Nincs Bódynál ellentmondásosabb alakja a magyar filmművészetnek. 

Annyi minden volt egyszerre – rendszeralkotó teoretikus, innovatív művész, mozgalomindító szervező –, és annyi mindennek tartották – a filmnyelv filozófusának, korát megelőző művészforradalmárnak, a magyar kulturális elszigeteltség falát áttörő européernek, a pártállam ideológiai narratíváját kicselezni tudó, avantgárd lázadónak és legfőként (nemcsak műveiben, de megalkuvást nem tűrő személyében is) viszonyítási pontnak –, hogy a megmagyarázhatatlannak tartott öngyilkossága (1985) után kialakult nimbuszát ügynökmúltjának lelepleződése (1999) alig érintette. Hiszen hívei magyarázatokat találtak a besúgásra (a rendező így akart befolyást gyakorolni a hatalomra), valamint halálára (a titkosszolgálat ölte meg).

Bódy életművét folyamatosan publikálják. Három játékfilmjét (köztük a Psyché restaurált rendezői változatát) kiadták DVD-n, és írott műveinek közreadása is megkezdődött, Zalán Vince szerkesztésében, az Akadémiai Kiadó gondozásában. A 2006-os első kötet a pálya első szakaszának elméleti írásait közli: cikkeket, filmnovellákat,
önéletrajzot, továbbá a filmfőiskola előtt történelem–filozófia szakot végzett Bódy egyetemi szakdolgozatát. Tizennégy év után vállalta az MMA Kiadó a folytatást – ezúttal Gelencsér Gábor szerkesztésében.

A második kötet a Psyché (1980) és a Kutya éji dala (1983) című filmhez kapcsolódó írásos anyagokat közli. A Psychének kidolgozott a forgatókönyve, amelyben jelezni lehetett a filmből kimaradt vagy más helyen felhasznált részeket, ám a Kutya éji dala esetében, forgatókönyv nem lévén, csak a szinopszis és a filmben lévő, zömmel improvizált párbeszédek lejegyzése ad képet a végeredményről.

 

A kapcsolódó írásos anyagoknál is megvan ez a különbség. A Psychéhez Weöres Sándor és Bódy Gábor között lezajlott, szerteágazó kultúr-történeti, filozófiai, mitológiai témákat érintő, szellemi élményt nyújtó be-
szélgetés kapcsolódik. Ami azért is érdekes, mert a verses regény szerzője Bódy elkészült adaptációját kö-
vetően feltűnően kerülte a vélemény-nyilvánítást. Ugyancsak értékes adalékokat tár fel a film geneziséről, a koncepció kialakulásáról, a Bódyval közös munka során felmerült művészi problémák megoldásáról, kidolgozásáról vagy kidolgozatlanságáról Csaplár Vilmosnak, a forgatókönyv szerzőjének előszava. És ebben a részben olvasható az a levél is, amelyben Bódy egy francia producert próbál meggyőzni filmje értékeiről, valamint arról, hogy forgalmazza és támogassa új filmterveit.

 

A Kutya éji dala keletkezéstörténete kevésbé dokumentált. A hiányosságot – itt nincs forgatókönyv, csupán dialóglista, amely nem ad semmilyen leírást a kontextusról (nem tartalmazza a filmben alapvető fontosságú álom- és asszociációs elemeket) – nem pótolja a töredékes jelenetlista és a külön szövegként közölt diszpozíciós könyv, ahogy az operatőr, Johanna Heer jegyzete sem. A forgatási terv funkciójú diszpozíciós könyv olvasását megnehezítik a szövegben hagyott kellék-, ruha- és nyersanyagigényt leíró részek. Az operatőri jegyzetek banálisak, Bódy maga sokkal igényesebben összefoglalta elképzeléseit a hagyatékból előkerült és itt először publikált (eredetileg egy azonosítatlan, német nyelvű orgánumnak szánt) nyilatkozatvázlatban.

A legtanulságosabb a könyvet forgatva újranézni a filmeket: valami élesebben rajzolódik ki, van, ami vitára késztet, egyes részek felett eljárt, másokon nem fogott az idő.

Bódy fő erénye nem az, hogy új formai eszközöket talált ki. Ilyesmiből jóval kevesebb van, mint amennyit tulajdonítanak neki. A felvételeket mások már manipulálták előtte (magyar viszonylatban elég Huszárikot és
Tóth Jánost s főként Erdély Miklóst megemlíteni); szűrőket, fóliákat sem ő helyezett először optika elé, az asszociatív montázs pedig szinte közkincs volt (Dziga Vertovtól Makk Károlyig számos formában alkalmazták).

Ezért is disszonáns, amikor Bódy az említett francia producernek, Anatole Daumannak arról panaszkodik, hogy a Psychében alkalmazott „szemléletileg és technikailag ÚJ elemek rövidesen a filmkészítés közkincsévé (-helyeivé) válhatnak. Minthogy az új szemlélet úgy jön fel, mint eső után a giliszták, attól tartok, hogy sajátos geopolitikai helyzetemből adódóan, úgy tűnhetek fel, mint önmagam epigonja, ha nem kerül időben a világ elé a filmem” (220.).

A kísérleti filmek tapasztalatát remekművé formáló Amerikai anzix után Bódy a sokszor vitatott, de máig a filmkészítés alapvető eszközeként szolgáló, hagyományos, dramatikus (jelenetekben, történetben és karakterekben gondolkodó) filmkészítési eljárásnak a Psychében kívánt az asszociatív építkezés, az álomdramaturgia, a filmanyagnak realitástól való eltávolítása (látvány és hang roncsolása, színezés, jeleneten, képen belüli reflexió stb.) révén új értelmet adni, majd a dramaturgiai funkciót experimentális eszközökkel érvényesíteni.

Az elkészült film problémája éppen az, ami a most közölt forgatókönyv és a megvalósult film összevetéséből egyértelmű, hogy Csaplár Vilmos szövege ígéretesebb, mint a film. Hiszen a néha bravúros, máskor erőltetett képi megoldásokon túl a rendező nem fordított szükséges figyelmet a színészvezetésre (merev, teátrális vagy kínosan civil minden szereplő) és a színészmozgatásra (a testbeszéd szegényes). Többnyire a baráti körből felkért szereplői éppúgy artisztikus térelemei a rendező rideg beállításainak, mint egy oszlop vagy egy nagyon színesre világított erdő, és nemcsak az alig mozduló csoportképek tűnnek statikusnak, hanem egy báltermi tánc, sőt, egy vágtató kocsi is. Mert a sok esemény, az élet vad körforgása nem a fejlődést, a változást, hanem a változatlanságot, az emberi természet örök, a transzcendenstől érintetlen földhözragadtságát fejezi ki. Ez volt a – Weöresétől jelentősen eltérő – koncepció. Az eklektikus, máskor extrém kameraállásokat és originális felvételi technikákat alkalmazó forma pedig az újfajta látásmódot szolgálta.

Bódy, a filmnyelv teoretikusa a teóriát filmezte pályája kezdeteitől. 

A Psyché esetében, miközben a filmkészítés szemléletét akarta megújítani, valójában nem a filmet, hanem a film koncepciójának illusztrációját készítette el.

Ugyanez mondható el a Kutya éji daláról is: a Csaplár novellájához (Szociográfia) rendelt történet-, hangulat- és karakterfoszlányok nem gazdagabb, hanem zsúfoltabb narrációt eredményeznek (a szokott, életidegen játékmodorral együtt). A kötet erénye, hogy ez a két szöveg nemcsak egymással vethető össze, hanem Bódy saját anyaggyűjtésével, illetve a Gondolat-vázlatokban kifejtett koncepcióval is. A novellában izgalmas az állapotrajz, valóságosak az összefüggések, a gyűjtött anyagban sorsok körvonalazódnak, szemléletmódok tárulnak fel. A Gondolatvázlatok viszont már azt taglalja (és ezt a film dialóglistája egyértelművé is teszi), hogy Bódy csak hivatkozási alapot keres előzetes koncepciójának kibontásához: mindezt roncsolni, „mellékomponálni” kell (256.), hogy kirajzolódjék „a mai magyar falunak a részben roppant terhekkel, maradiságokkal, részben bizonyos konjunkturális tulajdonságokkal összevegyített, azonban mindenképpen passzív, mármint szellemi dolgok vonatkozásában passzív képe” (255.). Hogy Bódyt érdekelte-e a magyar falu valósága, az több mint kérdéses.

Politikai és művészi kockázatvállalás nem ebben a késő Kádár-kor eltompult kvázi szocializmusának alig burkolt kritikájaként ünnepelt alkotásban van. E téren a dokumentumfilmesek vagy a Budapesti Iskola lényegesen hitelesebb, árnyaltabb és empatikusabb képet rajzolt a 70-es, 80-as évek Magyarországáról. A besúgói tevékenységének ismertté válása után sötét angyalként aposztrofált rendező számára a társadalomkritikánál jóval fontosabb volt a valóság látható szintjeit meghaladó szférák megidézése. Ezek azonban kevésbé transzcendens vagy misztikus tartalmak, inkább pszichológiaiak. Bódy közeget keresett élethazugságban élő, meggyötört, feldolgozatlan, félbemaradt sorsú, bűnös hősei passiójához. Nem nehéz belelátni a rendezőt az általa alakított álpap szerepébe, és azonosítani a filmszöveg utolsó, immár nem improvizált passzusának latrával: „Miközben minden szem várakozóan a Megváltóra mered, senki sem veszi észre, hogy a bal lator csendben leszáll és hazasomfordál” (286.).


/Bódy Gábor egybegyűjtött  filmművészeti írások 2. Szerkesztette: Gerencsér Gábor MMA Kiadó, Budapest, 2020, 326 oldal//

A kinematográfus írásainak megjelentetését vállaló MMA Kiadó érdeme jelentős, a szerkesztő munkája elismerésre méltó. Ám Bódy Gábor életműve értő monográfusra vár, aki felülvizsgálja a rajongó vagy elutasító értékítéleteket, valamint a rendező alakját, cselekedeteit és döntéseit érintő vélekedéseket. Gondolva arra, hogy „a világot csakis és kizárólagosan a maga totalitásában szabad felfogni és értelmezni” és „minden összetartozik” – ahogy a kötet Előhangjában – barátja és pályatársa ars poeticáját idézve – Tarr Béla fogalmaz.

Bódy Gábor nemcsak átvilágította azt a rendszert, amelyben élt, hanem sajátos útjaival, vérrel megpecsételt fausti alkujával meg is testesítette azt.

/Indulókép: A Nárcisz és Psyché egykori plakátja Fotó: Wikimedia Commons/Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet/