Tizenkilenc éve mondom
Szakadatlanul, hogy állj fel,
Meg tudod csinálni.
Szüntelen csak azt,
Hogy erre is képes vagy,
Isten nem követ el hibát.
Tizenkilenc éve
Nincsenek magányos gondolataim.
Az első közös képünk már sárgul
A szakadt fényképalbum lapjain.
Ennyi év, könny, ragyogás.
Tizenkilenc éve mondod, hogy álljak fel,
Menjek tovább,
Mondod, hogy így esett,
Összekacsintunk
És tudom, hogy Isten
Nem ejt hibát.
A soproni költő verseiről neves pályatársa, Zsille Gábor így ír: Intellektuális, nyelvi síkokkal játszó, áthallásos, a nagy elődök villanásaira építkező, mert egy poeta doctus alkotta. Az itt közreadott költeményei szépen példázzák mindezt.
A fiatal költőnő verseiben a költészet gazdagságának megtapasztalása érződik, különösen a neoavantgárdé. Épp ezért nem érzi úgy, hogy lenne költői előképe, saját hangját keresi, egyetérteni vagy megmutatni a másik oldalt.