Ezt vallja Nemes Nagy Ágnes, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a Költők és csillagok című versében 1974-ből.

Először a Mi utunk című református diáklapban jelentek meg versei. A második világháború borzalmainak megélése mély nyomot hagyott benne. Ez, ahogyan számos kortársa esetében is, visszaköszön alkotásaiban, melyeket többek között a férjével, Lengyel Balázzsal közösen alapított folyóiratban, az Újholdban publikált. Első kötetét 1946-ban adta közre, amelyért két évvel később Baumgarten-díjat kapott. Tizenegy év hallgatás után jelentkezett újabbal, Szárazvillám címmel, s ezután két gyermekirodalmi könyv következett. 1975-től több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Az 1970–1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett irodalmi életünknek; több ízben képviselte a magyar irodalmat külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

M?v?sz portr? - Nemes Nagy ?gnes

Budapest, 1974. június 17. Nemes Nagy Ágnes költő, író, műfordító otthonában. MTI Fotó: Molnár Edit

A centenárium alkalmából többféle megemlékezés, ünnepség várható az országban. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint Juhász Anna irodalmár rendezvénysorozat megvalósításával tiszteleg Nemes Nagy Ágnes és munkássága előtt. A tavalyi évben több mint félmillió embert megszólítva, megrendezett Pilinszky100 sorozathoz hasonlóan idén is leginkább irodalmi beszélgetésekre, irodalmi időutazásokra, rendhagyó tanórákra, sétákra, estekre és diákokat megszólító programokra készülhetünk, ezúttal a MOM Kulturális Központtal közreműködésével.

Az Irodalmi Karaván sorozat célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, valamint a kortárs szerzőket. A roadshow a magyar kultúra értékeit őrizve, irodalmi évfordulókra összpontosít országon innen és túl utaztatva az irodalmat, kiemelten a Kárpát-medencében. Az első sorozat január 25. és 28. között, Székelyföldön a magyar kultúra napjához kapcsolódik. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely közönségét megszólítva tematikus, rendhagyó irodalomórák és szalonestek rendezésével készülnek a szervezők.

Céljuk többek között új megvilágításba helyezni Nemes Nagy Ágnes költészetét, és a fiatalabb generációt megszólítva szélesebb körben megismertetni a felnőtteknek szánt esszéit, verseit, műfordításait azokkal is, akik közül sokan az ő gyerekversein lettek nagykorúvá.