Ön építészettörténész, s ez akár alkalmat is adhatott kettejük találkozására…

Először csak néhány szót váltottunk, és valóban az építészetről, de igazán egy falkavadászaton ismerkedtünk meg a badmintoni erdőben. Lóháton társalogtunk. Roger azonban elesett, lovastul, mindenestül. Én pedig megálltam, s visszamentem, hogy segítsek. Ő ezt nagyon lovagiasnak gondolta. Elbűvölte, úgy érezte, a lehető legalkalmasabb ember mentette meg.

A badmintoni erdőben

  

Emlékirataiban Roger arról számol be, hogy későn érett meg. Ha jól számolom, az érése egybeesik az Önnel való megismerkedéssel? A mentés tehát átvitt értelemben is sikerült?

Ez nagyon szép. Elvett feleségül. Nem az intellektusunk, a vérmérsékletünk volt közös. Utaztunk, koncertekre jártunk. De igazán a lovak és a gazdaság hozott össze minket. Rogernek, aki a munkája miatt elég magányos életet élt, ez nagy örömöt, beteljesedést jelentett. Mielőtt összeházasodtunk, leveleztünk, és egyszer Jane Austen Büszkeség és balítéletét idézte: „Általánosan elismert igazság, hogy legényembernek, ha vagyonos – 38 holdas gazdasága és takaros háza van – okvetlenül kell feleség.”

Így kérte meg a kezét?

Nem. Ezt utána írta. Roger nagyon szellemes volt, minden alkalmat megragadott a tréfálkozásra. Ötvenéves fejjel elhatározta, hogy életmódot vált. Vidékre költözik. Előtte fedezte fel a lovakat, a rókavadászatot, és azt akarta űzni. Ekkor találta a kidűlt-bedűlt falú házat, és hatalmas lendülettel vetette bele magát az újjáépítésébe. A korábbi tulajdonosok kísérleteztek disznókkal, birkákkal. Romos ólak, fészerek maradtak utánuk. Roger a szépről alkotott elképzeléseit valósította meg, a legegyszerűbb anyagokkal is. Szép házat, otthont épített – építettünk magunknak.

 

A ház almaszüretkor 

Hogyan lett a gazdaságból Scrutopia?

Amit Rogerrel együtt megkerestünk, jelentős részt befektettük a gazdaságba. A megtermelt tej nem volt elég a kerítésépítéshez. Végül azonban az egész vállalkozást, minden munkánkat egy cégbe szerveztük. Azt mondta Roger, meg kell mutatnunk: a mi termékeink eszmék. A szomszédaink nem tudnak hasznot húzni a megtermelt húsból, tejből. Mi a fűből – tej és hús helyett – eszméket állítunk elő. Gondolatokat szökkentünk szárba. Amikor kezdtünk sikeresen működni, meglátogatott minket Robin Holloway zeneszerző, és a kapun belépve elkiáltotta magát: „Kész Scrutopia!” Így lett a vállalkozás neve: Scrutopia. Ennek az egyik ága a nyári egyetem, ahol a részvevők magas szintű képzést kapnak, miközben a gazdaság idilli körülményei között eszmecserézhetnek tanáraikkal és egymással. Ma a tömegegyetemek ilyen szellemi együttléteket, a szó eredeti értelmében vett szimpóziumokat nem tudnak adni. A Scrutopia ma is működik.

A házhoz és a földhöz számos tréfa kötődik. A postaládánkat például a Micimackó után Birtok Ábnak neveztük. Filozófus családjában ez alkalmat adott a privátnyelvi érv alátámasztására és cáfolatára. A gyerekek Sárkány-tónak mondták az egyik kacsaúsztatónkat, a másikat pedig Iris-tónak hívtuk, mert amikor Iris Murdoch és John Bayley eljött hozzánk látogatóba, Iris levetkőzött, bevetette magát a csupa sár tavacskába, de roppant jól érezte magát.

Roger kitiltotta a televíziót a házból. Tanította is a gyerekeket? Ógörögre, mint John S. Millt az apja?

Amikor Sam megszületett, cikket írt, hogy ő bizony nem kíméli a gyerekét, ötéves korára megtanítja latinul, görögül, Kantot olvastat vele. De ez vicc volt. Nem akart ő szigorú nevelést adni. Közönséges iskolába járattuk a gyerekeket a közösség miatt. De magániskolába. Úgy reméltük, ott tanulnak klasszikus irodalmat, és a hagyományos tanulásmódokat alkalmazzák. Szerintem a gyerekek a legtöbbet abból tanultak Rogertől, ahogyan beszélgetett velük. Gyakran jöttek a barátaink vendégségbe, a vacsoraasztalnál komoly dolgokról, könyvekről folyt a szó. Ebből a gyerekek megismerték, miért fontos a beszélgetés. Roger biztatta őket, hogy gördülékenyen, választékosan, töltelékszavak nélkül beszéljenek, de nem tanította őket. Nem is lett volna rá ideje, ahogy nekem se. Az iskolában barátokat szereztek, és volt néhány nagyszerű tanáruk.

Roger később lett vallásos. Hogy tükröződött ez a kapcsolatukban? Látható módon gyakorolta a vallását?

Nem. Anglikánok vagyunk. Az anglikán egyház a vidéki élet része. A templom általában a legszebb épület minden faluban. Köré szerveződik minden. Azt szeretjük, ha az épület él, nem csupán emlékmű. A templomba járás tehát nem más, mint a szép vidéki Anglia ünneplése. A liturgia, az istentisztelet, a zene szintén szépség- és ihletforrás. Mi így jártunk templomba. Hogy a közös imádság miként hat rád, azt igazában csak te magad tudhatod. Roger fontosnak tartotta az istentiszteletet, hogy a vallás rendszerezze az életet. Sok vigasztalást merített a bibliai történetekből, különösen az Újszövetségből. Kulcsfontosságúnak tartotta a hála és a megbocsátás újtestamentumi gondolatát. Biztos vagyok benne, hogy csendes imádságai erről szóltak.

A vallásosságát tehát a belső magányában gyakorolta, nem a protestáns, Biblia köré épülő család eszménye szerint. Asztali áldást mondtak?

Vasárnapi ebéden, amikor anyám is itt volt nálunk. És alkalmazkodtunk a vendégeinkhez. Amikor kicsik voltak a gyerekek, többször mondtuk. Legtöbbször csak jó étvágyat kívántunk. Amerikában erősebb a családi hitélet. Ott volt alkalmunk ezt jobban megízlelni. De ez a hagyomány nem erős Angliában, és nem különböztük e téren más családoktól.

A hitoktatásról mit gondolt Roger?

Azt hiszem, úgy gondolta, hogy a vallásoktatás ugyanolyan hangsúlyt kapjon, mint matematika, történelem vagy zene. Kifejezetten vallásos nevelést nem akartunk adni. A jó és a rossz alapvető vallási felfogása szerint próbáltuk nevelni a gyerekeket, és ezt ők átvették. De mi is ebben az örökségben nevelkedtünk. Hiszen nemcsak mi gondoljuk jónak vagy rossznak ezt vagy azt, hanem a vallási, kulturális örökségünk is az. A gyerekeket hagytuk a tág keretek közt szabadon kibontakozni. Amikor egyszer aggodalmaskodtam valami miatt, Roger azt mond: „Rá se ránts, úgyis elszúrják az életüket. Arra legyen gondod, hogy ne unják.” Mindkét gyerek tisztelt minket, és azt, ahogyan élni akartunk. Sokat utaztunk, barátokra, a családra hagytuk őket. Tudták, hogy ilyen az apjuk, az anyjuk meg megy vele. A család élete Roger körül vagy Roger és magam körül forgott, nem a gyerekek körül. Remélték, hogy kapnak figyelmet, befolyásolási teret, de mi az életünket magunknak rendeztük be. Ők bekapcsolódhattak, de a mi feltételeink szerint. Nem kapcsolhatták be a rockzenét, ha az apjuk dolgozott. Nem mintha tilos lett volna nekik, de meg se fordult a fejükben. Az egyéni pillanatnyi érdekük nem boríthatta fel az életünket.

Hogyan kezelték az ital- és különösen a kábítószer csábításait?

Kezelni aligha lehet. Legfeljebb remélni, hogy a gyerekek ellenállnak. Beszélgettünk róla. Igyekeztünk nem megmondani „az” igazat, nem kioktatni őket. Roger nagyon tartott a kannabisz hosszú távú lélektani hatásaitól, hogy szkizofréniát okoz. Erről több ízben beszélgettünk, és a gyerekek félnek a lelki betegségektől. Szerintem Sam és Lucy talán ezért állt ellen. Persze a vidéki élet is segített. Azt sem akartuk, hogy a gyerekekkel szemben túl nagy elvárásokat támasszunk, mert a kudarc megkeserítheti az életüket. Roger nagyon szerette volna, ha muzsikus lesz belőlük, de nem erőltettük. Egyszer behívott az iskolába Lucy igazgatója, és az mondta: „Valamiben nagyon jó lesz ez a gyerek. Maga sem tudja, én sem tudom. De meg fogjuk tudni. És azt szeretni fogja.” Lucy tájfutásba kezdett. Nagyon szerette. Eszünk ágába nem jutott volna. A könyvvel teli ház sokat jelentett, a fiú a zárlat alatt elkezdte falni Tolsztojt és Szolzsenyicint, dicsekszik is vele a barátainak. De még az is fontos volt, hogy beszélgettünk a gyerekek barátairól, és együtt szomorkodtunk, ha kudarc érte őket, drogozni kezdtek, lelki bajaik támadtak. Ezekről Roger sok okosat mondott, amire tudtak támaszkodni.

Roger határozott politikai felfogását hogyan vette a család, a környezete? Ő maga hogyan élte meg, amikor a politika személyes ellentétbe csap át?

A politikai csaták mindig nagyon megviselték. Ilyenkor féltettük, vigyáztunk rá. A támadásokat a lelkére vette, mi pedig igyekeztünk jókedvre deríteni, szeretgetni. Néha persze felmerült, hogy miért kellett belemennie az összetűzésbe, amivel magának is, másoknak is fájdalmat, kettőnk közt pedig feszültséget okozott. Roger tudta, hogy miről beszél, és miért védi az álláspontját. -Kötelességének érezte. Rengetegen biztatták. Amit nagyon fontosnak tartott, az különösen tudott fájni neki. 2018-ban a kormány meghívta a Jobb, Szebb Épületekért Bizottságba. A szívügye lett. Nagyon örült, hogy az elképzeléseit felelős hivatalban valóra válthatja. Nagy lelkesedéssel látott munkához. De a sajtó gőzerővel támadt rá. Ez nagyon bántotta. Jelentést írt arról, hogy milyen esztétikai követelményeket támasszon az építészettel szemben a kormányzat, amihez egyeztetnie kellett az építészszakma, az építőipar és az egyéb érintettek álláspontját. Erősen ütköztek a nézetek. Itthon csak az láttuk, hogy túlhajszolja magát. Amikor panaszkodott, mondtam, mondtuk neki, minek töri magát, hagyja abba. Hallani sem akart róla, hogy vállalt közfeladata alól kibújjon. Bele is betegedett a sok munkába. S akkor jött az aljas támadás a New Statesman részéről.

Nyári egyetemi hallgatókkal (jobbra)   

A baloldali lap részéről, amelybe rendszeresen írt is.

Az újságíró interjút készített vele, és annak meghamisított, őt fajgyűlölőnek és egyéb rémségeknek beállító szövegét közzétette a Twitteren. Óriási botrány kerekedett belőle. A kormány a nyomás alatt azonnal menesztette. Utóbb persze megismerték a tényeket, nagy megelégedésünkre bocsánatot kértek, és visszavették Rogert a bizottságba. Sikerült is befejeznie a jelentést. Mi több, az építésügyért felelős miniszterek, James Brokenshire, Robert Jenrick és most Michael Gove végrehajtják az ajánlásait. Ez biztató. A dologban mindenki sérült, de mindenki megpróbálta kiköszörülni a csorbát.

Roger műveinek többsége az emberi együttlétről, az eszmecseréző létmód ünnepléséről szól. Mit jelentett ez a mindennapokban? Roger fölpattant az íróasztalától, és szólt, hogy itt ez a remek gondolat, beszéljük meg?

Roger sokat írt arról, hogy az az értelmes élet, ha megbecsülöd a beszélgetőtársad. Szerintem ezt elég szépen megvalósította. Olyan otthon kellett neki, ahol szabadon dolgozhatott, amennyit akart, reggel 8-tól akár este 8-ig. Elvégzett a ház körül egyet mást, szívesen főzött. Nekem is hagyta, hogy a magam társaságában éljek. Viszont néha a fejébe vette, hogy a köz érdekében most gyorsan szervezzek meg valamit. Ez is rendben volt, hiszen jó ügyek voltak, de azért utóbb jól jött a segítség a titkártól. Fontos volt a támogatás, amit egymásnak adtunk, de részt vett benne a család is, a barátok is. Roger szellemi életének minden mozzanatába én nem tudtam bekapcsolódni, de jöttek filozófusok, zenészek, akikkel csodálatos együttléteink voltak. Ám alighanem azért jöttünk ki jól egymással, mert nem vagyok bölcsész, nem ültem a másik szobában a művem fölött. Sok mindent megbeszéltünk, nem tudom, mennyire voltam a hasznára, de ha valamire egy írásában azt mondtam, nem tetszik, szó nélkül kijavította. Minden kéziratát elolvastam, és mindig nagyon várta, hogy mit mondok rá. Utána küldte csak el a barátoknak.

Nehéz arra gondolni, hogy vajon megadtam-e neki a kellő segítséget, és vajon jól adtam-e meg. A halála után jött a sok levél a barátoktól. Nekem pedig lelkifurdalásom támadt, hogy nem adtam meg a kellő támaszt, hogy nem vettem komolyam, hogy nem akartam meghallgatni a véleményét erről vagy arról. Nem adtam mindig elég szeretetet. Nem tettem eleget, és úgy tűnhetett, nem is akarok. Pedig akartam. Nem volt könnyű. Ha ismerősökkel beszélek, bűntudatom van, mert valami tökéletességet festek fel, mikor nem az volt, mikor sokkal jobban is csinálhattam volna. Sokkal jobbá is tehettem volna az életét. Hasonló volt a vérmérsékletünk, szerettünk együtt lenni, egy térben élni. Sok mindent együtt csináltunk. Huszonhárom évet éltünk le egymás mellett. Kevés volt, de nagy dolog, hogy megadatott. Furcsa mondanom, de a betegsége alatt éreztem azt, hogy mindent meg tudok neki adni. Szinte áldás lett a betegsége, mert gondoskodhattam róla. Ajándék lett, mert amikor most a lelkifurdalással küszködöm, abban biztos vagyok, hogy a betegsége alatt mindent megadtam neki. Házasságban ezer dolog vonja el figyelmet a másikról. A betegség idején semmi. A szeretet megerősödött köztünk. Örültünk neki.