A republikánus Michel Barnier alakított kisebbségi kormányt, ám a költségvetési vitákat az ő legendás tárgyalási képessége sem tudta sikerrel lezárni.

A francia kormányválság története nem most, hanem 2022-ben kezdődik. Akkor Emmanuel Macront 58,54 százalékkal újraválasztják. Az elnök azonban kivár. Húzza az új kormány kinevezését és ezzel a „szokásos” dinamizálási üzenet megfogalmazását. Pedig annak rendje és módja szerint zajlik a nemzetgyűlési kampány. Macron úgy hiszi, így is, úgy is megkapja a franciáktól a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Elvégre az intézmények úgy vannak kitalálva, hogy a győztes elnök pártjának mindig legyen többsége! Ám ezúttal nem lesz.

Jön a kisebbségi kormányok kora: Élisabeth Borne-é és Gabriel Attalé. Tény, ezek a kormányok is cselekszenek – a Borne-kabinet például nyugdíjreformot fogadtat el –, de sokszor drága áron. Borne gyakran nyúl az alkotmány 49.3-as cikkelyéhez, amely lehetővé teszi, hogy egy törvény többség nélkül is átmenjen a Nemzetgyűlésen. Ha ez az alsóháznak nem tetszik, akkor bizalmatlansági indítványt fogadhat el. Michel Barnier később éppen egy ilyenbe bukik bele. Előfordul az is, hogy a centrum megegyezést tud kötni ellenzéki frakciókkal, például a republikánusokkal, konkrétan a migrációs törvény esetében.

Azonban a kormányzás alapvetően bizonytalan. Az elnök népszerűsége hanyatlásnak indul: a 2022-es újraválasztásakor negyvenegy pontról startol, 2024 májusában harmincegyen áll. Az európai parlamenti választás láttatja a tágabb politikai erőviszonyokat is. A Nemzeti Tömörülés jelentős előnnyel nyer: a leadott szavazatok 31,37 százalékával, míg Macron pártja 14,6 százalékkal végez a második helyen, a mérsékelt szociáldemokrata baloldal pedig 13,83 százalékkal majdnem utoléri, miközben a radikális Lázadó Franciaország is 9,89 százalékot szerez.

Többek között az utóbbi két párt viszonya bátoríthatja a francia elnököt arra, hogy megpróbálja felrázni az ügyek menetét, s hogy feloszlassa a Nemzetgyűlést. 2023. október 7. után a francia baloldal Nupes nevű szövetsége ugyanis szétesik, a mérsékeltek és a radikálisok között vita alakul ki, ki kell-e mondani, hogy terrorcselekmény történt (a lázadók egész kampányt építenek a palesztin témára a következő hónapokban). Macron talán abban bízik, hogy a Nupes nem áll újra össze. Így esetleg megvalósulhat a régi elképzelése, a szocialisták centrumba húzása (a jobboldalon a republikánusoknak ugyanezt a sorsot szánja az elnök). Ám ha így gondolja, téved: a baloldal Új népfront néven ismét összeáll, és az előrehozott választásra zárójelbe teszi a vitáit.

Ma már tudjuk, akármit is tervezett Emmanuel Macron a júniusi előrehozott választással, nem érte el a célját.

Ha erősebb frakciót kívánt építeni a pártjának – nem sikerült. Ha az volt a szándéka, hogy a Nemzeti Tömörülés kormányozzon és kopjon 2027-ig – ez sem jött be. Ha azt akarta, hogy a baloldal szétrobbanjon – nem történt meg. Macron ismét kivárt. Kora ősz lett, mire kiderült, hogy a republikánusok – a Nemzetgyűlés ötödik legnagyobb frakciója – ezúttal hajlandók koalíciót kötni, amennyiben megkapják a miniszterelnöki pozíciót. Az abszolút többség a republikánusokkal együtt sincs meg – most sem. A mai koalíciós erők együtt is kisebbek, mint a Borne és Attal mögött állók voltak (pedig ha az előző ciklusban születik meg ugyanez a koalíció, akkor támogatóinak létszáma még átlépte volna a kétszáznyolcvankilenc fős parlamenti többséget).

2022–2024 között sokszor számolnak az elemzők azzal, hogy az akkor még ellenzéki republikánus frakció a mérleg nyelve: ha ők bizalmatlanságot kezdeményeznek, bukhat a kormány. Talán Macron ezt akarta megelőzni a nyári feloszlatással. Ám ha ez volt a célja, ez sem sikerül. Ugyanis Michel Barnier-nek és a centrum-republikánus koalíciónak is számolnia kell a mérleg nyelvével, ezúttal a Nemzeti Tömörüléssel. Azzal, hogy Barnier addig marad, amíg az RN-frakció nem szavazza meg a baloldal valamelyik bizalmatlansági indítványát. Ez a pillanat végül most érkezett el.

Ám ez csak a ma ismert vége – talán csak egy fontos fordulata – annak a történetnek, amely 2022-ben kezdődött. A kérdés az, hogy hány fordulat fér még bele a sztoriba. Ha pedig Macron netalán a fordulatok megakasztásán törné a fejét, nyáron újabb nemzetgyűlési választással próbálkozhat az erőviszonyok átrajzolására.

 

A szerző politológus, a Milton Friedman Egyetemen  oktatója

Nyitókép: Macron televíziós beszédének közvetítését nézik emberek Párizsban 2024. december 5-én (fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez)