Ferdinandy György a kisprózák mestere, melyek készítése folytonos, visszatekintő éberséget igényel, évtizedes napi rutint a tollal és papírral, hogy a leírt oldalak egységes, általában önéletrajzi ihletésű darabok sorozataivá váljanak. A Könyv a világ végén az utóbbi egy-másfél esztendő gyűjteménye, izgalmas magánjegyzetei ennek a lényegre törő figyelemnek. A kötet három ciklusból áll – Séta a hegyen, Forgácsok, Dolgozatok – melyek közül az utolsó műfaji értelemben eltér az előbbi kettőtől: a szerzőnek a Magyar Művészeti Akadémia 2016-ban tartott konferenciájára írt 1956 a nyugati magyar irodalomban című tanulmányának részleteit is közli. A Séta a hegyen és a Forgácsok novellái könnyedségük mellett fájdalmas és szép emlékek, térben, időben szerteszórt szereplők, környezetek és helyszínrajzok panoptikuma. Ferdinandy korábbi műveihez hasonlóan, folyton változó elbeszélői nézőpontok tükrében meséli univerzumának történeteit, amelyek az alkotás pillanataiban állnak össze érzékelhető valóságokká. A könyv változatos és az átlag magyar olvasó számára olykor ismeretlen földrajzi térségeket, kalandos történelmi szituációkat elevenít fel, időnként a groteszk eszközeit is felhasználva. A csendes önirónia rokonszenvessé teszi a szövegek elbeszélőjét, aki azonos is a szerzővel, meg nem is, hiszen elsősorban nem dokumentarista történetekkel van dolgunk, hanem az írói emlékezet stilizált műalkotásaival. Ferdinandy György az emlékek műhelyében dolgozik, pontos mérlegein jelzőket, megfelelő szókapcsolatokat kimérve írja elbeszéléseit, mert az elegancia és a sallangmentes tömörítés prózaművészetének védjegye.
Ferdinandy György: Könyv a világ végén. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2020. 208 oldal
