2012 óta nem volt példa arra Teheránban, ami január közepén történt: Ali Hamenei tartotta a pénteki nagy imát a Moszalla-mecsetben. Irán legfőbb vallási és politikai vezetője személyesen adott nyomatékot a perzsa állam hivatalos narratívájának: a „nagy Sátán”, azaz az Amerikai Egyesült Államok, valamint a nyugati országok nem fogják térdre kényszeríteni Iránt. Az Egyesült Államokkal hetek óta tartó veszélyes konfrontáció, valamint a 176 halálos áldozatot követelő ukrán utasszállító repülőgép lelövése hatalmas belpolitikai presztízsvesztést eredményezett, amely kormányellenes tüntetésekben csúcsosodott ki. Az ajatollah beszédében szólt arról, hogy az ország rendkívüli két héten ment keresztül, amely az Amerikai Egyesült Államok dróntámadásával, a Forradalmi Gárda (Al-Kudsz) parancsnoka, Kászim Szulejmáni tábornok „gyáva” meggyilkolásával kezdődött. „Ezek fordulópontok, történelmi napok. Az irániak ellenállnak” – mondta a nyolcvanéves főpap, miközben az összegyűlt tömeg Amerika- és Izrael-ellenes szólamokat kántált.

Szulejmáni január eleji likvidálása mélyen megrázta az irániakat, az amerikai rakétatámadást követően még a nemzetközi közvélemény mérsékelt együttérzését és szimpátiáját is magáénak tudhatta Teherán. Azonban a gyilkosság után az iráni Iszlám Forradalmi Gárda tévedésből lelőtt egy ukrán utasszállító repülőgépet Teherán közelében, a fedélzeten főképp iráni állampolgár vesztette életét. A hazai és nemzetközi közhangulat azonnal a teheráni vezetés ellen fordult, kirívó hozzá nem értéssel és a bűnösség eltitkolásával vádolva meg a kormányt. A belső megosztottságáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy azok, akik január elején még Szulejmánit gyászolták, néhány nappal később, az ukrán repülőgép lelövését követően már a generálist ábrázoló transzparenseket tépdesték az utcákon. Hamenei megjelenése a nyilvánosság előtt azt jelzi, alapjaiban rázták meg az országot a közelmúlt eseményei, illetve mutatja a kormány eltökéltségét a hatalom újbóli megszilárdítására – néhány héttel a februárban esedékes parlamenti választások előtt.

„Az iráni külpolitika célja hosszú ideje az amerikai befolyás visszaszorítása. Azonban nemcsak az irániak célja, a kivitelezés stílusa is rendkívüli módon sérti Washington érdekeit a Közel-Keleten. Teherán törekvései arra irányulnak, hogy különböző állami és nem állami szereplőket segítsen a térségben.” Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külpolitikai szakértője szerint „mindezt úgy teszi, hogy közben helyettesítőszervezeteket (proxykat) támogat, nem kevés fejtörést okozva ezzel az Egyesült Államoknak. Irakban például, ahol az amerikaiak egy stabil állam létrehozásán munkálkodnak, az irániak az állami rendszerrel párhuzamos biztonsági struktúrákat építenek fel, akárcsak Libanonban.”

Az elmúlt négy évben Irán nagy sikereket ért el befolyása kiterjesztésében azokban az országokban, ahol jelentős a síita népesség. Az Irakban, Szíriában és Libanonban elért sikereik ellenére mindhárom állam hatalmi struktúrája roskatag és hajlamos a válságokra. Az elmúlt négy hónapban tömegtiltakozások gyengítették ezeknek az országoknak a kormányait, miközben Szíriát rettenetes polgárháború dúlja.

„A síita többségű államok közül az egyik legellentmondásosabb Irak szerepe a térségben, amely egyértelműen ütközőzónává vált a két fél között. Nehéz lenne iraki szuverenitásról beszélni. A 2003-as amerikai beavatkozás után egyaránt megnőtt az amerikai és az iráni befolyás. A bagdadi vezetés próbál ugyan egyensúlyozni a térség két hatalma között, ám ez azért sem egyszerű, mert ha a néhány iraki politikus által szorgalmazott amerikai kivonulás megtörténne, nemcsak az iráni befolyás nőne meg méginkább, Oroszország és Törökország is vezető szerepre törne az instabil országban” – mondja Szalai Máté.

Az Irán által Szíriától egészen Afganisztánig  kiépített transznacionális hálózat, a George W. Bushnak tulajdonított kifejezés – „a gonosz tengelye” – parafrázisaként az „ellenállás tengelyének” is nevezett védelmi és befolyásolási övezet egyébként nemcsak a közel-keleti egyensúlyra, az Egyesült Államok érdekeire, hanem, hangsúlyozza Szalai Máté, az európai biztonságra nézve is veszélyeket jelent. „Teherán rendkívül sok pénzt juttat térségbeli szövetségeseinek, köztük a Hezbollahnak is. Ezeket gyakran szokás olyan helyettesítőszervezeteknek beállítani, amelyek fölött az irániak rendelkeznek.  Irán és e szervezetek azonban inkább kölcsönösen függenek egymástól. Még az is kedvezőbb lenne a térség biztonsága szempontjából, ha Irán irányítaná ezeket a szervezeteket, némi biztosítékot jelentene ugyanis a racionális döntésekre. Az eszkalálódott helyzetben a több száz milícia kontrollálhatatlan, de akcióikat az Egyesült Államok így is Iránnak tulajdonítja. Előfordulhat azonban, hogy az elmúlt hetek iraki milíciatámadásait nem is Irán rendelte meg.” (Az Irán által támogatott szervezetekről lásd keretes írásunkat.)

 

A térségben Irán hálózatépítő képessége és saját hadereje is kiemelkedőnek számít. Az iszlám köztársaságnak több mint félmillió tagot számláló aktív katonasága és további 350 000 tartalékosa van. Katonai kiadásait 2018-ban a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) 13 milliárd dollárra becsülte, miközben az irakit 0,63, a szaúd-arábiait pedig 67,6 milliárd dollárra. Ami az atomprogram mellett mégis aggodalomra ad okot, az az iráni drón- és rakétaarzenál, amely az Egyesült Államok becslése szerint a Közel-Keleten a legnagyobb: az irániak több ezer rakétával rendelkeznek, amelyek közül a legerősebbnek számító Shabab-3-as 2000 km-nél is nagyobb távolságra képes eljutni, elérheti Moszkvát vagy az Európai Uniót.

A csúcstechnológiai arzenál – az ukrán repülőgép lelövése is példa rá – azonban nem azt jelenti, hogy értenek is a csúcstechnológiához. „A térség országai nagyon fejlett haditechnikát tudnak megvenni, de megfelelő emberi erőforrással már nem rendelkeznek. Az iráni fegyverkezés kétségtelenül profi, a rakétakérdés is egyike azoknak a megoldatlan problémáknak, ami miatt az amerikaiaknak van okuk aggódni” – állítja Szalai Máté. A 2015-ben elfogadott atomalku továbbra is érvényben van: „Nem halott, ám nem is él igazán. Mára jelentősége kimerül abban, hogy alapot adhat a további tárgyalásokhoz. Ahogy Irán ezzel kapcsolatban fogalmaz: nem tartja magára nézve kötelezőnek előírásait.” Mint ahogy a paktumot 2018-ban elsőként felrúgó Egyesült Államok sem.

Vajon e mostani konfliktus nyomán kitörhet-e háború a két ország között, mint 2003-ban Irakban? Szalai Máté szerint erre nagyon kevés esély van: „Annak ellenére, hogy mindkét adminisztrációban vannak olyan vezetők, akik támogatnák, az látszik, hogy a felek nem akarnak háborút. Bár hozzáteszem, amit mondok, az a racionalitásból indul ki.”

 

Keretesnek

A múlt kísértetei

Az 1979-es iráni forradalom nyomán létrejött iszlám köztársaság az Amerika-ellenességből nyerte legitimitását, hiszen az ország korábbi amerikai függését számolta fel. Bár a Szovjetuniótól kapta meg először a hivatalos elismerést, a kommunizmust elutasította. Mindenesetre  Irán külpolitikájának elsődleges célja az elmúlt negyven évben mit sem változott: az amerikai befolyás visszaszorítására a Közel-Keleten. A két ország közötti feszültség váltakozó intenzitású. Barack Obama elnöksége alatt úgy tűnt, hogy elcsitul a 2015-ben tető alá hozott nukleáris megállapodással. Csakhogy a 2005 óta napirenden lévő iráni atomprogram kérdése csak egyike  a vitás kérdéseknek. A Trump-adminisztráció 2018 májusában azért lépett ki a megállapodásból, hogy a vitatott nukleáris program kérdését együtt tartsa napirenden Irán egyéb, az amerikai érdekeket sértő tevékenységeivel (például a Hezbollah, Hamász stb. támogatása). Első látásra Szulejmáni likvidálása kockázatos túlkapásnak tetszhet, hiszen még maga a védelmi tárca vezetője, Mark Esper sem tudott olyan bizonyítékokról, amelyek azt támasztották volna alá, hogy Irán valóban meg akarta támadni azt a négy amerikai nagykövetséget, amire Trump a döntésekor hivatkozott. A kiszivárgott információk szerint december utolsó hétvégéjén iráni támogatású iraki csoportok rakétatámadást indítottak az amerikaiak által használt iraki K1-es légibázis ellen Kirkuk mellett. Ebben az akcióban egy amerikai civil vesztette életét, amire válaszul az Amerikai Egyesült Államok megtámadta a légicsapással vádolt Hezbollah-brigádok állomásait Irakban és Szíriában. Ezt követően a bagdadi amerikai nagykövetséget szintén iráni támogatású milicisták és tüntetők rohamozták meg. Azt festették az épület falára: „Szulejmani a vezérünk”. Állítólag ennek hatására döntött Donald Trump a generális meggyilkolása mellett, az felkínált öt-hat lehetőség közül a legradikálisabbat választva.  Akárhogy született is a döntés, az amerikai katonai kormányzat évek óta fontolgatta az egész Közel-Keletre kiterjedő hálózatot vezénylő tábornok likvidálását.

Irán és a helyettesítőszervezetei (proxy)

Irán legrégibb és legerősebb helyettesítőszervezetének, a Hezbollahnak (más néven az Isten pártjának) Libanon a bázisa. Teherán látta el fegyverekkel a csoportot a 2006-os Izrael elleni háború idején, utóbbi időben pedig a szíriai elnök, Bassár el-Aszad oldalán harcoló egyik leghatékonyabb fegyveres milícia. Az Egyesült Államok becslése szerint Irán évente mintegy 700 millió dollárral támogatja.

 

Irak

Irán nyugati szomszédja hemzseg a helyettesítőcsoportok és milíciák sokaságától. Iránhoz köthető a Hasd al-Sábi (Népi Mobilizációs Erők) nevű ernyőszervezet, valamint egyik legrégebbi, a Badr Brigád is, amelyet eredetileg a Bagdad ellen harcoló iraki száműzöttek hoztak létre negyven évvel ezelőtt az iráni–iraki háborúban. Az Iszlám Állam felbukkanása változtatott ez utóbbi szervezet dinamikáján, és ha hivatalosan nem is, de a harcmezőn mégiscsak együttműködtek az Egyesült Államokkal a dzsihádistákkal szemben.

 

Szíria

Irán szinte a kezdetektől fogva részt vett a szíriai polgárháborúban. Az ellenzéki erők már 2012-ben negyvennyolc iráni „katonai zarándokot” fogtak el, akik állítólag egy szentélyt látogattak meg – mégis, a teheráni kormánynak oly fontosnak bizonyultak, hogy cserébe több ezer szíriai foglyot engedtek szabadon. Számos, Szíriában Aszad oldalán harcoló külföldi, főleg afgán, pakisztáni és iraki milícia fegyvereiről Irán gondoskodik.

 

Jemen

Teherán támogatja a lázadó huti haderőket Jemen 2015-ben kezdődött polgárháborújában. Tanácsadókkal, pénzzel és csúcstechnológiájú fegyverekkel látja el őket, beleértve a légi és vízi drónokat is.

 

Palesztin Autonóm Területek

Irán kényelmes szövetségesi viszonyt ápol a Hamász szélsőséges palesztin csoporttal. A szunnita szervezet örömmel fogadja el Irán pénzét és fegyvereit, hiszen közösek az érdekeik Izraellel szemben.

 

Afganisztán

Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter tavaly elismerte, hogy Irán együttműködik a tálibokkal, hozzátéve, lehetetlen elképzelni Afganisztán jövőjét „anélkül, hogy a táliboknak szerep jutna”. Annak ellenére, hogy kevés az ideológiai vagy vallási kapcsolat e szunnita szélsőségesekkel, Irán mindig is pragmatikus volt szövetségesei megválogatásában. A két országnak nemcsak közös határa, de Teheránnak és a tálib fegyvereseknek közös ellensége is van: az Egyesült Államok.

 

Bahrein, Kuvait és Szaúd-Arábia

Bár Irán próbálta befolyását ezen országok síita közösségeire is kiterjeszteni, nem járt sok sikerrel. A Közel-Kelet leggazdagabb országaiban a biztonsági erők jól szervezettek, ezért Teherán erőfeszítései sokkal nagyobb akadályokba ütköztek, mint a térség más országai.