A Pszichiáter, a Könyvtáros és az Orvos a Levelek a bolondokházából című dokumentumfilm (Planet Film Studio, író: Mező Gábor, rendező: Kerekes András, operatőr: Barta Zoltán) első képsoraiban jön szembe velünk. A film Mező Gábor korábban megjelent tanulmányán alapul (Mező Gábor: Levelek az elmegyógyintézetből. In: Arc és álarc. A Hamvas Intézet negyedéves folyóirata, 2017. nyár, 21–49.).
A Pszichiáter: Dr. Bálint István, 1945 és 1948 között a Belügyminisztérium (BM) Politikai Rendészeti Osztályának orvosa. Ezzel egy időben, 1945 márciusa és 1956 decembere között az Egészségügyi és Szociális Osztály vezetője, 1948-tól 1953-ig alezredesi, majd ezredesi rangban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Egészségügyi Osztályának vezetője. 1945–1948-ban a budapesti Péterffy Sándor utcai Kórház, illetve a Korvin Ottó Kórház és az Igazságügyi Minisztérium Elmemegfigyelő Intézete konziliárius orvosa. 1956 decembere és 1957 augusztusa között a budapesti XVIII. kerületi Rendelőintézet Ideg- és Elmeosztályának vezetője. Ezt követően a Fővárosi Tanács Rendelőintézete Idegosztályának szakorvosa (1957), majd 1957…-1975 között az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet Munkalélektani Osztályának osztályvezető főorvosa, valamint a Fővárosi Alkoholista Gondozó Intézet pszichiáter szakorvosa (1958–1975). Nyugdíjba vonulását követően, 1976–1984 között az utóbbi intézmény alkohológus szaktanácsadója. 1977-től 1984-ig igazságügyi orvosszakértő.    Szűkebb szakmai tevékenységén túl az oktatásban, sőt a tudományban is megpróbálta letenni a névjegyét. Az ELTE BTK-n a munkapszichológia előadója, az Orvostovábbképző Intézet és az Agrártudományi Egyetem (ATE) meghívott előadója volt. 1962 és 1965 között az MTA–Tudományos Minősítő Bizottságának önálló aspiránsa. Tudományos munkássága szélesebb körű kibontakozását állítólag személyesen Aczél György akadályozta meg, aki régi ismerőse volt, az Andrássy út 60-ból, a Rajk-per idejéből. Ottani látogatásának marandó emléke, hogy egyik fülére élete végéig süket maradt.
A magyar szocializmus történetének alighanem legképzetlenebb, ámde legrettegettebb Könyvtárosa: Péter Gábor. Pályája közismert, monografikus feldolgozása is született (Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor. Az ÁVH vezetőjének élete. Jaffa Kiadó, Budapest, 2017). Elég a történet szempontjából lényeges fordulatait és annak fontosabb előzményeit és a pálya későbbi, jellemző mozzanatait rögzítenünk. 1949-ben, mikor a filmben elbeszélt történet kezdődik, Péter Gábor karrierje négy éve emelkedőben van.
1945-től, azaz már négy éve vesz részt a politikai rendőrség munkájában. A szervezet felállítása mellett első fontos feladata a háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása volt: ennek szimbolikus eseménye Szálasi Ferenc nagy média-figyelemmel történő hazahozatala és elítélése. Ezzel párhuzamosan folyik a párt belső megtisztítása (Demény-per), azaz a moszkovita kommunisták leszámolása a hazaiakkal. 1945. október 31-én Erdei Ferenc belügyminisztertől rendőr vezérőrnagyi rangot kap. 1946 nyarán Rajk László belügyminiszter a politikai rendőrség reformjával bízza meg. Ennek eredményeként alakul meg októberben a Magyar Államrendőrség országos hatáskörű, a Belügyminisztériumnak alárendelt Államvédelmi Osztálya (ÁVO). Közben zajlik a Magyar Közösség elleni per. 1948 augusztusában Rajk kezdeményezi a köztársasági elnöknél rendőr altábornagyi kinevezését. Ekkor folynak a MAORT-per első letartóztatásai.
1948 szeptemberében, Kádár János belügyminisztersége alatt az ÁVO középfokú hatósággá erősödik, felveszi a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (BM ÁVH) nevet. 1949 február–márciusában lezajlik a Mindszenty-per, szeptemberben a Rajk-per: az egykori pártfogó és valamikori pártfogoltja történelmi találkozása a vallatószobában. 1950 januárjában, csak néhány nappal azelőtt, hogy a filmbeli történet – már amennyire – lezárul, az ÁVH önálló főhatósággá alakul. Péter Gábor pályája 1953-ban bicsaklik meg. Januárban egy cionista kémper előkészületeként letartóztatják, ám mivel ennek relevanciája Sztálin halála után (1953. március) megszűnik, 1953 decemberében hivatali visszaélés, népellenes bűncselekmény, halált okozó testi sértés és társadalmi tulajdon elleni bűntett miatt ítélik életfogytiglani szabadságvesztésre. 1956 októberét a börtönben éli át. 1957 tavaszán az ügyészség újabb vizsgálatot kezdeményez ellene. A május–júniusban megtartott zárt tárgyaláson Rákosit és Farkas Mihályt okolja a törvénytelenségekért. 14 év börtönre ítélik. Egy év múlva, 1958 márciusában Biszku Béla belügyminiszternél egészségi állapotára való tekintettel kérvényezi büntetése hátralévő részének elengedését. 1959 januárjában szabadul. Ezt követően nyugdíjazásáig könyvtárosként dolgozik. Összesen hat évet töltött börtönben. 
Az Orvos: Dr. Janikovszky Béla. Egyetemi évei alatt a Horthy-korszak legjelentősebb diákszervezetének, a zavaros, antiszemita ideológiát valló Turul Szövetségnek a tagja. 1944-től antifasiszta ellenálló, a Gömbös-szobrot felrobbantó csoport tagja. A háború után a szegedi államvédelmi osztály parancsnoka, 1949-ben a Rajk-perben Szőnyi Tibor kihallgatója, 1950-ben Pálffy György és társai perében Pálffy kihallgatója, Sólyom László és társai perében a per egyik irányítója volt.
1950. január 31. és 1951. január 19. között az ÁVH-ba ekkor betagolt katonai elhárítást, a II. Főosztályt vezette államvédelmi ezredesi beosztásban. Irányítása alá három osztály tartozott: a katonai elhárítást végző II/1-es, a belső karhatalmat, a rendőrség és a határőrség munkáját irányító II/2-es, illetve a katonai figyelést, operatív ellenőrzést végző II/3-as osztály. 1952-ben civil pályára helyezik: az Egészségügyi Minisztérium osztályvezetője lesz.
1953. február 7-én Péter Gábor ügyében letartóztatták, azzal, hogy Péter Gábor közeli munkatársaként „kártevő tevékenységet” folytatott. Az ellene felhozott vádakból kitűnik, hogy a tervezett per célszemélye nem ő volt. Erkölcstelen életmódja, hivatali hatalmával való visszaélés, egy repülőgép külföldre juttatásában való közreműködés és egy látszólag kevés politikai jelentőséggel bíró családi ügy miatt állították bíróság elé. Egyetlen vádpontban találták bűnösnek, amiért 1953 decemberében két évre ítélték.
1953. december 24-én amnesztiával szabadult. Rajk és társainak újratemetésekor ismét őrizetbe vették, de szinte órákon belül szabadon is engedték. 1957 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság jogerősen minden vádpont alól felmentette és rehabilitálta. Összesen kevesebb, mint egy évet töltött börtönben, a koncepciós perekben felelősségre vonásának lehetősége sem az 1953-as eljárásban, sem később nem merült fel. Ezt követően visszatért szakmájához és orvosként dolgozott halálig (1978).
Az ÁVO/ÁVH halálos áldozatainak számáról ma is csak megközelítő becslések vannak. Az ÁVH vizsgálatán alapuló jogerős ítélet alapján kivégzetteké ezres nagyságrendű. A börtönben eltűntek, halálra és nyomorékká vertek száma ismeretlen. A megnyomorított életekről pedig nemigen készül statisztika.
Három közép-kelet-európai kommunista életpálya. Ezúttal nem a Moszkvából 1945-ben hazaérkezők közül. Itthoniak.