Közép-Kelet-Európa írástudói a kései felvilágosodás és a kora romantika óta legtöbbet valószínűleg saját történelmük és a nyugat-európai társadalomfejlődés különbözőségén borongtak. Milyen a közép-kelet-európai történelem? Ironikus? Cinikus? Nem biztos, hogy megválaszolható kérdés. Még abban sem vagyok biztos, hogy jól van feltéve. Ámde az a kitartó makacsság, amivel újra és újra megfogalmazódik, mégis pontosan kifejez egyfajta lélektani beállítódást. És azt a történelmi tapasztalatot, amelyből az táplálkozik. Az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke a kommunista párt egyik vezető politikusa lett. Nagy Imre és társai újratemetésén a koporsók mellett ott álltak annak a Magyar Szocialista Munkáspártnak a vezetői is, melynek legbelső testületében harminc évvel korábban a kivégzésükről döntöttek. Történettudományi kérdés, hogyan volt ez lehetséges, de azt már jó ideje látjuk, hogy szélsebesen bontakozott ki a második büntethetetlenség politikai kultúrája. Eredményeképpen néhány év múlva az ország törvényesen megválasztott miniszterelnöke az 1956-os Kádár-kormány egyik karhatalmistája, később a kommunista titkosszolgálat egyik magas rangú tisztje, őt követően pedig a kommunista párt ifjúsági szövetségének egykori vezetője lett. Ez utóbbi mindmáig aktív politikus. Szívesen nevezi korábbi önmagát „a szocializmus ellen lázadozó ifjúnak”, és gyakran vádolja a bolsevik politikai értékrend alkalmazásával jobboldali ellenfeleit. Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Vajon az időkkel együtt, vagy az új idők kedvéért változunk?
A társadalmi igazságtétel a szimbolikus gesztusoktól a büntetőjogi felelősségre vonásig sokféle formát ölthet. A kommunista rendszer bűneiben részesek közélettől eltiltásának modellje valószínűleg valahol a középérték táján helyezhető el. A posztkommunista Közép-Kelet-Európa új demokráciáiban különféle, külön-külön sem feltétlenül és főképpen nem egyformán megnyugtató megoldások születtek. Magyarországon a kommunista uralom negyven éve alatt legalább egy, az újabb kori demokrácia három évtizede alatt pedig két – egy jogi és egy szimbolikus – történelmi lehetőség is adódott a kommunista bűnök elkövetőit érintő büntethetetlenség kultúrájának felszámolására. Ha az elsőt illuzórikusnak tekintjük is, nem biztos, hogy ez önmagában mentségül szolgál a másik kettő elmulasztására. A „tetszettek volna forradalmat csinálni” következményeit 2012 után a Biszku-per vette végleg számba. A szimbolikus igazságtétel elmaradása óta a kommunista rendszer bűneinek elkövetőit az idő múlásával egyre szorosabbra záródó kettős felejtés védelmezi. Történelmi szarkofág, amelynek sem formájában, sem tartalmában nincs semmi felemelő. Csak éppen itt van. 
Az igazságtétel ma már nem büntetőjogi, hanem társadalomlélektani kérdés. A Pszichiáter, a Könyvtáros és az Orvos ebben az értelemben: temetetlen holtak. Társadalomlélektani értelemben vett temetésük elmaradását nem Kreón logikája diktálta: oukh’ ho khrésztosz tói kakói lakhein iszosz: jónak, rossznak egy jussa nem lehet. Hanem az, hogy társadalmi szinten, még politikai gesztusok útján sem történt meg a jó és a rossz néven nevezése és még kevésbé az ebből adódó következtetések levonása. Ezért aztán a Pszichiáter, a Könyvtáros és az Orvos úgy tartoznak a múlthoz, hogy meghatározzák a jelent. Életük a szocializmus történelmi Present Perfect Continuous történése: már jó ideje folyik… de azt nem tudjuk, hogy még meddig. Jelenlétük ezért éppoly nyomasztó, mint a kommunista uralom szobrait őrző szoborpark emlékművei. Csak azokkal ellentétben nem veszélytelen, hiszen a lelkünkre, jelenről alkotott véleményünkre, érzelmeinkre hat, kijelöli reményeink hatósugarát: ha lenne ilyen, azt mondhatnánk, politikai pszichénk része. Alakjuk, tevékenységük megítélése még ma sem egészen történettudományi, hanem jórészt minden oldalról erős érzelmekkel kísért politikai értékválasztás kérdése. Ne zárjuk ki, hogy hosszú időre így égnek bele közös emlékezetünkbe. 
A társadalmi igazságtétel lehetőségéből mára jószerivel csak megnevezhetőségük maradt. 
Például dokumentumfilmekben.

2020. április–május