A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó nemzetközi rendszer törékeny, miként több kulcsfontosságú egyezmény megszűnése is mutatja, és az is, hogy Oroszország 2023. február 23-án felfüggesztette részvételét az utolsó fennmaradt, mérföldkőnek számító, stratégiaifegyverzet-csökkentési Új START-szerződésben. Mindez nukleáris dimenziót is ad a háborúnak.

A hidegháború alatt a Szovjetunió több mint hétszáz, az Egyesült Államok több mint ezer nukleáris tesztet hajtott végre. A hidegháború után azonban a nukleáris fegyverkísérletek leálltak. 1990-ben ratifikálták a nukleáris robbantások mértékét szabályozó szerződést, 1996-ban pedig aláírásra megnyitották az átfogó atomcsendszerződést (CTBT). Bár Oroszország ratifikálta a CTBT-t, a megállapodás még nem lépett hatályba, mert hét másik állam, köztük Kína és India mellett az Egyesült Államok nem fogadta el (habár Washington önként tartja magát a robbantási moratóriumhoz). 1998 óta kísérleteket kizárólag Észak-Korea végez, mivel a többi atomfegyverrel rendelkező állam nem látta annak hasznát.  

Ha pedig nincsen haszna, most miért gondolna Oroszország próbarobbantásra? Azért, mert az Ukrajna elleni láthatólag sikertelen háborúja miatt megváltozhatnak a nukleáris teszteléssel kapcsolatos számításai.

Ezért egy esetleges próbarobbantást a háború szemszögéből vizsgálna meg, és „hibrid hadviselési módszere" részének tekintené, olyan stratégiának, amely politikai, katonai, diplomáciai, gazdasági és egyéb tényezőket kapcsol össze a kívánt eredmény elérése érdekében.

Milyen okoknál fogva juthatna el az orosz vezetés az esetleges kísérleti atombomba-robbantás elrendeléséhez?

A legkézenfekvőbb ok, amely felmerülhet, a viszonosság elvéből fakad. Putyin elnök februári, országértékelő beszédében közölte, hogy ha az Egyesült Államok nukleáris kísérletet hajtana végre, Oroszország viszonozná azt. Ez beleillik Oroszország azon önképébe, hogy az Egyesült Államokhoz hasonló nagyhatalom. Mivel azonban az Egyesült Államok semmilyen jelét nem adta annak, hogy az önkéntes tesztelési moratóriumon változtatni akarna, Oroszország elnöke valójában nem válaszolt valamire, hanem kezdeményezett. Ilyenformán a nyilatkozatát aligha tekinthetjük megnyugtatónak, a nem a viszonosság elvéből fakadó esetleges  okokat pedig meg kell vizsgálnunk. Végül is Oroszország értelmezheti az USA nukleáris politikáját – beleértve az atomcsendszerződés ratifikálásának elutasítását és a közelmúltban kiadott nukleáris elrettentésre fókuszáló amerikai–dél-koreai Washingtoni Nyilatkozatot – úgy, hogy abból elkerülhetetlenül következik az amerikai nukleáris tesztelés végkimenetele. Erre fel Oroszország olyan nukleáris kísérletre szánhatja el magát, amelyet ő maga megelőzőnek minősít, mások pedig akként értelmezhetnek.

A viszonosság elvén kívül Oroszország legfőképpen három valószerű oknál fogva hajthat végre atomkísérletet: a katonai képességével kapcsolatos aggályai miatt, illetve azért, hogy a narratívát befolyásolja, és jelzésértékű lépést tegyen. A legegyértelműbb okot a tesztelésre alighanem a katonai képességeivel kapcsolatos aggályai szolgáltatják.

Azért tartaná szükségesnek a kísérleti atomrobbantást, mert elöregedett fegyverkészletei megbízhatóságát csakis teszteléssel tudná igazolni.

A próbarobbantással tehát ellenőrizné és bizonyítaná nukleáris arzenálja valóságos bevethetőségét, amit az indokolna, hogy a háború alakulása ezeket a félelmeit felerősíti.

A második életszerű ok az lehet, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni a háborúról szóló mostani nemzetközi narratívát. Mivel a háború nem hozott számottevő orosz sikert, a nemzetközi média pedig Ukrajna váratlan ellenálló képességére és hősies katonai teljesítményére összpontosít, egyre inkább fokozódik a nyomás Putyinra, hogy az Oroszország „gyengeségéről” szóló narratívát  ellensúlyozza, és így arra a következtetésre jusson, hogy kísérleti atomrobbantással meg tudja fordítani a narratívát. Az indoklás pedig úgy szólna, hogy a tesztelés határozottan és erőteljesen emlékeztetne Oroszország nukleáris nagyhatalmi státuszára, de nem jelentene közvetlen eszkalációs lépést. Ráadásul ez a módszer fokozná a bizonytalanságot a tekintetben, hogy Oroszország mikor és milyen feltételek mellett folyamodna atomfegyverekhez az Ukrajna elleni háborúban.

A nukleáris tesztelés harmadik oka az lehet, hogy általa Oroszország jelzést akar adni. A jelzés politikai, katonai és egyéb dimenziókkal rendelkező eszközével egy állam bizonyos célok elérése érdekében él, általában azért, hogy ellenfelét befolyásolja. Egy atombomba-kísérlet afféle jelzés lehetne a közvélemény számára a tesztelő elszántságáról. De lehet közvetlen üzenet is konkrét célközönségnek. Azért is végre lehet hajtani egy próbarobbantást, hogy Ukrajnát rábírja a harcok beszüntetésére. Az Egyesült Államoknak szóló üzenetként pedig az az érvelés húzódhat meg mögötte, hogy így lehet elrettenteni az Egyesült Államokat Ukrajna további katonai és hírszerzési támogatásától, akár a kormányzati döntéshozatal megváltoztatásával, akár az amerikai belpolitikai helyzet elbizonytalanításával. Hasonló logika vonatkozna az Ukrajnát támogató európai államokra is, ha ők lennének a célközönség. De egy próbarobbantás lehet jelzés a hazai orosz szereplők számára is, akár a közvélemény megnyugtatására, akár Putyin ellenfeleinek elrettentésére. De az üzenet szólhat a konfliktusövezeten kívüli közönségnek is. Putyin gondolhatja úgy, hogy egy ilyen akcióval Peking szemében bizonyítaná elszántságát és hitelességét. Szánhatja olyan jelként, amely elrettenti a világ többi részét attól, hogy bármely oldalra álljon.

Vajon ezekből a lehetséges okokból az következik, hogy az orosz elnök szükségképpen élni is fog a kísérleti atombomba-robbantás eszközével? Nem.

Miatta Oroszország annyira elszigetelődnék a világ legtöbb államától, hogy ezzel a korlátozó tényezővel Putyinnak számolnia kell.

Ráadásul Oroszország ellenfeleinek (de szövetséges és nem szövetséges partnereinek is) a reakciója teljességgel kiszámíthatatlan lenne. Így ezen okok egyike sem ígér feltétlenül olyan előnyt, amely felülmúlná a várható hátrányokat.

Kizárhatjuk-e tehát a kísérleti atombomba-robbantás lehetőségét? Sajnos szintén nem, mivel kellő nyomás esetén egy vagy több ok összekapcsolódhat egymással, megváltoztatva a számítást. A háború alakulása Putyinból fokozott kockázatvállalást válthat ki. Az atomtabut, a nukleáris fegyverek használata mellőzésének normáját az elmúlt évtizedekben sok állam, úgy tűnik, kellőképpen magáévá tette, ami eddig elrettentette azokat a nukleáris eszkaláció meglépésétől. A tabu a kísérleti atombomba-robbantás és az atomfegyver-használat közötti összefüggés átláthatatlan voltával együtt óva inti Oroszországot attól, hogy háborúja nukleáris dimenzióját tényleges cselekvésbe fordítsa át.

 

A szerző az NKE Amerika Kutatóintézetének vezetője

Angolból fordította: Pásztor Péter

A cikk eredeti angol változata itt olvasható.

 

Nyitókép: Orosz RSZD–10 Pionyer közép-hatótávolságú ballisztikus rakéta atomtöltettel, 2011-ben