Osztályidegenként egy viharsarki faluban töltötte gyerekkorát, édesanyja szívós kitartása révén mégis bejutott Mezőtúr ősi (volt) református gimnáziumába, diplomát Esztergomban, a patinás prímási székvárosban és Miskolcon, a szocialista ipar fellegvárában szerzett. Ahhoz a mérnöki nemzedékhez tartozik, akit professzorai – a legendás mérnök-akadémikus, Pattantyús-Ábrahám Géza szavaival – az alapos
szaktudáson kívül széles látókörre, erkölcsi értékkel párosult jellemerőre és felelősségtudatra
neveltek. Latorcai János katedrán, vezérigazgatóként, miniszteri és parlamenti alelnöki bársonyszékben e szellemben szolgálja hazáját és a magyarságot.
E kötetben összegyűjtött cikkeiből, interjúiból, beszédeiből egy modern, jellegzetesen közép-európai és magyar kereszténydemokrata politikus portréja rajzolódik ki, aki nagy elődöknek, szociális enciklikákat kibocsátó pápáknak és a közös Európa alapítóinak gondolkodásmódját és életművét behatóan ismerve alkalmazza azokat a jelen kihívásaira. A konzervatív gondolkodású emberek nem a haladás elutasítói, szögezi le, hanem a múlt örökségének tiszteletével fordulnak a jövő felé.
Prohászka szavaival szólva a konzervativizmus történelmi alapokon nyugvó szerves fejlődés.
A XXI. századi kereszténydemokraták számára ez azt jelenti, hogy továbbfejleszteni is kötelességük a rájuk hagyományozott politikai és spirituális örökséget. Az értékközvetítés és közösségteremtés ma azért nehéz feladat, mert a kapitalista világ alapvetően az egyéni érdekérvényesítést hirdeti, pedig egy társadalom sikeres működtetéséhez nélkülözhetetlen az áldozatvállaló közösségi cselekvés megbecsülése is.
A napi politika sodrában álló kollégák számára is megfontolandó Latorcai János figyelmeztetése: demokráciában a többség felhatalmazásával sem tehető meg minden, ugyanakkor a legmagasztosabbnak vélt elvek sem valósíthatók meg a társadalom többségének véleményével és akaratával szemben. Ezért bírálja az újbaloldalt, amely Herbert Marcuse nyomán úgy véli, hogy forradalmi változásokat csak erőszakkal és a nép akarata ellenében lehet végrehajtani.
A „forradalmi” törekvések ma (ismét) megkérdőjelezik a nyugati civilizáció erkölcsi minimumát két évezreden át képező Tízparancsolatot. Mi több, az elmúlt fél évszázad minden tekintély lerombolását célul kitűző és relativizáló kritikai gondolkodásmódja napjainkban már nem elégszik meg az Isten uralmának elismerését jelentő három első parancs száműzésével a közéletből, hanem a Tízparancsolat második részében írott,
az embertársaink iránti, a természeti törvényekkel összhangban lévő kötelezettségeinket is ki akarja forgatni a sarkaiból.
Pedig, mint Alister McGrath északír teológus figyelmeztet, ha egy társadalom elveti Isten ideáját és mást állít a helyébe, az végül szörnyűséges diktatúrához vezet, hiszen egy erkölcs és értékek nélkül formálódó társadalomban a legsötétebb emberi ösztönök ellenállás nélkül törhetnek felszínre. Ezzel szemben II. János Pál a jó kormányzás olyan elveit, követelményeit fogalmazza meg, mint a kormányzók és kormányzottak közötti igazmondás, a nyilvános adminisztráció áttekinthetősége, a közügyek szolgálatában a pártatlanság, a politikai ellenfelek jogainak tiszteletben tartása, a közpénzek becsületes és helyes kezelése.
A kereszténydemokrácia egyidejűleg tudja támogatni az egyéni teljesítményt és a természetes közösségek boldogulását, és éppen ezért arra is képes, hogy feloldja az individualista és a kollektivista eszmék közötti ellentétet. A kereszténydemokrata felfogás
a kötelezettségek kölcsönös teljesítését a jogok érvényesítésének és ezáltal a demokratikus működés alapfeltételének tekinti.
Latorcai Jánost élénken foglalkoztatják Európa mai konfliktusai, jövőbeli fejlődése. Az alapító atyákra hivatkozik, akik úgy vélték, ha Európa nem akar a második világháború végére már fölébe kerekedett nagyhatalmak kulturális és gazdasági expanziója nyomán az ókori Karthágó sorsára jutni és a virulensebb civilizációk múzeuma lenni, akkor Európát egységesebbé kell tenni.
A keresztény értékalapú összekapcsolódás ugyanakkor nem jelenti a világ fölötti uralom megteremtését és kiterjesztését a nemzetállamok fölé, azok rovására. Mára az Unióban sajnos egyre általánosabbá válik az indokolatlan, a szubszidiaritás elvének ellentmondó központosítás, amelynek nemcsak elvi megalapozottsága, hanem gyakorlati életképessége is megkérdőjeleződik.
Ezek a folyamatok parancsoló szükségszerűséggé teszik térségünk népeinek összefogását, hiszen
közép-európai létformánk és gondolkodásunk – a történelmi ellenségeskedés ellenére – ma sokkal jobban összeköt
minket, mint elválaszt. A nyugatitól eltérő közép-európai szabadságfelfogás központjában száz éve és ma sem az államtól mesterségesen elválasztott egyén, hanem a nemzeti függetlenség áll. A magyarság tragédiája, hogy ez egy évszázada csak és kizárólag egymás rovására volt megvalósítható.
Napjaink globalista világában azonban épp ellenkezőleg, csak és kizárólag összefogva védhetjük meg nemzeti függetlenségünket és kulturális sajátosságainkat. Ehhez szomszédainknak is be kell látniuk, hogy nem az országukban élő magyar kisebbség, hanem a globalizáció erői veszélyeztetik nemzetállami létüket és kulturális identitásukat.
És nem kerülhetjük el mi magunk sem a történelmi reflexiót,
nemzeti tragédiáink mögött a magyarság belső hibáit feltáró elemzéseket.
„Sokszor jobb lenne feledni és elhessegetni a kiegyezést követő politikai generáció történelmi felelősségét, s ezáltal magunkat is felmenteni a trianoni békediktátumból eredő és máig el nem múló erkölcsi és politikai felelősségünk alól”, feledni azonban nem lehet és szabad. „Napjaink politikája sem mentesülhet az odáig vezető okok feltárásának és aktualizálásának kötelezettsége alól”.
A visegrádi négyek szövetsége különösen azért reménykeltő, mert pártállástól függetlenül sikerült együttműködnünk és történelmi megosztottságainkon felülemelkednünk. Mi, közép-európaiak egyre jobban megértjük egymást, ami reményt adhat arra, hogy történelmi megosztottságunkon felülemelkedve együttesen sikeresen tudunk majd fellépni hagyományaink és keresztény kultúránk megvédése, megőrzése érdekében. A kapcsolatok, a minket összekötő szálak sokasodása és erősödése jelzi, hogy a hétköznapokban is erősödik Közép-Európa.
Dr. Latorcai János: Gondolatok a kereszténydemokráciáról és Európa jövőjéről. Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2021, 128 oldal.
