A Krím-félsziget sajátos természeti adottságokkal rendelkezik. Területe körülbelül 27 ezer négyzetkilométer (Magyarországé 93 ezer), ennek mintegy húsz százalékát a déli-délkeleti partvidéken a Krími-hegység foglalja el. Egész Ukrajna területén csak két hegységet találni – a Kárpátokat és a Krímit. A patakok és folyók zömmel időszakos vízfolyásúak, azaz nyaranta akár teljesen száraz a medrük, a tavak többsége pedig sós vizű. A kontinenssel csak egy igen keskeny földsáv, a Perekopi-földszoros köti össze.
Különlegessége a félszigetnek, hogy
olyannyira csekély az édesvízkészlete, hogy nem is képes az önellátásra mesterséges pótlás nélkül, amely csakis valahonnan a szárazföldről eredhet.
Ebbe a problémába Oroszország is rögtön beleütközött, amikor 2014-ben jogtalanul annektálta a Krímet: Ukrajna joggal nem könnyítette meg a megszállók dolgát, amikor elzárta a félsziget víz- és energiaellátását. Moszkva tehát szükségszerűnek tartotta a félsziget életben tartása érdekében az összeköttetés megteremtését a kontinenssel, de persze a híddal elsősorban geostratégiai céljaihoz, a krími helyzetének megerősítéséhez és az Ukrajnával szembeni folyamatos politikai és gazdasági nyomásgyakorláshoz biztosított infrastruktúrát. A tengeri jogot is sértő híd egyben üzenet volt a világ számára, hogyan értelmezi Oroszország a nemzetközi jogot. Ekkor a nemzetközi közösség mintegy magánvállalkozásként kezelte a híd ügyét, és a laissez-faire elve alapján nem avatkozott be, amit Putyin olybá vett, hogy rákényszerítheti akaratát a világra. Így a híd a putyini orosz politikát jelképezi, annak emlékműve.
Több elemző azonban kezdettől fogva az Oroszország által folytatott hibrid háború részének tekintette a hidat. A 2022-es februári nyílt orosz betörés óta pedig, amikor Oroszország teljes egészében felfüggesztette a légi közlekedést, hatványozottan megnőtt a jelentősége. Ugyan Zaporizzsja és Herszon megyék egy részének elfoglalásával megteremtődött a szárazföldi összeköttetés, ám az ukrán haderő és a helyi lakosság ellenállása miatt ez a terület hadszíntér, nem pedig ellátási útvonal.
A Kercsi híd nyomvonala, pirossal kiemelve a víz fölötti, feketével a szárazföldön áthaladó részek
A híd nemcsak a közúti és vasúti összeköttetést szolgálja, valójában több ennél. Alatta, a tenger mélyén édesvízvezeték húzódik. Tőle kicsit délebbre található a Krasznodar–Krím magisztrális gázvezeték, s ugyancsak a tengerfenéken halad az a vezeték, amely a rosztovi atomerőműből juttatja el a villamos energiát a félszigetre.
A Krímre Oroszországnak elsősorban azért volt szüksége, hogy ezzel megakadályozza Ukrajna részéről annak a szerződésnek az esetleges felmondását, amely által az orosz haditengerészeti flotta 1991 – a Szovjetunió felbomlása – után is Szevasztopolban állomásozhatott.
A megszállt herszoni területen található a kahovkai víztározó, ahonnan az észak-krími csatornán keresztül kapja a félsziget a vizet. Ukrajna ezt 2014-ben gáttal zárta el, amit az oroszok 2022-ben felrobbantottak. A zaporizzsjai atomerőműre pedig az összes megszállt terület villamosenergia-ellátása miatt van szüksége. A két egymással szomszédos megye ezenkívül szárazföldi kapcsolatot képez a Donbásszal. Putyin így a múlt területszerző háborúit vívja, alkotmányos, történelmi és kulturális érvekre hivatkozva, de ez a saját alkotmányos, történelmi és kulturális felfogása, amelybe nem enged másnak, még orosz szereplőknek sem beleszólást.
A Kercsi vasúti híd építése 1944–1945-ben
A hídépítést először 1943-ban a hitleri Németország vetette fel, hogy elősegítse a kaukázusi inváziót. 1944–45-ben a szovjetek a Kercsi-öblön át 4,5 kilométeres vasúti hidat, a második világháború idejének és egyben a Szovjetuniónak a leghosszabb hídját építették meg. A téli jégzajlás azonban megrongálta a pilléreit, s ezért azt végül szétszedték. 1950-től az átkelést kompvonal biztosította. Majd 2010-ben az akkori két elnök, Viktor Janukovics és Dmitrij Medvegyev megállapodott róla, a gigantikus építkezést végül Vlagyimir Putyin valósíttatta meg. A munkálatok 2015-ben kezdődtek, és a két párhuzamos hídból az autópályát 2018-ban, a vasúti hidat pedig 2019–2020-ban adták át. 2018-ban a megnyitás előtti terheléspróba alkalmával maga Putyin vezette az egyik teherautót. Még 2016-ban a szokásos éves sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt javasolta, hogy a híd nevéről tartsanak online szavazást. Ennek alapján már 2017-ben megvolt a híd hivatalos neve, a Krími híd. Ukrajna a megnevezést orosz propagandaterméknek tartotta, és ezért a szoros nevéről a Kercsi híd megnevezést használják. Sem a nemzetközi közösség, sem Ukrajna nem tartotta jogszerűnek a hídépítést. A híd elvágta az Azovi-tenger parti mariupoli és a bergyanszki ukrán kikötőket is a Fekete-tengertől, miatta a hajók csak orosz ellenőrzéssel tudtak közlekedni. 2018 novemberében Oroszország tüzet nyitott ukrán hajókra, és fogságba ejtette három ukrán hajó legénységét. Ukrajnában ekkor vezettek be először hadiállapotot, ami akkor nem terjedt ki az egész országra, hanem csak egyes határ menti megyékre.
Vlagyimir Putyin a volán mögött a teherpróbán, 2018 májusában
A híd tiszteletére Oroszországban bélyeget, érmét bocsájtottak ki, dalversenyt rendeztek. A cukiságelem sem maradt ki, a hídon először az építők kabalaállata, a Mosztyik (Hidacska) nevű vörös kandúr haladt át. 2018-ban pedig bemutatták a szovjet-orosz–örmény Tigran Keoszajan rendezte Krími híd. Szeretettel építve című szirupos szerelmes filmet, amelyet minden igyekezet és pénz ellenére kicsit sem sikerült kapóssá tenni. A film éles kritikákat kapott, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szerint pedig a film költségvetésének jelentős részét egyszerűen ellopták. Az orosz mozikban kevés volt a néző – bár nem maradtak le róla az érdeklődők, mert a tévében is bemutatták –, a kazahsztáni mozik pedig egyenesen megtagadták a vetítését, érdeklődés hiányára hivatkozva. A Krím az oroszok számára mindig is egy életérzés volt – tenger, napfény, pálmafák. A dübörgő propagandának lett volna mire építenie.
A híd építése 2016-ban
A mintegy tizenkilenc kilométer hosszúságú építmény az Azovi-tengert és a Fekete-tengert összekötő Kercsi-szorost szeli át, a Tamany-félszigetről indul ki, Tuzla szigetét érintve éri el a Krímet Kercs városánál. Tuzla-sziget hovatartozása már a 2014-ben kirobbant konfliktus előtt vita tárgyát képezte a két ország között. Még 1925-ben egy erős vihar következtében a Tamany-félszigetről leszakadt egy három négyzetkilométeres darab, amelyet 1941-ben Moszkva a Krímhez tartozónak ismert el, s 1954-ben a Krímmel együtt átadta Ukrajnának. 2003-ban Oroszország gátépítésbe kezdett a sziget irányában, amit Ukrajna területi integritása megsértéseként értékelt. 2005-ben a vitát Ukrajna azzal zárta le, hogy Oroszország elismerte a sziget hovatartozását, amire Oroszország azzal válaszolt, hogy az továbbra is vitatott, ám a felek a továbbiakban nem feszegették a kérdést.
Európa leghosszabb hídjáról az orosz sajtó kizárólag szuperlatívuszokban beszélt –
az évezred építkezése, olyan szilárd, hogy legalább száz évig nem szorul javításra sem, többek között kibírna 9-es erősségű földrengést is. Védelmét műholdak, légvédelem, hadihajók, katonai elitalakulat, terrorellenes különítmény, harci delfinek stb. látják el, a két végén és magán a hídon is megfigyelő és ellenőrző pontokat állítottak fel.
Elméletileg tehát egy légy sem repülhetne keresztül rajta észrevétlenül. Így a 2022. október 8-i robbanás, amely megrongálta a közúti és a vasúti hidat, bármi is volt az oka, lemoshatatlan foltot ejtett azon a katonai potenciálon, amelyre támaszkodva Putyin új szerződést akar kötni az euroatlanti világgal, és azon a politikán, amely az „orosz nagyság” feltámasztásán igyekszik.
A szerző történész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa
Nyitókép: A Kercsi-híd 2019-es látképe
