Ön tíz különböző börtönben vitt színre a tízparancsolattól inspirálta zenés drámákat a fogvatartottakkal közösen. Hogyan lehetett őket megszólítani, meghívni a közös kreatív munkára?

Fontos hangsúlyozni, hogy nem a fogvatartottaknak szóló, nekik előadott műsorról beszélünk, hanem egy nagy ívű közös munkáról. Hónapokon át együtt dolgoztam és alkottam velük, minden betűben, minden hangban benne van a személyiségük, a legbenső érzéseik, vágyaik.

Tíz fegyintézetben egy-egy kiválasztott parancsolat állt a program fókuszában,

mintegy huszonöt-harminc férfi, női, illetve fiatalkorú elítélt önkéntes részvételével. Az első személyes találkozás teológiai és pszichológiai alapokra helyezett beszélgetés keretében zajlott, amin nemcsak a fogvatartottak voltak jelen, hanem az állomány tagjai is, a fegyőrtől a reintegrációs tiszten át a kulturális munkatársig és lelkészig.

A beszélgetés során közösen gondolkodva fejtegettük a parancsolatokat, miközben számukra, s a magam számára is mély nyomokat hagyó benső építkezést jelentett ráébredni, mennyi üzenetet rejtenek az Isten által megfogalmazott fundamentumok. Példaként említeném Tökölön, a fiatalkorúaknál fölmerült gondolatokat:

hogyan lehet tisztelni apádat és anyádat, ha otthagytak a kórházban, ha soha nem takartak be, mikor fáztál, soha nem vigasztaltak meg, amikor nehéz helyzetekben voltál.

És megindító volt rátalálni arra a gondolatmenetre, hogy már az is tiszteletet érdemelhet, hogy megkapták szüleiktől az élet lehetőségét, holott másképp is dönthettek volna. De az is irányt mutathat, hogy a negatív példát ellensúlyozva ők majd támogató és szerető szülőként megmutathatják a felelősségteljes utat saját gyermekeik életében.

A szegedi Csillagbörtönben született dráma átütő erővel világított rá a legsúlyosabb bűntettre, az ember-
ellenes cselekedet legsötétebb formájára, ugyanakkor arra is ráirányította a figyelmet, hogy az emberi élet kioltásán kívül

hogyan ölhetjük meg a másik álmait, vágyait, és hogyan pusztíthatjuk el az önmagunkba vetett hitünket és elképzelt jövőnket.

Az első beszélgetést követően mindnyájuktól egyenként érdeklődtem részvételi szándékukról és motivációik okairól. Lelkesedésük és alázatuk számomra is nagy ösztönzést jelentett, mert nem csupán igent mondtak a lehetőségre, hanem alázattal köszönték meg, hogy külön jutalom nélkül ilyen léleképítő kezdeményezés részesei lehetnek. Megérezték, hogy a művészet által az életüknek tartott tükörben Isten közelségét élhetik át.

Reintegráció, nagy ívű közös munka (Bach Máté fotói)

 

Hogyan születtek meg a jelenetek, miként zajlott a próbafolyamat?

Harminc-ötven perces zenés színdarabokat írtunk, közösen állítottuk össze a szövegkönyvet, mindenki szabadon dönthetett, milyen formában kíván részt venni ebben a kreatív munkában: szereplőként, díszlet- vagy jelmezkészítőként, vagy akár zeneszerzőként.

Műfajilag színes zenei anyag született, minden részt vevő fegyintézet megtalálva saját hangját más-más stílusban komponált. Az előadásokon zongoristaként és énekesként is közreműködtem. Szombathelyen például az elítéltek burleszk (komédia) formájában bámulatos érzékenységgel,

a humor és a mélység között az egyensúlyt megtalálva és megtartva nyúltak hozzá a rendkívül összetett mondanivalóhoz, kerülve a blaszfémiát.

A hónapokig tartó próbafolyamat során alázatos, profi csapatmunkában volt részem. A fogvatartottakkal közösen ötleteltünk és álmodtuk meg, milyen szituációba és koncepcióba helyezhetnénk a parancsolatok üzenetét. Elgondolkodtató volt a jelenbe ágyazott tanítások „miért”-je, ami rávilágított arra, hogy az elítéltek mába helyezett történeteikkel személyes sorsuk által kívántak megnyilvánulni.

Elgondolkodtató volt a jelenbe ágyazott tanítások „miért”-je

 

A fegyintézetek abban is kreatívnak bizonyultak, hogy a szűkös költségvetés miatt a színpadkép, a jelmezek gyártását saját kézzel, minimális ráfordítással oldották meg. Minden fegyintézet különleges ötleteivel rendkívüli rátermettségről tett tanúbizonyságot. A teljesség igénye nélkül jól példázzák ezt a Baracskán készült papírpoharak és tányérok, a szombathelyi festmények, a kalocsai gyönyörű papírvirágok, a varrodájuk által varrt jelmezek vagy a Tiszalökön maguk rajzolta plakátok is.

Tanulságos volt, hogy

a fegyintézetek nem versengtek egymással, hanem összedolgoztak: dalokat írtak egymás számára, vagy éppen jelmezeket küldtek egyik börtönből a másikba.

A programban való részvétel feltétele a jó magaviselet és a maximális együttműködés volt, ami elősegítette a résztvevők indulatkezelési problémáinak enyhülését, hiszen bármely rendbontás a programból való kizárással járt. Létfontosságú üggyé vált számukra az előadás, egy szegedi elítélt úgy fogalmazott: nekik ez az alkotás nagyon sokat jelent, próbától próbáig élnek.

Hogy élte meg ezt a környezetük, mit szóltak a zárkatársak?

Büszkék voltak rájuk, volt, hogy segítették egymást a szövegtanulásban is. Különösen motiváló volt a fogvatartottak számára a próbafolyamat során az a tudat, hogy

a bemutatókon a közönség soraiban majd hozzátartozóik is ott ülhetnek. Megindító pillanatoknak lehettünk tanúi,

ahogy az elítéltek az előadásokba beleszőve, a szavak és hangjegyek által közvetítették üzeneteiket, bocsánatkéréseiket és köszönetüket családtagjaiknak.

Létfontosságúvá vált az előadás (Zenevarázslat Facebook)

 

A bemutatókat további börtönelőadások követték, amelyeken tovább fejtegethették a parancsolatok értelmét a többi elítélttel. Az egész folyamat jóval túlmutatott a művészeten, hiszen a kényszerű összezártságban a másik mélyebb, emberségesebb megismeréséhez vezetett: a résztvevők olyan arcukat mutatták meg, amely a börtönélet hétköznapjaiban nem tárulhatott föl.

Honnan ered Önben ez a mások felé fordulás, ez a résztvevő segíteni akarás, ami a „magas művészet” világában nem föltétlenül magától értetődő?

Gyermekkoromban meghatározó volt szüleim aktív társadalmi élete, és ma már tudom, hogy a mások felé fordulás, alázat, közvetlenség az én cselekedeteimben is visszacseng. Hívő ember vagyok, s úgy érzem: Isten olyan embereket küldött az életembe, akik szintén ezt a mintát követik. Hálás vagyok, hogy Isten a zongoraművészi pályám mellett különleges feladatokkal is kiszínezi művészi életutamat, hiszen a legszebb koncertszínpadok, az iskolák, az Erzsébet-táborok mellett egészen rendhagyó helyszíneken, börtönökben is zongorázom.

A projektben való részvételem előzményeként tekintek

Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi gyermekotthonaiban tett látogatásaimra, ahol a zongora hangjaival nyitogattam a gyermekek szívét a klasszikus zenére.

Az ott tapasztalt élmények érlelték meg bennünk a közös elhívást, felismerve, hogy a hangjegyekbe zárt üzenet Isten igéjével párosulva kapukat nyithat meg az elítéltek lelkében.

Mindenkinek van egy önmegvalósító életszakasza, én is nagyon hálás vagyok, hogy szerte a világon szép koncerttermekben léphettem föl, de ahogy telik az idő, az ember már nem elsősorban bizonyítani, hanem sokkal inkább átadni szeretne.

Nem bizonyítani, inkább átadni szeretne (Zenevarázslat Facebook)

 

A háború kitörése óta is sokat jártam Kárpátalján, most is Ungváron a mesterkurzus ideje alatt kétszer kellett lemennünk az óvóhelyre… Mindehhez emberileg és szakmailag is hatalmas erőt adnak példaképeink, például Liszt Ferenc, akinek a társadalmi ügyek iránti nyitottsága mindig inspiráló számomra. Vásáry Tamás szavai is igen megtisztelőek voltak, mikor azt mondta: az általam megálmodott ZeneVarázslat mozgalomban látja tovább élni a maga örökségét a diákság körében. Vallom, hogy amit az ember kapott, azt alázattal kell használnia és továbbadnia mások életének szebbé tételére.

Liszt Ferenc munkásságával doktori disszertációjában is foglalkozik. Úgy hiszem, ma az emberek többségének Lisztről nem elsősorban a társadalmi felelősségvállalás jut az eszébe, hanem a rengeteget turnézó, extravagáns művész, aki a fél világot meghódította; korának „rocksztárja”, rajongás tárgya, a nők bálványa volt. Ön másféle képet is fest Lisztről…

Én is sokat vagyok úton, és hálás vagyok, hogy rengeteget koncerteztem és koncertezem jelenleg is. Boldog vagyok, hogy határon innen és túl számos turné adatott meg a maga csillogásával és lendületével. De

ugyanolyan fontosak számomra az ifjúsági koncertek

is; jelenleg Nyíregyházán és környékén tizenhat koncertet adok a Filharmónia Magyarország szervezésében. De mindig is hangsúlyoztam: a koncertnek nem csupán a fellépő művészről kell szólnia. Az a jó előadás, amelyről úgy megy haza az ember, hogy elkezd valami sarjadni a lelkében, és napok múlva is eszébe jut a klasszikus zene üzenete.

Természetesen számomra is öröm, ha koncert után a gyerekek ölelgetnek, autogramot vagy közös fotót kérnek, de

sokkal fontosabb, hogy a későbbiekben egy komolyzenei részletet hallva nem tekerik el a rádió gombját.

És ha netán még zeneiskolába is beiratkoznak, vagy érdeklődni kezdenek a klasszikus muzsika iránt, akkor valóban van létjogosultsága a jelenlétemnek.

Kérdés, milyen nyomot hagyunk és mit adunk a befogadónak? Liszt Ferencnél is lezajlott ez a változás: bejárta lovas kocsin Európát, számos nagy sikerű koncertet adott, mégis későbbi éveiben az alkotás és a másoknak adás került életének középpontjába. Gondoljunk csak a jótékonysági koncertek szervezésére, tanári munkásságára vagy a Zeneakadémia megalapítására. Ez az érési folyamat, ez a továbbadás is fontos az ő örökségében.

Már majd kétmillió gyermeket értünk el (Zeneképzelet Facebook, Király Fruzsina rajza)

 

A ZeneVarázslat mozgalommal mi is már majd kétmillió gyermeket értünk el, és amellett, hogy megmutatjuk a klasszikus zene szépségeit és értékeit, fontos, hogy

kineveljük a jövő koncertlátogató közönségét.

Ön valóban úgy látja, hogy ez a segítő, hídépítő munka támogathatja akár a mindennapok szintjén is a társadalmi rétegek közti átjárást? Mert bár Isten tenyerén egyenlők vagyunk, mégis hatalmas falak állnak ember és ember között…

Hiszek abban, hogy Isten mindenkit szeretetből teremtett, és hiszek az embereket összekötő lélekhidakban.
A művészet elmossa a határokat, és le tudja dönteni a köztünk álló falakat. És hiszem, hogy általa kimondhatóvá válik az elmondhatatlan, és gyógyír lehet a lelki sebekre.

A művészet le tudja dönteni a köztünk álló falakat

 

Sokszor kérdezik tőlem, hogy van ennyi energiám, és hogyan lehet a zene által varázsolni minden alkalommal a színpadon? Hogy őszinte legyek,

annyi szeretetet és pozitív megerősítést kapok, hogy mindig van miből adni.

És mindig ott munkál bennem az az érzés is, hogy a közönségben ülők számára talán ez az első és sokuknak esetleg az egyetlen alkalom, hogy találkozhatnak a klasszikus zenével. Az pedig, hogy ez az élmény milyenné lesz, életük részévé válik-e a zene, az most rajtam múlik. És ha ez a csoda megtörténik, az a legszebb visszaigazolás, aminek a hangokon is túlmutató üzenete van.