Valami ilyesmi történik a szereplőkkel és az olvasókkal is Oberczián Géza legújabb regényében, A küldöttekben, melyben a g nagy G-vel szerepel, sőt G. Corporationként, és ha nem lenne a regény három része jól elkülönítve úgynevezett közjátékokkal, akkor talán nem is jönnénk rá, hogy a titokzatos G magát a szerzőt takarja. Ő az, aki e-maileket küld a kutatócsoport tagjainak, hogy utazzanak el Afrikába, a botrányos módon elszennyezett Viktória-tóhoz, ahol az eredeti élővilág, a bölcsőszájú halak és mások már rég kipusztultak, csupán a mesterségesen betelepített nílusi sügér fickándozik vígan a felszíni vizekben. A sügért pedig a helybéli lakosokból verbuvált hajósok kihalásszák, üzemekben kifilézik, és óriási mennyiségben szállítják a világ szerencsésebb és gazdagabb tájaira, hogy aztán az odafelé még hallal megrakott hajók és repülőgépek visszafelé orosz fegyvereket szállítsanak az ugandai és egyéb polgárháborúkhoz.

Jellemzően Tanzániában járunk, de a Viktória-tavat három ország veszik körül, ez rögtön három érdekeltség; a CIA-t, az oroszokat, a multinacionális cégeket és a helyi vezetőket nem számítva.

Ebbe a kavalkádba csöppen bele a G által összehívott kutatócsapat, amely hivatalosan az ENSZ égisze alatt működik. Feladatuk a szennyezés és a tó élővilága pusztulásának felmérése, és tervek készítése a megmentése érdekében. Hiszen a lakosság már most is éhezik, halcsontot füstöl gumiabroncsok tüzénél, és egészségtelen sárga színű vizet iszik. Ha a sügérek elpusztulnak, mindenki meghal – nagyjából ez a jövő.

A kérdés, hogy miért választ egy magyar író ennyire nemzetközi témát, miért foglalkozik a Viktória-tóval?

Cseppben a tenger, ez lehetne az egyszerű válasz, hiszen ha valami elpusztul (nem kis tóról van szó, területe nagyjából megegyezik Írországéval), akkor a Föld pusztul, az egész világon érezni majd a hatását.

Az összetettebb válasz viszont az, hogy „A küldöttek” között akadnak magyar tudósok is, a vezetőjük, dr. Simon Péter is az, ezenkívül pedig a szerző regényével a teljesség felé törekszik. Nem csupán mikrobiológiailag, földrajzilag van cseppben a tenger, hanem filozófiai és irodalmi szinten is. Nem véletlen, hogy egy író barátom szerint három regény van ebben a könyvben, a hármas egység jól elkülönített formailag és tartalmilag egyaránt. Az elsőben ugyanis a szereplők maguk írnak az életükről egyes szám első személyben, méghozzá az öt fontos elem valamelyikéhez kapcsolódva, az alcímekben mindezt jelezve. Például így: dr. Simon Péter a tűzről. A fém elemet ebben az esetben a pénz helyettesíti, s mert a szereplők többen vannak, mint öt, akadnak köztük, akik már egészen más fontos dolgokról nyilatkoznak, mint például Joan Tame, aki az egyetlen nő a nemzetközi csapatban. Ő a „szándék” fontosságáról értekezik.

A regény második része valójában egy brutálisan izgalmas kalandregény, a harmadik pedig interjúk formájában zárja le a történetet. Időközben néhányan meghalnak közülük, többek között a biztonságukért felelős Juda Benur, egykori izraeli kommandós.

Juda Benur, a minden helyzetben hidegvérrel cselekvő ügynök tapasztalata és Joan Tame, az angolszász nő elmélete alkotja a regény filozófiai hátterét, pontosabban kettőjük mondanivalója feszül egymásnak a regény lapjain.

Joan ugyanis azt véli a „szándékról”, hogy „…az egyetlen, ami számít… Lehet, hogy a cselekedet félresikerül, hogy kudarcot vallunk vagy belehalunk a küldetésbe, de legalább megpróbáltuk. Ez vezet a célhoz: nem elég stratégiát alkotni, terveket szőni, tárgyalgatni, jegyzőkönyvezni, bizottsági meghallgatásokat szervezni, először is kell a szándék, hogy jót tegyünk, a többi menni fog.”

Juda Benur viszont részt vett egy korábbi bevetésen, ahol túszul esett gyerekeket altatógázzal akart kimenteni a terroristák markából, s a párás, szélcsendes idő miatt a gáz feldúsult, a gyerekek pedig mind meghaltak. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Hogy aztán sikerül-e a küldetésük a próbát tevőknek, azt majd döntse el az olvasó. Egy biztos: Oberczián Géza különleges és fontos könyvet alkotott, még sokat és sokan fognak beszélni róla.