A külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban élő, az atombomba, majd a hidrogénbomba létrehozásával foglalkozó – Marslakóknak nevezett – tudósok megfigyelése és a megnyerésükre tett kísérlet mennyiben volt a magyar állambiztonság önálló elhatározása, illetve mennyiben hajtották végre a szovjetek utasításait?

A Szovjetunió folyamatosan kontrollálta a magyar hírszerzést, amely alárendelt szerepet játszott. A tudományos hírszerzéssel kapcsolatos információkat a magyarok átadták a szovjeteknek. Nehéz válaszolni arra, hogyan működött együtt a két szolgálat, mivel nem ismertek a szovjet irattárak dokumentumai. Az Állambiztonsági Történeti Levéltárban (ÁBTL) fellelhető iratokban találkozunk olyan utasításokkal, hogy egyes anyagokat fordítsanak le oroszra.

Amikor egy ügyet leállítottak, mint például Szilárd Leó esetében, ezt egyeztették a szovjet elvtársakkal.

A technikai információk megszerzése terén közvetlen szovjet protokoll, stratégia és terv alapján működött a magyar titkosszolgálat. A magyar származást, a tudóstársadalomra jellemző kapcsolatrendszert a magyar állambiztonság jobban ki tudta aknázni a titkosszolgálati munkában.

Az amerikai – s általában a nyugati – politika mennyire volt fogékony a kommunista ideológia és politikai gyakorlat veszélyességére nézve?

A nácizmus veszélyének felismeréséhez is időre volt szükség az Egyesült Államokban. Wigner Jenő egy interjúban arról beszélt, hogy ők megélték a náci ideológia valódi arcát Németországban. Az onnan elmenekült tudósok felismeréseit a világháború kirobbanása előtt sokan értetlenül fogadták Amerikában. Később az amerikai értelmiség egyértelműen a nácizmus ellen foglalt állást. A kommunizmusban ellenben sokan olyan megoldásokat, olyan ideológiai megközelítéseket láttak, amelyekkel azonosulni tudtak.

Szentgyörgyi Albert európai motortúrán 1934-ben (Pesti Napló, Wikipedia)

 

A könyvben szereplő négy tudós baloldali beállítottságú volt. Hárman a Galilei Kör, a Huszadik Század szellemi vonzásában nőttek fel az 1900-as évek elején. Szent-Györgyi Albert pályafutása más utat mutat, de baloldaliságának fenntartásával. Meggyőződésüket az Egyesült Államokban sem tagadták meg. Baloldaliságuk mennyiben találkozott a Szovjetunió, majd 1945 után a magyarországi kommunista hatalom ideológiájával?

A baloldaliság mást jelentett a két világháború között Magyarországon, mást a második világháború után, és megint mást az Egyesült Államokban. Az említett tudósok – a Horthy-korszakhoz való viszonyukból kiindulva – liberális baloldali beállítottságúak voltak.

A tudósok felfogásában később azonban változás következett be. Teller Ede a második világháború után inkább jobboldalinak mondható a politikai palettán. De nemcsak nála, másoknál is megfigyelhető a fordulat. Ehhez hozzájárult a világpolitikai helyzet változása. A hidegháború kirobbanásával az addig szövetséges Szovjetunió ellenséggé vált.

Neumann János, Wigner Jenő és Teller Ede a fegyverkezési verseny mellett érvelt.

Továbbra is kötődtek Magyarországhoz, a közép-európai régióhoz, és egzisztenciális, valamint érzelmi kérdésnek tekintették, hogy ezek az országok szovjet megszállás alatt vannak. A baloldali politikához való viszonyukat lényegesen befolyásolta ez.

A történelem fintora, hogy Anglia és az Egyesült Államok „adta oda” a közép-európai országokat a szovjeteknek.

Neumann, Wigner és Teller egyértelmű álláspontot foglalt el a szovjet diktatúrával szemben a hidegháború idején, amikor a nyugati fegyverkezést szorgalmazták, de például Szilárd Leó a fegyverkezés ellen szólt, ezért szokás őt később is baloldaliként aposztrofálni. A magyar titkosszolgálati jelentésekben azonban megfogalmazzák, hogy

Szilárdot csak amerikai nézőpontból lehet baloldalinak tekinteni.

Amikor közeledni próbáltak hozzá a magyar követségen keresztül, határozottan kijelentette, hogy a magyar politikai rendszer elfogadhatatlan számára.

Thinkers' Lodge (Pugwash, Nova Scotia, Kanada), az 1957-ben rendezett első Pugwash-konferencia helyszíne (Wikipedia)

 

Ő nem a fegyverkezésben, hanem a két nagyhatalom közötti kommunikációban látta a béke lehetőségét. Ezért kezdeményezte a Pugwash-konferenciát, a szembenálló felek tudósainak közös eszmecseréjét. Ő abból indult ki, hogy az atomfegyverek képesek elpusztítani a földet, és ebben a helyzetben a fegyverkezési verseny nem járható út. Éppen a dolog veszélyességéből adódóan, még ha naivnak hat is, meg kell próbálni, hogy a tudomány a politika fölé emelkedjen..

Könyvében is szóba kerül a Teller–Oppenheimer ellentét. Az amerikaiak a Manhattan-terv, az atombomba előállításának vezetésével a kommunista fölfogású Robert Oppenheimert bízták meg. Los Alamosból azonban kiszivárogtatták az atomtitkokat a szovjeteknek.

Klaus Fuchs le is lepleződött ebben az ügyben. A Rosenberg házaspárról is bebizonyosodott a kémkedés. A hidegháború éveiben – ezt nevezik McCarthy-korszaknak – Oppenheimer ellen vizsgálatot indítottak. Ennek során Neumann Jánost is kihallgatták. Ő fogalmazta meg:

a második világháború alatt, amikor az atombomba fejlesztése folyt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió szövetségesek voltak,

a katonai titkokat elsősorban nem a szovjetek ellen kellett védeni.

Ugyancsak hangsúlyozta tanúvallomásában: olyan tudósok dolgoztak a szupertitkos, a geopolitikai jövőt meghatározó terven, akik abban nőttek fel – ennek a tudománytörténetben hosszú múltja van –, hogy a tudományos ismeretek nyilvánosak. „Belepottyantak” a titkos tudományos kutatásokba, nem csoda, ha rengeteg konspirációs hibát vétettek.

A hidegháborúval megváltoztak a szembenálló felek, és ez súlyos biztonsági kockázatot jelentett. A szovjet blokkon belüli koncepciós perek is sok esetben a háború alatti együttműködés vádjára épültek.

Nyugaton is küszködtek azzal, hogy leépítsék a háború alatt kialakult kapcsolatrendszereket.

A McCarthy szenátor vezette vizsgálóbizottság munkáját sokan még ma is ördögűzésként igyekeznek beállítani.

Pedig valós veszéllyel foglalkozott. Elég arra gondolni, milyen hamar elkészítették a szovjetek az atombombát. Egyértelmű, hogy a szovjet hírszerzés által megszerzett információknak döntő szerepe volt ebben.

Már a Manhattan-terv idején megkezdődtek a kutatások a hidrogénbomba előállítására. Ezzel kapcsolatban is fontos adatokhoz jutottak a szovjetek. Oppenheimerrel szemben az volt a vád, hogy együttműködött – közvetve vagy közvetlenül – a szovjet hírszerzéssel, és információkat adott át. A vád nem nyert bizonyítást, Oppenheimert nem ítélték el.

Perében hangsúlyt kapott a tudományetikai kérdés. Neumann, aki a hidegháborús erődemonstrációt fontosnak tartotta Amerika részéről, Oppenheimer mellett tanúskodott a tudomány autonómiája nevében.

Tellerre azért haragudtak meg tudóstársai, és hosszabb ideig ki is közösítették, mert a tudományetikai kérdést elvitte a politika irányába,

mondván, a tudomány autonómiáját bizonyos esetekben fel lehet – vagy kell – áldozni a politika érdekében. Teller a nyilvánosság előtt kijelentette: csak úgy lehet megelőzni egy szovjet támadást, ha Amerika erősebb. Ő sem akart háborút, hanem erőt akart szembeállítani az erővel.

A magyar titkosszolgálat mit szeretett volna elérni a tudósok megkörnyékezésével?

A Tellerre irányuló magyar állambiztonsági akció közvetlenül a háború után kezdődött meg. Az 1950-es években nagy apparátust mozgató tervet dolgoztak ki Teller megkörnyékezésére. Ehhez tudni kell, hogy édesanyja és testvére a családjával Magyarországon élt. Valamilyen formában, akár zsarolással, érdekeltté szerették volna tenni az együttműködésre, információk kiadására. Nyoma van annak, hogy ezt a szovjetek kérték.

A terv realitását azonban nem mérték fel. Az 1950-es évek erőszakos politikájának megfelelően úgy gondolták, hogy céljukat el tudják érni. De

Teller Edével teljes kudarcot vallottak.

Az 1960-as évektől kezdődően már ravaszabb, kifinomultabb, a nemzetközi viszonyokat jobban ismerő hírszerzőmunka indult el. S attól kezdve voltak is sikereik.

Szent-Györgyi Albert legközelebbi barátai is politikai üldöztetés áldozatává váltak

 

Szent-Györgyi Albert esetében kiderül, hogy hazai tudósokat vontak be a hírszerzőmunkába. Straub F. Brunó, Szent-Györgyi egykori tanítványa már nemzetközi hírű professzorként közelített – az állambiztonság embereként – egykori mesteréhez. Más hazai tudósok is közreműködtek ebben.

Ekkor már nem a zsarolás, hanem a megnyerés lett az elsődleges módszerük.

Minden tudós esetében feltérképezték a kapcsolatrendszerüket, kötődéseiket, különféle irányultságukat. Gábor Dénesnek például ismerték irodalmi érdeklődését, ezért rendszeresen küldtek neki Magyarországon kiadott könyveket. Igyekeztek a tudósokban felkelteni a magyar tudományos élet iránti felelősségérzetet: Szent-Györgyi és Gábor Dénes mennyit segíthetne a magyar tudományos életnek, az itteni egyetemistáknak. Rájátszottak a honvágyra is. A párbeszéd megteremtésével persze információkat is szereztek tudományos kérdésekben, és tájékozódtak a magyar emigráció életéről. Az információkhoz azonban csak közvetve jutottak hozzá,

ezeket a neves tudósokat nem tudták beszervezni.

A hatvanas-hetvenes években a konszolidált társadalom benyomását kívánták kelteni a külföld előtt.

De azért szigorúan meghatározták a kereteket, amelyek között ezek a tudósok nyilatkozhattak. 1956-ról például semmiképpen sem ejthettek szót. Alaposan előkészítették, hogy a magyar televíziónak nyilatkozó Szent-Györgyi szavai megfeleljenek a diktatúra politikai beszédmódjának.

Szilárd Leót – felfogása nyomán – be kívánták vonni a szocialista államok békeharcába. Mennyire sikerült ez a dokumentumok alapján?

Nem kellett bevonni, saját elhatározásából volt ennek az irányzatnak a zászlóvivője, de a befolyásolására tett minden olyan próbálkozás lepergett róla, amelyek a Szovjetunió propagandacéljait szolgálták volna.

Ezeket a neves tudósokat nem tudták beszervezni – Gábor Dénes, a holográfia feltalálója (Wikipedia)

 

Gábor Dénes esetében mi volt a cél?

Ő Angliában működött, nem vett részt közvetlenül az atomprogramban, sem a korábban említett diskurzusban. A magyar állambiztonság a magyar tudósemigráció egyik fontos tagjaként tekintett rá. Abból a szempontból lett volna fontos, hogy hazalátogasson, hogy működjék együtt a magyar tudományos élettel, ezáltal segítse az ország kedvező külpolitikai megítélését. Ne feledjük, Magyarország mennyire elszigetelődött 1956 után. A tudományos hírszerzés persze ebben az esetben sem volt elhanyagolható.

Szent-Györgyi a kommunista diktatúrából menekült el. Neki korábban – más tudósokkal ellentétben – politikai céljai is voltak.

A háború alatt szerepet vállalt a nácizmussal szemben. Bár nem volt politikus, mégis el tudta volna képzelni, hogy a háború után akár államelnöki pozícióba kerüljön.

Nyitott a szovjetbarátság felé. Szilárd Leóhoz hasonlóan valamiféle modus vivendi megtalálásában reménykedett.

Tudományos tekintélye és politikai ambíciója miatt azonban veszélyt jelentett a kommunista hatalom számára. A háború után, már 1947-ben azért kellett elmennie, mert kezdett elfogyni körülötte a levegő, és a legközelebbi barátai, az ellenállásban harcostársai is a politikai üldöztetés áldozatává váltak.

Könyvéből kiderül, hogy a magyar állambiztonság hármas célt fogalmazott meg az említett négy tudóssal és másokkal szemben.

Minél többet kívántak megszerezni tudományos ismereteikből, emellett felhasználni őket a Magyar Népköztársaság szalonképessé tételéhez a nemzetközi életben, harmadrészt pedig közelebb kerülni a magyar emigrációhoz, egyben bomlasztani azt.

 

Nyitókép: Neumann János, Szilárd Leó, Teller Endre, Wigner Jenő (Wikipedia)