A 2019 áprilisában, kilencvenegy éves korában elhunyt Szenik Ilona az erdélyi népzenekutatás egyik legfontosabb alakja. Magyar és román vonatkozású népzenei témák egyaránt foglalkoztatták – egyedülálló módon látta át az Erdélyben élő népek zenei folklórját, a kölcsönhatások szövevényes rendszerét. Szenik Ilona népzenegyűjtői életműve a közelmúltban a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált. A kiadvány – amely DVD-ből és egy hozzá társuló kötetből áll – a kolozsvári Folklór Intézet, az MTA BTK Zenetudományi Intézete és a Hagyományok Háza együttműködésének köszönhetően, Pávai István és Gergely Zoltán szerkesztésében jelent meg.


/Szenik Ilona portréja. Pávai István gyűjteményéből/

Szenik Ilona 1927-ben született a Kolozsvártól mintegy harminc kilométerre található Szamosújváron. Tanulmányait az időközben többször nevet változtató kolozsvári Zeneakadémián (ma Academia de Muzică Gheorghe Dima) folytatta. Itt ismerkedett meg az autentikus népzenével, a tudományos igényű népzenekutatással, kiváló tanárai – mások mellett Jagamas János, Nagy István, Eisikovits Miksa és Jodál Gábor – révén. A későbbi évtizedekben nagyrészt ő is ebben az intézményben tanított. Kivételesen hosszú oktatói pályafutása alatt, 1950-től 2012-ig erdélyi muzsikusok nemzedékeinek népzeneszemléletét formálta.

Hasonlóan nagy időtávot ölel át népzenegyűjtő tevékenysége, amely még zeneakadémista korában, 1950-ben indult. Tanára, későbbi férje, a Kodály-tanítvány Jagamas János a népdallejegyzésben jeleskedő diákokat – így Szenik Ilonát is – magával vitte erdélyi, moldvai gyűjtőútjaira. (Az 50-es években a fő módszer még a helyszíni lejegyzés volt, az adathordozókat – az első években még fonográfhengereket! – csak a legkiválóbb előadások megörökítésére alkalmazták.) E gyűjtőutak eredményei beépültek két nagyszabású kötet, a Moldvai csángó népdalok és népballadák (Bukarest, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1954) és a Romániai magyar népdalok (Bukarest, Kriterion, 1974) anyagába.

A kolozsvári zeneakadémiai hallgatókkal közösen folytatott terepmunka hagyományát Szenik Ilona tanárként is folytatta. A 60-as, 70-es és 80-as években jó hangulatú és rendkívül eredményes gyűjtőutakra járt tanítványaival a nyári vakációk idején. A legfontosabb feltárások Fehér, Beszterce-Naszód, Hargita, Kolozs, Szatmár és Szilágy megyében történtek. A felvett anyagokat – ekkor már mindent magnetofonszalagra rögzítettek – a kolozsvári Zeneakadémia stúdióján kívül a Folklór Intézet Archívumában is elhelyezték.


/Szenik Ilona gyűjtés közben a Fehér megyei Magyarbecén, 1957-ben Zsizsmann Ilona gyűjteménye/maszol.ru/

A most megjelent DVD tartalmának központi részét a Szenik Ilona által, népzenegyűjtői pályafutásának négy és fél évtizede alatt rögzített körülbelül ötezer dallam képezi. A népdalok nagy többségét – hangfelvételekkel, kottákkal, archívumi támlapokkal együtt – első ízben publikálták. A formai rendszerezés az egyes megyék és a gyűjtési évek szerint történt, de az érdeklődő számos egyéb szempont szerint is böngészhet az anyagban.

Az életút alakulásában, a gyűjtések történeti vonatkozásaiban Pávai István és Gergely Zoltán tanulmánya segít eligazodni. Pávai nagy ívű pályaképet rajzolt, írásába sok szubjektív elemet, személyes emléket is beépített. A 70-es években több ízben maga is részt vett a gyűjtőutakon, 2006-ban és 2017-ben pedig terjedelmes életút-interjút készített Szenik Ilonával, így számos információja első kézből származik. Gergely Zoltán, a kolozsvári intézet fiatal kutatója az egyes gyűjtések történeti és technikai hátterének összefoglalását adja, pontos adatokkal szolgál a felvételekről, a lejegyzésekről és a járulékos anyagokról.

A szöveges részhez bibliográfia (szintén Pávai munkája), egy 1984-ből, László Ferenc tollából származó méltató írás (Esély és babér) és egy fotóválogatás tartozik – ez utóbbi Szenik Ilona életéből villant fel jeleneteket. Pávai és Gergely tanulmánya – a bibliográfiával együtt – a DVD-hez társuló könyvben is olvasható. Az adathordozó és a kötet egyaránt háromnyelvű (magyar, román és angol), a szövegek fordítását Németh István Csaba készítette.

A kiadvány történetének egyetlen fájdalmas pontja, hogy a Román Tudományos Akadémia Folklór Intézetének fiókjaként működő kolozsvári intézmény – a közölt felvételek birtokosa – nem járult hozzá, hogy a DVD és a könyv kereskedelmi forgalomba kerüljön. Az érdeklődő így egyelőre csak a nagyobb könyvtárakban, zenei intézményekben férhet hozzá az anyaghoz. Reméljük azonban, hogy a hír igaz, és a gyűjtemény hamarosan felkerül a világhálóra (ami egyébként is hosszabb távra szóló és praktikusabb megoldás lenne).

Szenik Ilona érdeklődése az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a népzenetudomány analitikus, rendszerező területei felé fordult, miközben továbbra is foglalkozott népzenegyűjtéssel. Mint a nagy kutatókat általában, vonzották a központi jelentőségű témák. A magyar és a román népzene kölcsönhatáson alapuló jelenségei kiváltképp érdekelték. Vallotta, hogy az évszázados egymásrautaltságban élő népek kultúrájáról nem alkothatunk hiteles képet, ha csak az egyik vagy a másik etnikum hagyományanyagát ismerjük. Szenik Ilona kutatói hitvallása, tudományos munkássága bartóki alapokon állt: „népdalkutatás és nacionalizmus” az ő szemléletében sem fért meg egymással.

Doktori értekezésében a legnevezetesebb román népballada, a Mioriţa (A bárányka) dallamtípusait vizsgálta. Tudományos pályafutásának főbb mérföldkövei az erdélyi és a moldvai magyar siratórepertoár feldolgozása, valamint az erdélyi román kolindák (téli napfordulós énekek) tipológiai rendszerezése. Kedvelt és visszatérő témái közt szerepelt a „jajnótákként” ismert bővült strófájú dallamok vizsgálata és az avasi román vokális népzene egy egészen sajátos, kiáltásszerű elemekből, improvizatív módon felépülő műfaja, a ţâpuritură. A 70-es évek erdélyi magyar sajtójában több ízben hozzászólt a népdal és a népies műdal gyakran fellobbanó, parázs vitájához.

Sok népzenei műfaj és problémakör érdekelte, de vizsgálódásainak központjában majdnem mindig a strukturális kérdések álltak. Elemző alkat lévén az egyes dallamok, variánskörök, típusok belső zenei összefüggései foglalkoztatták. (Hadd említsünk meg itt egy személyes motívumot: e sorok írójának zeneszerzői munkájára is nagy hatást gyakoroltak a már említett siratókötet rendkívül precíz szerkezeti elemzései.) Írásaiban és élőszóban egyaránt szívesen fejtegette a népzenetudomány legalapvetőbb kérdéseit. – Hogyan születik a népdal? Alkot-e a nép? Milyen módon tekinthető alkotásnak a variánsképzés? Melyek ennek a módozatai, jellemző esetei? Mi játszódik le az alkotás pillanatában a népi előadó tudatában? Olyan problémák ezek, amelyeknek konzekvenciái nemcsak népzenetudósok, de zenetanárok, hangszeres előadók, zeneszerzők számára is tanulságosak.

Nagy öröm, hogy Szenik Ilona népzenegyűjtői életműve, ha szűk keretek között is, de immár egyben tanulmányozható. Őszintén reméljük, hogy ez a csodálatos anyag egyszer valóban közkinccsé válik, valamint hogy a szerző legfontosabb tudományos munkái, népszerűsítő írásai is hamarosan elérhetővé válnak.

/Indulókép: Szenik Ilona gyűjtés közben a Fehér megyei Magyarbecén, 1957-ben Zsizsmann Ilona gyűjteménye/maszol.ru/