egyfajta ‒ bár távoli ‒ Petőfi-utalásnak. Ezek közé a versei közé tartozik például a kifejezetten népies hangot megpendítő, harmadoló tizenegyesekben írt Magyar lány is: „Ha a bölcső magyar lánnyá ringatott, / A jó istent eléggé nem áldhatod”.
Ezeken kívül a lírai életműben még egy kapcsolódást találtam Petőfivel, ez pedig Reviczky Az üres fecskefészek című versének első sora: „Üres immár a fecskefészek”. Ugyanis Petőfi Ősz elején című költeménye így kezdődik: „Üres már a fecskefészek”. Látható, hogy mindössze egy szótaggal lett hosszabb Reviczky változata, és ezzel jambikussá tette Petőfi trochaikusságát, vagyis magához igazította. De a szövegemlék, amire utal, Petőfitől ered.
Hogy mire akartam kilyukadni, mit akartam bebizonyítani írásommal? Arra, hogy az irodalmi közvéleménnyel ellentétben úgy látom, és az idézetek is bizonyítják, hogy Reviczkynek voltaképpen több köze volt lírailag Petőfihez, mint Aranyhoz, és nemcsak poétikailag, de származásában (legalábbis az egyik ágról), vérmérsékletben, szerelmi lírájában, fiatalságában és habitusában is. Arról már nem is beszélve, hogy Petőfi Felhők-korszaka rokon Reviczky egész szentimentális húrokat pengető lírájával.
