A Szovjetunióba elhurcoltak nagyobb részét civilként, hadifogolyként, internáltként úgynevezett „malenkij robot”-ra vitték. Kisebb részük konkrét, de koholt politikai vád alapján került a Gulagra.
Első transzportjuk 1953. november 25-én térhetett haza, lefogyva, megnyomorítva, fiatalságuktól, álmaiktól, vágyaiktól, akaratuktól megfosztva…
Az egykori rabokat Magyarországon priuszosként tartották számon, a „szerencsésebbeket” az 1960-as években rehabilitálták, de akadtak, akiket igen későn, csak az 1980-as, 1990-es években.
A hazatértek között volt Pintér Károlyné Rohr Magdolna, akit tizenhat esztendősen hurcoltak el. Az ostrom idején szovjet katonák erőszakolták meg, koholt vádak alapján elítélték, kilenc esztendőt töltött a leghírhedtebb táborokban (Bratszk, Tajset, Zajarszk környékén). Hazatérte után csak másodrangú munkákat vállalhatott, a rendszerváltásig a belügyi szervek megfigyelése alatt állt. Férjét az egyik táborban ismerte meg, hazatértük után született lányuk, Pintér Jolán.
Pintér Károlyné Gulagot megjárt túlélőként a rendszerváltozást követően szinte azonnal kezdeményezője lett a fővárosi Gulag Emlékmű felállításának. Szorgalmas szervezőmunkája eredményeként avatták fel az V. kerületi Honvéd téren 1993 novemberében a világ első Gulag Emlékművét, az Emberkeresztet, Veszprémi Imre szobrászművész alkotását. Az emlékmű felavatását követően évente megemlékezéseket szervezett. Legfőbb megküzdési stratégiája – ahogyan a lélektan a stresszhelyzetekkel szembesülés tipikus megközelítési módjait nevezi –:
a sorstársak felkarolása, az emlékmű ügye volt.
Nehéz sors jutott a tizennégy évesen elfogott Hartmann Klárának is. A négyesztendősen árvaságra jutott kisgyermeket rokonok nevelték Göncön, ahonnan szinte kislányként – egyik családtagja helyett – vitték el. Megjárta a kijevi börtönt, majd
miután mindent „bevallott” – a vád szerint német kémként tevékenykedett –, Szibériába került. 1949-ben már Kazahsztánban
folytatódtak megpróbáltatásai. 1953 novemberében ő is átlépte a magyar határt, s folytatódott korántsem könnyű élete: válás, majd kőművesmunka, végül a szembesülés a gyermektelenség szomorú következményével.
Élete végül mégis jó irányt vett: második házasságában szerető családra, fogadott gyermekre talált Gödrén, ahol jelenleg is él. Hartmann Klára kilencvenkét esztendősen is minden nagyobb megemlékezésen – országszerte és határon túl egyaránt – jelen van és aktívan részt vesz, rendhagyó történelemórákon meséli el tragikus történetét. Az ő legfőbb megküzdési stratégiája a kibeszélés, története elmondása lett.
Hazatérhetett Rózsás János, a magyar Szolzsenyicin is, aki a rendszerváltozást követően a Gulag-rabok élő emlékezete lett. Megjárta Szibériát, Kazahsztánt, s bár sokszor került a halál torkába, mégsem adta fel. Leventeként hurcolták el, fegyveres szervezkedés vádjával ítélték el, majd tíz évig volt kilencezer kilométer távolságra lakhelyétől, Nagykanizsától.
Élete nagy találkozása azonban a Gulagon történt: Alekszandr Szolzsenyicin, az egyik leghíresebb orosz író lett szellemi társa,
akitől nemcsak oroszul tanult meg, hanem általa az orosz irodalmat is részletesen megismerhette.
Hazatérte után Rózsás János könyvelő lett, s bár úgy tűnt, beilleszkedik a hazai életbe, a háttérben súlyos erők munkálkodtak. Életét végigkísérte a magyar és a szovjet állambiztonság folyamatos megfigyelése és vegzálása, főként akkor, amikor megírta a magyar Gulag-regényt, a Keserű ifjúságot. A rendszerváltozás után azonnal a nyilvánosság elé lépett, előadásokat tartott, és
sziszifuszi munkával, saját erejéből állította össze a Gulag-lexikont.
Legfőbb megküzdési stratégiája a lelki trauma irodalmi memoárba transzformálása és a monumentális mű, a Gulag-lexikon elkészítése lett.
Mindhárom életút sajátos, ám példaértékű sorstörténet. Mindhárom szereplő a rendszerváltozást követően a Gulag Alapítvány aktív tagja, közreműködője lett, sorsuk nagyban összekapcsolódott, de egyéni harcaikat, küzdelmeiket egyedül vívták. Rohr Magdolna és Rózsás János – nagy életművet hagyva maga után –, néhány esztendeje távozott az élők sorából. Hartmann Klára – hála a Gondviselésnek – ma is jó egészségnek örvend, lelki tartása minden találkozásunkkor erőt ad számomra is.
Nemrégiben, a Gulag Alapítvány rendhagyó történelemóráján arra intette a fiatalokat: vigyázzanak a szabadságra, találják meg az élet értelmét, örüljenek az életnek. A teremben még nagyobb csend lett, a fiatalok tekintete nemcsak érdeklődést, hanem mély megértést is mutatott. Ezen az emléknapon nemcsak ezeket a tanulságos sorsokat érdemes tanulmányozni és emlékezni, hanem tudatosítani magunkban: becsüljük meg, ami adatik, becsüljük meg jólétünket!
Nyitókép: A Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot emlékhelye a ferencvárosi pályaudvar mellett (MTI/Mohai Balázs)
