Akkoriban az ennél magasabbra nőtt kukorica sem volt ritkaság, különösen abban az azóta elhíresült táblában, amelyet mindenféle különleges, kísérleti, félig-meddig titkos szerekkel kezeltek.

A táblában, ahova csak a kísérletet végző temesvári agronómusoknak volt bejárásuk, no meg a szokásosnál kétszerte nagyobb kölyköket világra hozó hörcsöganyának, akit már az unokatestvérei is csak Hörcsnek neveztek, a maguk raccsolóan franciás, mégis teljesen tájba idomuló nyelvjárásukban. Mely hörcsög-nyelvjárásba a legutóbbi két generáció egyre több furcsán kattogó, vagy épp ellenkezőleg: sejtelmesen vontatott kifejezést is beillesztett, amitől a helyi beszélt hörcsögnyelv, hogy emberi példákat idézzünk, olyanná vált, mintha a hollandot összekeverték volna az olasz nyelvvel egy fene nagy salátás tálban, azt követően pedig néhány ritkán használt szerb káromkodást is rálocsoltak volna.

Ez utóbbin a környék, mi több: a régió hörcsögpopulációja sem csodálkozott különösebben, hiszen az adott kukoricatábla a szerb határhoz egészen közel magasodott az égre. A Futok negyed egerei és patkányai, Mici néni tengerimalacát is beleértve, méla aggodalommal figyelték az egyre csak terebélyesedő nyelvi jelenséget, melyet igazán nem értettek. Hiszen illendő volt, hogy ékes hörcsögnyelven köszönjenek jó napot, szép estét, ha a találkozás szüksége úgy hozta, néhány kacifántos, csőrőlmetszett, kukoricalepergető káromkodást is tudtak mindahányan, de a hörcsögnyelv igazi jelentései, a nyelv pompázatosabb zamatai és ízei örök titokként tapadtak az egér- és patkánycsaládok szájpadlására, melynek okán enyhe távolságtartással, gyakorta undorral figyelték mindazt, ami a hörcsögök házatáján, a mindenféle járatokban történt.

Pedig de jó annak, aki ért hörcsögül, az még Ámerikában is boldogulhat. Legalábbis a legendák szerint, mert az Ámerika nevet viselő, távoli óriásraktárról már csak bizonytalan mendemondák jutottak el a Futok negyed egereihez és patkányaihoz – a minden titkok tudói, a téglagyári denevérek pedig oly mélyen hallgattak a maguk ultrahangos hallgatásával, ahogy csak ők tudnak.

Oka volt annak, hogy a fentebb leírt nyelvi jelenségek a felszínre törtek. A kukoricatábla közelében, a téglagyári kisvasút elhagyatott bakterházában már tavaly óta Dacia-motorokat bütykölt Balthasar Klein, a temesvári műszaki egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett lény, aki befőttesüveg vastagságú szemüveglencséin keresztül egészen másként látta a világot, mint a kisváros többi lakója.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy szinte bemászott, időnek előtte, a kemencébe, mert az egyik tervrajzát épp bevitte a huzat az égetőtérbe. Máskor kihagyott néhány lépcsőfokot, és az eséstől bordája repedt, egyszer pedig, az egyik félhomályos folyosón kezitcsókolomot köszönt az igazgató elvtársnak.

Látták már többen is, hogy végre meglesz a téglagyár új bolondja, mert három éve, mióta Hellmuthanti lezuhant a víztoronyban, nem akadt új jelentkező.

Hogy az egész csak álca és mese, nem tudta más, csak a hörcsögök.

A régi bakterházban egyre több csavar, emeltyű, fénylő és kopottas alkatrészek sokasága gyűlt saját rend szerinti kupacokban, egészen tavaszig, amikor egy márciusi estén valami rozoga permetezőgépezetet vontak be a kukoricásba, jó harminc méterre a tábla szélétől. Mindenki látta, és éppen ezért gyorsan elfelejtették. A kukorica is körbenőtte.

Balthasar Klein teljes nyugalommal szerelgette a gépet, általában fényes nappal. Szerencséje is volt, a temesvári agronómusok megfeledkeztek a kísérleti telepről, talán azért is, mert a XIII. Pártkonkresszus előkészületei okán az újabb ötéves terv fulmináns eredményeit igyekeztek papírra vetni jó előre. Mert senki se látta, Balthasar Klein levette szemüvegét, és rögtön megtalálta a legapróbb alkatrészeket is. A hörcsögökre is ezután figyelt fel.

Amikor a második Dacia-motort szerelte, furcsa duruzsolásra lett figyelmes, mintha emberi beszédet hallana. Rögtön földre vetette magát, és percekig mozdulni se mert. Megint hallotta a duruzsolást, mintha valakik németül vagy inkább olaszul társalognának – nem tudta eldönteni. Azt végképp nem hihette, hogy az éjszakában még mindig kellemetesen langyos repülőgép-kerekekre telepedett hörcsögcsalád beszélget németül, netán olaszul.

Pedig ez volt az igazság. Ha a hörcsög egész nap csak kukoricát zabál: megbolondul tőle. Általában kannibalizmus lesz a vége, felfalja saját kölykeit a kukoricával együtt. Mint ahogy az Franciországban történt. De ott, a határ menti kisvárosban a túlzott kukoricafogyasztás pellagrás tünetei együtt jártak az emberi nyelv átvételével.

Maga Balthasar Klein is ezt mondogatta, amikor a szekuritáté tisztjei nyakon csípték és kiverték belőle, hogy ő bizony azzal a kukoricásban szerelt géppel akart Nyugatra repülni.

A börtönt ezzel a történettel úszta meg. Csak a szemüvegét törték össze a három hónapig tartó bolondházi tartózkodása idején.

A gépet már nem fejezhette be. Egyedül Csurila, a temetőőr állította váltig: látta a gépet magasba emelkedni. Megtermett hörcsög volt a pilóta.