A magyar újjáépítés sikere nemcsak a támogatások nagyságától függ, hanem attól is, hogy mire és hogyan költik el ezeket a csillagászati összegeket. Sem európai, sem magyar szempontból nem közömbös, hogy az újjáépítés tovább mélyíti vagy segít feltölteni az európai régiók közötti árkot, amelynek egyik oldalán mesés fizetésekért magas hozzáadott értéket állítanak elő, míg a másikon ennek töredéke a bér is és a hozzáadott érték aránya is.
A német Max Plank Intézet egyik tanulmánya rámutatott, hogy Európa az elmúlt pár évtizedben nem sorscsapásszerűen szakadt szét e választóvonal mentén. A magas hozzáadott értéket előállító észak- és nyugat-európai országok közszolgáltató cégeiket, amelyeket korábban gondosan megvédtek a piaci kihívásoktól, a kilencvenes években állami támogatással fejlesztették nemzetközi cégekké. Utána uniós standarddá vált a közszolgáltatási piacok liberalizálása, ami ezeknek a feltuningolt vállalatoknak az európai térhódítását eredményezte. Ez kiváló alapot teremtett arra, hogy hozzájuk kapcsolódva a legmodernebb ipari és szolgáltatási klaszterek értékláncainak magas hozzáadott értéket előállító láncszemei az észak- és nyugat-európai országokba telepedjenek, míg az alacsonyabb hozzáadott értékkel termelő láncszemeket Európa más régióiba, esetleg Európán kívülre helyezzék.
A német tanulmány megjegyzi, hogy a magyar és lengyel kormány sokat bírált gazdasági intézkedései ugyanazt az utat járják, mint pár évtizeddel korábban az északi és nyugati országokéi: miközben a termelői szférában szabad versenyt biztosítanak, megvédik és nemzetközi fellépésre teszik alkalmassá közszolgáltató cégeiket. Ez a két ország felzárkózási stratégiájának az egyik kulcseleme.
Európa kettészakadása azért aktuális kérdés, mert ma is erős beavatkozás előtt áll a magyar és az európai gazdaság. Az európai helyreállítási terv keretében valószínűleg a tagországok mindegyike arra fog törekedni, hogy a legmagasabb hozzáadott értéket létrehozó befektetéseket maguknak szerezzék meg a többiek elől. Ehhez persze jól képzett munkaerő is kell; hazánk ezért fekteti a helyreállítási pénzt hangsúlyosan a felsőoktatásba.
Ugyanakkor uniós szinten is hatalmas horderejű beavatkozások vannak folyamatban. Ezek közül a legismertebb a nagy környezeti lábnyomú termelést klímabarát technológiákkal és körforgásos gazdasággal felváltó európai zöld megállapodás. Szintén közismert a digitalizáció erőteljes támogatása. Az új európai iparstratégia fontos eleme az is, hogy meg akarják szüntetni a kontinens külső hatalmaknak való kiszolgáltatottságát a legjelentősebb iparágak, például az egészségügyi eszközök gyártása vagy a mikrocsip gyártás és még számos iparág terén. A kiszolgáltatottság megszüntetése alatt elsősorban az ilyen iparágak teljes termékláncának Európába való hazatelepítése értendő, ami rengeteg új ipari kapacitást hozhat létre a kontinensen.
Az egyes országok fejlődésének irányát alapvetően szabhatja meg, hogy ezekből a fejlesztésekből kinek melyik iparág és azon belül a terméklánc mekkora hozzáadott értéket előállító szakasza fog jutni. Ugyanígy a zöld átalakulásban sem csak az a kérdés, hogy az erősen szennyező iparágak arányától függően mekkora változást kell véghezvinni a klímacél teljesítéséhez, hanem az is, hogy az új, zöld technológiák értékláncainak melyik láncszemeit: mekkora hozzáadott értéket előállító szakaszait sikerül egy-egy országnak megszereznie.
Brüsszelnek és Közép-Európa kormányainak Európa és régiónk közös érdekeit szem előtt tartva kell együttműködnie az újjáépítésben, hogy a folyamatban lévő gazdasági átalakulás a hozzáadottérték-termelés különbségeinek kiegyenlítődését segítse elő. Magyar szempontból ez a nyugat-európai országok életszínvonalához való felzárkózás alapkérdése. Csakis így szüntethető meg az a helyzet, hogy a nyugat- és észak-európai országok magasabb béreikkel elcsábítják a közép-európai országok munkaerejének legjavát. A 30 éves V4 együttműködés országai izgalmas lehetőség előtt állnak: országaink újraindításával hozzájárulni Közép-Európa tényleges felzárkózásához!