Miért aktuális, miért jó ma újból Bradburyt kiadni? Hiszen a Fahrenheit 451-et már mindenki látta, a könyvet – a Marsbéli krónikákat – pedig mindenki olvasta. Egyébként is az 50-es évek elején írta őket (a magyar kiadás tartalmazza az eredetileg külön műként megjelent két regényt és még néhány elbeszélést), biztosan porosak és régiesek.

Hát nem. Először is a Marsbéli krónikák eleje egyszerre roppant mulatságos és hihetetlenül lírai. Mintha Krúdyt és Rejtőt vagy Karinthyt ötvöznénk egybe, úgy sziporkáznak itt az ötletek és a villódzó marsi hangulatok. Hisz ki ne mulatna azon, amikor a földről érkezett űrhajó kapitánya először kopogtat be egy marsi ház ajtaján, és az ott élő háziasszony a legszebb angolsággal közli velük: nincs meglepődve, de menjenek ide meg ide, és ott majd felvilágosítják őket, de ne piszkolják össze a szőnyegeit, és különben is. Ezt még fokozza a marsi bürokrata vihogása, amikor a kapitány megkérdezi, hogy a legénység tagjainak is ki kell-e tölteniük a hivatalos papírokat, majd a kép, amint a marsi bolondokházába zárt helybéliek egymás vállára kapva, örömujjongva szaladgálnak velük, és miután megnyugodtak, elmondják, hogy ők is a Földről, a Szaturnuszról vagy éppen a Jupiterről jöttek.

/Ray Bradbury: Marsbéli krónikák Agave Könyvek, 2020, 464 oldal/


Az űrhajósok ekkor ébrednek rá, hogy bolondnak nézik őket, amikor pedig a főtisztviselőt megkérik, legalább nézze meg a rakétájukat, az elismerően bólogatva közli: ennyire tökéletesen kimunkált és hipnotikusan szuggerált fantáziaképet – mint az űrhajó – még sohasem látott. De mindez azonnal el fog tűnni, amint lelövi a kapitányt, hiszen az egész nyilvánvalóan az ő képzeletének műve. Majd amikor megteszi, és mégsem tűnnek el a legénység tagjai, őket is lelövi. De a halottak ugyancsak valóságosnak tűnnek, ők sem válnak köddé, mint ahogy a rakéta sem, így a marsi tisztviselő megbizonyosodik afelől, hogy ő is megőrült, és végez magával.

Valami történhetett hetvenegynéhány évvel ezelőtt a világban, hogy az írók ugyanarra gondoltak, bárhol jártak, bárhol éltek.

A kommunizmus akkor kezdte el, szerencsére azóta sem látott, globális térhódítását, ugyanakkor a nyugati világ szintén bemerevedett, ha nem is annyira, mint keleten, de a bürokrácia, a McCarthy-korszak, aztán az atombomba fenyegető réme, valamint az ehhez járuló hidegháború hasonlóan negatív, pesszimista gondolatokat keltett az irodalom művelőiben.

Emiatt viszont újból időszerűvé váltak alkotásaik, és itt nem csupán a már-már közhelyszámba menően emlegetett 1984-re (Orwell), vagy például egy Koestler-műre, a Sötétség délben címűre gondolok.

A mai világ bizonyos köreiben eluralkodott píszí, a szivárványos dogmák feltétlen tisztelete egyszerre hajaz a Márai Sándor Föld, föld!... című művében emlegetett értelmiségi magatartásra – „a marxizmus az ópiumuk” (utalás Marxra, és a vallásra mint a nép ópiumára) –, és a nagy sci-fi író, Ray Bradbury által megálmodott marsi bolondokra vagy a szintén a regényben szereplő úgynevezett Morális Légkörre.

Utóbbi testület nyomozója a „távoli jövőben”, a Marson készül lebontatni az egyik szereplő által újraálmodott, Edgar Allan Poe-elbeszélésből megismert rémes, de mégis az alkotó képzelet szabad áramlását jelképező Usher-házat.

Mindez fantazmagóriának tűnhet, ám az író a marsi telepesek bemutatásával az amerikai társadalomnak mutat görbe tükröt, az ő félelmeik, örömeik, szokásaik jelentkeznek újra a vörös bolygón, ahol az emberek a behurcolt bárányhimlővel már szinte teljesen kiirtották az őslakosságot, akárcsak annak idején a bevándorolt fehérek az Újvilág indiánjait.

A szöveg stílusa pedig olyan jó – elsősorban Kuczka Péternek, de a kötetben magyarul még meg nem jelent novellák és a Fahrenheit 451 fordítóinak is köszönhetően –, hogy egyszerűen nem tudtam letenni. Bradbury párbeszédei visszacsengenek az amerikai filmekből, a cselekményszövés annyira meglepő és fordulatos, hogy kíváncsian várjuk, mit hoz a következő fejezet, az újabb elbeszélés.

Friss ez a könyv, akár a hús, amely Mr. K házában sül, akinek felesége, az érzékeny Mrs. K telepatikus úton megérzi az első földi jövevény érkezését.

/Indulókép: Pixabay/