Vlagyimir Putyin 2007-ben éppen a müncheni értekezleten mondta el elhíresült beszédét, melyben az unipoláris világrendet bírálta, és revizionista törekvéseinek adott hangot. Felszólalása a mostani témaválasztást is megihlette. Idén a megszokottnál is feszültebb figyelem övezte a Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulója előtt néhány nappal megtartott rendezvényt, mely a legnagyobb összejövetelként írta be magát a konferencia ötvenkilenc éves történetébe. A eseményen többek között felszólalt Kamala Harris amerikai alelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Olaf Scholz német kancellár, Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Simon Stiell ENSZ-klímavédelmi titkár, Filippo Grandi ENSZ-menekültügyi főbiztos, David Beasley ENSZ-élelmezésügyi igazgató, és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz WHO-főigazgató is. A fókusz azonban az elmúlt évektől eltérően a Nyugat belső problémái helyett a keleti és a déli kihívásokra helyeződött át. Szintén érezhető változás mutatkozott a vendégek körében: a konferencia ugyan a politikai párbeszéd előmozdítását mindig is célként határozta meg, az idén először nem hívta meg sem a Kreml, sem az iráni kormányzat képviselőit. Ellenben vendégül láttak több ellenzéki személyiséget, egyebek közt az orosz Mihail Hodorkovszkijt és a börtönbe zárt politikus Alekszej Navalnij feleségét, Julia Navalnaját, illetve a száműzetésben élő iráni Reza Pahlavit, a korábbi sah fiát.

Sanna Marin finn miniszterelnök, Kamala Harris amerikai alelnök és Ulf Kristersson svéd kormányfő a konferencián. Az új – leendő – NATO-tagok, Finnország és Svédország Ewald von Kleist-díjat kaptak az atlanti gondolat előmozdításáért  (MTI/AP/Michael Probst)

 

A Nyugatra nehezedő nyomást és a kiútkeresést juttatta kifejezésre a konferencia hangját mindig megadó éves biztonságpolitikai jelentés címválasztása: Re:vision (Re:vízió). Az effajta többértelműség a címadásban megszokottnak számít: tavaly a Turning the Tide – Unlearning Helplessness (Sorsfordítás: felejteni a tehetetlenséget), 2020-ban a Westlessness (Nyugattalanság) megfogalmazást tartották a legkifejezőbbnek. Híven a konferencia atlantista, liberális demokráciát és világrendet szorgalmazó felfogásához az idei szöveg a demokráciák és a diktatúrák közötti megosztottságban látja a nemzetközi politika legaggasztóbb gondját, egyúttal a transzatlanti szövetség komoly kihívásának tartja, hogy számos ország mélyen elégedetlen a nemzetközi normákkal és intézményekkel. A jelentés rávilágít annak veszélyeire, hogyha a Nyugat nem nyeri meg a tartózkodó, jórészt afrikai, latin-amerikai és ázsiai országok támogatását, azok a világrendet megkérdőjelező autokrata államok mellé szegődhetnek.

Christoph Heusgen, a konferencia elnöke és a jelentés előszavának szerzője szerint ezek az államok eddig a partvonalról szemlélték a nemzetközi szabályok kialakítását, amelyek gyakran nem vették figyelembe az érdekeiket. A Nyugat a mostani helyzetben érdekeltté vált az eddig háttérbe szorult országok bevonásában, meghallgatásában és segítésében, máskülönben az autokrata-revizionista Oroszország és Kína mellé állhatnak. Ennek megfelelően a „globális Dél” problémái az előző évekhez képest hangsúlyosabban szerepeltek a konferencián, habár továbbra sem a nagyszínpadon.

Rishi Sunak brit miniszterelnök felszólalása konferencián (MTI/EPA/Szilágyi Anna)

 

A konferencia nyilvános eseményeinek jelszava, Olaf Scholcz német kancellár Zeitenwende (’fordulópont’) kifejezése jelezte, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás okozta változások uralták a felszólalásokat, illetve a város nagyobb terein zajló tüntetéseket is. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök online közvetítésen keresztül fordult az eseményen megjelent nyugati vezetőkhöz és szervezetekhez további fegyverszállítmányokat és támogatást kérve. Ezek növelését szorgalmazta egyebek közt Ursula von der Leyen és Jens Stoltenberg is. Kamala Harris Oroszország emberiség elleni bűncselekmények elkövetése miatti számonkérése mellett érvelt, aminek a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének, Karim Khannak a meghívása  külön nyomatékot adott.

A konferencián többen hangsúlyozták azt az igényt, hogy az ENSZ közgyűlés ítélje el az orosz agressziót –

ami azóta meg is történt: a közgyűlés határozatban ítélte el Oroszországot, a harcok beszüntetésére és csapatai azonnali kivonására szólította fel azt, és 141 ország szavazta meg a dokumentumot, 32 (egyebek közt Kína és India) tartózkodott, 7 pedig ellene voksolt.

A három nap során gyakrabban hangzott el: „Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország megnyerje ezt a háborút”, mint az, hogy „Ukrajnának le kell győznie az agresszort”, melyből világosan látszott, hogy a NATO tagállamainak többsége az orosz vereséget precedensként kívánja felhasználni a nemzetközi jog majdani megsértéseivel szemben, amelyekre a nemzetközi renddel elégedetlen államok netán törekednek.

A jelenlévők egyhangúan a háború mielőbbi lezárása mellett érveltek, de abban is egyetértettek, hogy a nyugati fegyverszállításokat az orosz csapatok kivonása után lehet leállítani.

Ez az egyetértés és a közös fenyegetettségérzés megerősítette az atlanti kohéziót, ami oldotta a Nyugattalanság, a Nyugattól és az értékeitől való külső-belső elfordulás problémáját, viszont a béke megkötéséhez vezető utat kijelölni nem tudta.

A fő eseményeken túl a konferencia alkalmat adott diplomáciai találkozókra, kétoldalú megbeszélésékre – például a léggömbválság óta először került sor magas szintű amerikai–kínai találkozóra, Blinken külügyminiszter és pekingi partnere, Vang Ji államtanácsos megbeszélésére –, továbbá multilaterális egyeztetésekre is, például a G7-es külügyminiszterek között. Mélanie Joly korábbi kanadai külügyminiszter eszmecserére hívta össze a jelenlévő női külügyminisztereket.  A konferencia kulturális rendezvényeknek, koncerteknek, irodalmi esteknek és egyéb eseményeknek is otthont adott. A Német és a Nemzetközi Ifjúsági Atlanti Tanácsok szervezésében kerekasztal-beszélgetésre került sor „Fiatal szemmel: a NATO válasza a kelet-európai orosz katonai fenyegetésre”  címmel. Jessica Cox, a NATO Nukleáris Politika Főosztály igazgatójának és Philip von Haehling, az Amazon Web Service igazgatójának bevezetője után a panelisták – köztük jómagam – az elrettentés hagyományos és nukleáris vonatkozásait, a felhő alapú információmegosztás és -tárolás lehetőségeit, kihívásait, illetve az eltolódó geopolitikai hangsúlyokat  vitatták meg. Egyetértés született abban, az Ukrajna elleni orosz háború következményeként a NATO jelenléte és figyelme is a keleti határai felé tolódott el, ami

ugyancsak a jövőre hetvenöt éves szervezetnek éppenséggel az elevenségét – nem pedig az „agyhalálát” (Macron) – bizonyítja.

Összességében a konferencia tükrözte a transzatlanti szövetség megnövekedett összetartását, melyet a leendő két új tagállamnak ítélt Ewald von Kleist-díj is szimbolizált. A felszólalások rávilágítottak a világrend átalakulásáról alkotott víziók különbségeire és a Nyugat fokozódó szövetségkeresési kényszerére.  

Fiatalok a konferencián – a szerző, Doucha Lilla balra hátul

 

Lásd Szemerkényi Réka cikkét a 2020-as értekezletről itt.

Nyitókép: Dmitro Kuleba ukrán, Antony Blinken amerikai és Annalena Baerbock német külügyminiszter kerekasztal-beszélgetése a konferencián